Életem napjai - Igazából nem szól ez a blog senkihez és mégis szólhat mindenkihez... aki olvassa. Egyszerű dolog vezérelt. Utálok kézzel kaparni papírlapokra gondolatokat, amiket megosztanék másokkal, vagy csak elraktároznám az utókor és későbbi önmagam számára.

Nyár van, nyár, kakukk szól már a fákk közt...

Csak az énekkaros múlt.... rendszerint előtör belőlem! Ennyit a címről.

Szóval dög meleg van. De ne nyihogjunk. Egész álló télen a hideg miatt, aztán az eső miatt most meg a kánikula miatt nyihogunk. Be lehet fejezni!!!

Örülni kell hogy süt a napocska. Magunkba kell szívni és el kell raktározni jó mélyen, hogy a kemény télen és a hideg tavaszra és ősszelre is maradjon. Úgy hogy mindenki vonuljon a strandra és csak kizárólag akkor menjen haza ha már csokibarna.

Ja strand. Na az nincs... majd péntektől. Csak hogy addigra jön az eső.

Nem baj kitomboltuk magunkat az előző hétvégén. M.-Tapolcán voltunk a barlangfürdőbe. Hát én mondom annál királyabb hely nincs. Nincs ugyan mélyvizes medence, a legnagyobb mélység talán 120-130 cm. Én biztos még sok fürdőben nem jártam, de ez a fürdő kifejezetten király volt. Vagy csak élem másodszor gyerekkoromat, vagy még nem nőttem fel teljesen, de nagyon élveztem.

Főleg a jakudzi dögönyölése telszett nagyon, aztán a vizsugaras nyakmasszázs a barlangi álló dögönyölö, és hát gyerek lévén a vadvíz. Hát az valami király volt. Vagy 15-ször végigkeringtünk rajta. Szóval mint a gyerekek. Pancsiztunk.:):):) Kedves és én! Hát még ebben is összeillünk azt kivéve, hogy a párom nem tud úszni. Amit nagyon sajnálok. Pá, pá Balatoni pancsi! Vagy be kell íratni a nyaralásunk alatt egy egyhetes gyorstalpaló felnőtt tanfolyamra.

Ja hoppá! Szerintem a dög melegben vagy lement rólam egy 5-ös. Kilóban! Amit nem fogok megsiratni.

Még kétszer ennyit szeretnék és akkor teljesen képben leszek. Most még azért kicsit gáz!

Még szerencse hogy senki ismerős nem látott. De igazából nem is érdekel, hogy ki lát ki nem. Akinek látni kell az így is úgy is imád akinek meg nem tetszik le van sajnálva ha még is rám néz!!

Szóval szép az élet! Süt a napocska! El is húzok gyorsan, a zárt irodából!!!

Csáááá!

Naiva | 13:01

Jól van!

Nenének  csináltak egy átfogó CT vizsgálatot. Szerencsére nincs áttét. Úgy néz ki időben elkapták. Van remény a gyógyulásra. Már nem vagyok kétségbe esve. Meggyógyul.

Anyámat lecsesztem. Ne nyavajogjon. Már én unom.

Más!!

Kedves szüleihez indulunk a hétvégén. Elképesztő! A legolcsóbb közlekedési eszközt választjuk: vonatot, de még így is a kettőn jegye - úgy hogy Kedves csak tőlem és tőlük fél úton száll fel ... - 12.000 Ft. Úgy hogy 50 % kedvezménnyel utazom.

Baromi jó! Hát így menjen nyaralni az ember! Elképzelem egy család mennyit fizet. És mi csak ketten vagyunk. Katasztrófa.

Ha olyan autóm lenne amilyen nincs, akkor talán még autóval is jobban megérné. Még így is, hogy 300 Ft 1l benzin. És akkor még nem mentünk el fürdőbe mert hogy tűző nap lesz és anyósjelőltéknek egyik nap programjuk van a kettőből. Valahol elütnénk az időt. Még jó hogy hozzájuk megyünk hogy együtt legyünk.

Nem akadok fenn. Dolguk van és kész! Mi meg pihizünk egy napot, mert hogy kettőt végig utazunk.

Pedig már nagyon ... hosszabb időre is elvágódnék valami füves, esetleg homokos vízparti helyen a hájacskámat süttetni. Mostanában igen elengedtem magam. Tegnap a fürdőruhám próbáltam. Hát rámjönni rám jött, csak úgy nézek ki bene, mint a hurka ami sülés közben kifakad. :):):)

Így kerek a világ(om)!

Naiva | 8:24

Pihenni vágyom!

Pihenni vágyom. Egyedül, egymagam egy lakatlan szigeten... Álmodom. Lehetetlen.

Fáradt vagyok, nyűgös és valahogy úgy látom, érzem zárodik be a képzeletbeli kapu és üvöltök hogy engedjenek ki!!!!

Minden összejön.

Kedves új munkahelyet keres. Ott nem maradhat... tönkreteszik. Asszem ez is a cél. Mármint hogy ő mondjon fel. De nem könnyü. Ami ajánlatokat kapott, egyik sincs valami közel ahoz ahol letelepednénk.

És biztos hogy letelepedünk.

Néha kétlem. Rohadt nehéz.

Neki új melóhely. Beilleszkedni, gyökeret verni, és akkor jöhetek én. Melót keresni gyökeret verni. És akkor még mindig nincs saját lakásunk. Iszonyat harc.

Nem tudom bírom, bírjuk e.

Kilátástalannak érzem... teljesen.

És akkor a leválás. Itt hagyni Anyámékat, itt hagyni Nenét. Egyedül a melóhelyet nem sajnálom. Nem szeretem a síró embereket. Nekem is sírnom kell és nekem kőkeménynek kell maradnom. Mert ez kell hogy új életet kezdjek, és megálljam a helyem.

Csak már valahogy utálok élni is.

Nene beteg. Rák. Tegnap derült ki. Kiakadtam, és nem tudok mit kezdeni a helyzettel. Nem tehetek érte semmit, csak sajnálkozhatok és ezt még jobban utálom. Utálom magam.

Anyámnak nem szóltam. Nene is erre kért. Utálnám a hisztériáját és utálnám a nyavajgását és utálnám a sajnálkozását, a sopánkodását. Erre van a legkevésbé szükség.  Ki tudja még ma derül ki, hogy csak egy helyen vagy már nagy a baj. Félek.

Szabira mennék. Nem lehet. Csömöröm van. Tegnap megint elértem azt a pontot, hogy itt hagyom az egészet. Elegem van belőlük. Csak nyavajogni tudnak és mikor az ember kér tőlük valamit (ami egyébként is az ő dolguk lenne) neki rohanni kell.... Balatonra!

Undorítóak. Rohadtúl elegem van belőlük...

Naiva | 9:10

Kibukásom története röviden (próbálom)

Ma valahogy nem fogok foglalkozni a helyesírási hibákkal, mert a múltkor lukra futottam a kijavításával kapcsolatban, úgy hogy előre is elnézést.

A dolog ott kezdődött, hogy mint már írtam az ig. h. bejött, hogy közölje fel fogják a szöv. ért módosított változatát és "segíteni" kell a kolléganőknek felvinni a dolgot.

Én viszont nem vagyok hülye! Ezen "segítség" abból állt volna, hogy a kolléganő jön és kőkeményen diktál én meg heteken keresztül késő estig szenvedhetek az adatfelvitellel halál ingyen.

És akkor történt valami.

Eljött a nap mikor a számtech.-es kolléganő jött hogy feltegye a programot. De a gépem nem akarta. Összeomlott. Boldog voltam, és kárörvendő, beismerem. Ez volt az alőző hét péntekén.

A kolléganő nem tudott mit kezdeni a gépemmel, felhívtuk a mi kis okoska redszergazdánkat. Megint betolyt a gépem jöjjön sos. A válasz nem tud jönni, mert egy másik suliba az összes gép felülvizsgálatát végzi és fel kell telepíteni még vagy 8 gépet neki, kedden jön. Öröm és boldogság belül. És gáz és botrány szele, mert hogy egy hét maradt csak hátra az évzáróig, ballagásig, biziosztásig.

Felcsesztem az agyam és kijelentettem Sz.tech-es kolléganőnek, hogy amúgy sem fogom megcsinálni. Jó ő felteszi a suli laptop-jára és Szépen az érintett tanító néni hazaviszi és megoldja, és mivel nincs nyomtatója otthon a nyomtatásban már felajánlottam a segítségem, úgy, hogy nem is láttam még én sem a program frissített változatát.

Szóval tanító néni hazavezényelte nagy fiát, hogy segítsen neki. Megoldották. Hétfőn reggel 8-ra a laptop az asztalomon a programot próbálgattam, nyomtatót telepítettem... stb. és nekiugrottam.

26 gyerek törzs-és pótlapjának nyomtatása pusztán az egész napomat elvette a saját munkámtól, ami hozzá teszem kőkemény viharfelhőként tornyosul mind a mai napig a fejem felett... Egy szónak is száz a vége fél hatkor már úgy mentem haza, hogy nem érdekel hogy 5 gyerek van már csak hátra egyszerűen feladom. Elég volt. Ez volt a második osztály.

Az első osztály még hátra van. Ez egy kicsit bonyolultabb annál.

Az elsősök osztályfőnöke, kezdettől fogva /az a tipus, hogy gazdag férjem van, csinos ruhákba járok és nagy arcom van és egyébként is aki nem diplomás (...) azzal szóba sem állok és lenézem/ és ráadásul puszi pajtása az én "imádott" főnökömnek, mert hogy anno osztálytársak voltak vagy valami olyasmi. Egy szóval mivel "nem érek fel hozzá" (és nincs kissebségi érzésem).... úgy fogalmazok: Kölcsönössen nem szimpatizálunk (nagyon nem, de nem illik ilyet írni, hogy láthatóan utáljuk egymást).

Én egyszerűen nem bírom a stílusát az emberekhez való viszonyát és még sorolhatnám mit nem. És persze felűlről támogatást kap hogy nyerjen, mások felett.

Tehát a történet ott folytatódik, hogy bejött hozzám a fent jellemzett kolléganő, és közölte velem, hogy nem az ő dolga felvinni gépre az értékelést. Én meg néztem rá. És közöltem vele, hogy én nem fogom megcsinálni, mert magasabb számítógépes végzettsége van az enyémnél, aminek támogatását tavaly az iskola részben felvállalta, továbbá nincs bent a munkaköri leírásomban és nem az én dolgom a bizonyítványok kiállítása, márpedig ez a program arra vonatkozik. Úgy hogy ő fogja megcsinálni és nem csak most de jövőre is. Kiakadt üvöltözött egy sort ezt azt, kígyót békát, meg hogy ő kirándulni megy csütörtökön és nem lesz kész és egyébként is ez nagyon nehéz és elment panaszkodni az igazgató haverjához.

Én meg elmentem az ig. h.-hoz és közöltem vele ha nem változik a (kolléganő) hozzáállása még csak segíteni sem fogok neki hogy megtanulja a program kezelését. Egyszer sem jött oda, hogy legalább megnézze a programot. Azt sem tudta miért veszekszik és miért van kiakadva.

Mindegy délutánig dolgoztam és kikelve magamból hazamentem.

Éjjel nem tudtam aludni. Tudtam holnap botrány lesz. Hisz igazg. még az nap délután felhívott, kötelezett, hogy "segítsek"! Mondtam segítek, de meg nem csinálom!

Másnap! Megelőzve és jól megrágva és éjjelbe nyúlóan megbeszélve Párommal, bementem ig h. hoz miután kinyomtattam a maradék 5 gyereket a másodikból. Elmondtam neki hogy nem tetszik a kolléganő hangneme, hozzáállása, és ha valami sürgős iramban nem változik akkor most azonnal vegye úgy, hogy felmondok, úgy is elegem van teljesen az egész mindenből. Mert ez már embertelen ami itt folyik és én amennyire szerettem itt dolgozni most annyira lehetetlenné tettek és egyáltalán nem érzem már itt jól magam.

Kimondtam! Hihetetlen megnyugvás volt rajtam. Egyből megnyugodtam, mert visszakaptam azzal hogy kimondtam az önbecsülésemet, amit eddig kíméletlenűl eltapostak. Most már utánnam a vízözön.

Na a dolog ott folytatódott, hogy jött a kolléganő. Megmutattam neki a programot egy két gyerek felvitelével, értékelésével, nyomtatásával. De szinte mindent egyedül csinált. És 8 órai munka után (két napra elosztva) a kész kinyomtatott törzs- és pótlap az asztalán hevert. És rájött, nem egy nagy ördöngösség. Hisz a készítők direkt a legegyszerübb legemberbarátabb programot hoztak össze, direkt a számítógéphez tudatlan tanárok miatt.

Megköszönték a segítségemet. Mind a tanárnő (bár a fogai között szűrve a szót) mind ig h. ma reggel. Így most ugrok fejest az én elmaradt munkámnak.

Naiva | 8:17

Tele a bugyrom!

Pénteken kirándulni voltunk. Tantestület. Bécs, Shöngrun.

Gyönyörű volt. De persze jól felhúztam magam a........ (mindenki gonoljon oda amit akar). Szóval városnéző körút helyett ingyen bevásárló túrát terveztek egyesek és akit érdekelt volna a város, azt is elrántotta a csőcselék. (Elnézést a szóhasználatért hirtelen nem jutott eszembe más passzoló szó! Szóval egy csomó mindent nem néztünk meg ami mondjuk érdekes lett volna azt mentségükre legyen mondva nem is lett volna mindenre idő, hisz ennyi idő alatt annyi látnivalót nem lehet...

Aztán jött a hosszú nyugis, pihenős, henyélős hétvége. Az jó volt.

Erre ma úgy belegondoltam dolgokba.

Előző hét csütörtökön megkgeresett ig. h. hogy kéne csinálni a szöv. ért-et. Alig lettem ideges. Miért nekem?

Tavaly már az volt, hogy az értékelésben érintett tanító megtanulja a programot aztán megcsinálja legközelebb. Szóvá tettem neki. A válasz: " Ne várjuk már el hogy ....(kolléganő neve) megtanulja a programot" És rámcsukta az ajtót. Felháborodva átrobogtam közvetlen főnökömhöz, hogy rajtam marad mint szamáron a fül ingyen és ne hogy már azt képzeljék, hogy minden évfolyamon majd én megcsinálom.

Majd beszél ig. h-val. Beszélt. Semmi. És ma már kedd van és jövő hét végén évzáró, biziosztással. Ha azt képzelik hogy nettó nagyon kevésért megcsinálom, túlórába meg ingyen rohadt nagyot tévednek. Ők hazamennek délbe vagy egykor nettó legkevesebb 100-ért én meg itt gürizek nekik túlórába a szaros programjukkal cseszve el a drága időt... tévedés. Akkor inkább szemét mód táppénzre, vagy szabira megyek.

Én se nyerem a pénzt! Nem voltam és nem vagyok egy anyagias fajta, de ha nem állok a sarkamra én leszek a kis kedvenc titkárnéni, a lukas gatyámba... az a nagy büdös helyzet!!!!

Naiva | 15:22

Adós vagyok még...

Adós vagyok. Nem mostanában írtam, pedig szerettem volna. A gépem is berosált, utánna meg a szájt-ot újították.

19-21-ig Kedvesem szüleinél(-vel) hétvégéztünk. Azt mondom most először éreztem azt az érzést, hogy befogadtak, elfogadnak. Azt eddig is éreztem, hogy szeretnek, de azt hogy végre úgy érezzem én is ehhez a családhoz (is) tartozom, azt most először.

Ez az érzés igazból annak volt köszönhető, hogy Kedves öccsének leendő neje nem volt jelen a hétvégén. Talán ez volt a visszatartó erő az előtt, hogy az öccs kicsit nyitottabb legyen, és megmutassa valódi értkeit.

Eddig nem sokat ismertem meg belőle. Teljesen elzárkózott. Csak annyit tudtam róla, amit Kedves mesélt. Most végre tapasztaltam is.

Felszabadult, vidám törődő hétvége volt. A két fiú imádja egymást. Olyan jó hangulatot varázsoltak, hogy két napig nevettünk.

Olyan igazán jó volt. Most először éreztem azt, hogy olyan jól érzem magam, hogy haza sem szeretnék menni.

És egy kicsit más....

Édsanyáméknak 20-n volt a 39. házassági évfordulójuk. Nem nem írtam el a 39. Hihetetlen.

Felhívtam Őket erre anyám 20 percet bőgött a telefonba, hogy mennyire hiányzok neki.

Ez megtörtént tegnap is.

Kedves szombaton este jött csak, mert vizsgázott. Szerettünk volna pihenniéis együtt lenni legalább egy teljes napot, ha már a másikat csak negyed részben lehettünk együtt. De anyám jött azzal, hogy miért nem mentünk ki. Már annyira unom, hogy elvárja, minden szabad időmet, percemet náluk töltsem, hozzá teszem unatkozva. Ha ott vagyok megkérdezik mi újság, elmondja a szomszédok gondját baját és persze engem cseszeget, hogy nem tudok-e a nővremről valamit, mert hogy egy hónapja még csak fel sem hívják anyuékat, hogy életben vannak-e még. De erről miért én tehetek. Annyira unom. Hetente kétszer benézek, de megvan a saját életem is. Nem fogok több időt náluk tölteni.

Tegnap is felhívtam és fél óráig ecsetelte, hogy a nővérem milyen szemét. Jó az, és ez engem hol érint. Mondtam neki, hogy mi csak két utcányira lakunk, és a gyerekért minden nap ott megy el a ház előtt az ovihoz, és a nagyobbik lánynak a barátnője a mi szintünkön lakik és ránk se nyitja az ajtót. Mirét nekem panaszkodik. Hívja fel őt s baszogassa őt telefonon, mint hogy tőlem kérdezgeti, nem tudok e róla valamit. Nem. És nem is érdekel. Majd ha őt is érdekelném, én is érdeklőnék. De ha nem, hát nem. Lassan 40 éves léttére én nem fogom neki megmondani mi lenne a helyes és mi nem. Bár anyámat ismerve neki semmi nem elég! Valahol megértem, hogy nem kér belőle. De azért ennyire? Apám után azért érdeklődhetne ő nem mai csirke, és nincs is jól!

De hát ez van! Szombaton egyébként összefutottunk vele, de nagy ívben le..rta a fejem én meg sarkon fordulva otthagytam. Mit csináljak vele. Két Q...a szót nem szólt hozzám, Kedvesen meg egyszerüen átnézett.

Ez van!

Naiva | 9:15

Hát ez nekem tetszik

Nem érdekel, hogy ki mit mond elolvastam a hibáit is az új rendszernek és nekem ez még így "hibásan" is tetszik. Nekem (hülyének) ez sokkal egyszerűbb mint az előző. Itt már érzem a lehetőséget a markomban, hogy végre valami újjat alkossak. Tetszik, határozottan.

Köszi!!

Naiva | 10:16

Kettősség!

Ma reggel megint azt éreztem nem kéne itt lennem nem kéne itt tartanom. Elvágyom. Mindegy hová csak el innen. Aztán tudom máskor pl hazafelé a vonaton érzem baromi honvágyam van. Ide köt minden.

Aztán elgondolkodom, hogy mi lesz ha árva leszek? Félek.

Ideköt minden és akkor már nem köt ide semmi. Vagy még is, vagy még sem! Szeretném ha idekötne, de tudom széthúz majd a család. Nem leszek hálás testvére senkinek. Azt hiszem már most haragszanak, hogy elköltöztem otthonról egyedül hagyva az ösöket. Néha visszavágyom. Anyám, apám nyújtotta biztonságba. És tudom nem indult volna az életem semerre sem ha otthon maradok.

Megint döntés előtt állok és annyi a megoldatlan kérdés, és kétség a fejemben. Merre, hogyan tovább?? Lépni kell megint. Öregszem. Rohamosan.

Tegnap beszélgettem az egyik barátnőmmel aki egy hónappal ezelőtt világra hozta második babáját. Azt mondta csak két év telt el az előző (első) szülése óta, de ez hozzá sem mérhető. Iszonyúan megviselte. Akkor még azt mondta talán még egy, most határozottan azt mondja hogy soha többet nem szül.

Szóval szorít az idő engem is. Nem vagyok kétségbeesett, csak most már valamerre tényleg el kell indulni. Jó jó a kényelem, a biztonság, de nem megoldás.

Párom is sürget. Bizonytalan vagyok. Mennék és minden áron munkát találnék tudom, hisz nem vagyok egy elveszett lélek, meg nem is.

Aztán ott van Kedves. Gyülöli amit csinál, illetve nem is azt csak mindig alá tesznek a szer cégnél. Nem sokat írtam eddig róla, de nagyon nem bírja én látom. Viszont most vezetni jár. Ezt pedig némej munkahely nem tolerálja. Az övé igen, mert kötetlen a munkaideje. De le kell dolgozni a hiányzó órákat. Vezetni jár két járműre, túlórázik rendszeresen. Fizeti az albérletet a tanfolyamokat, a vonatjegyet és még egy csomó mindent. Egy csomó pénz elmegy így.

Aztán ott a helyzet hogy hová. Nézhetek én egy rakás lakást, de most nem futja. Van ugyan megtakarításunk, és nem kéne "sok" hitel. Kedvesnek is van, bár azt hiszem lassan feléli. Nem elég a fizuja. Ami van, vagy jár azt is nagy nehezen kapja meg mások szemétkedései miatt. Fejtől bűzlik a hal. Szokták mondani.

Szóval a hitel. Én itt fixen sz..r lóvéért Ő ott szar munkahelyen viszonylag tűrhető lóvéért. Ő munkahelyet akar váltani és ha vele szeretnék élni nekem is azt kell tennem. És akkor ott leszünk, hogy ha találunk nem kapunk még kb egy évig hitelt mert hogy nincs határozatlan idejű munkaviszonyunk. És ki tudja egyébként is hogy szükség lesz e ránk még egy pár évig.

És nem leszek fiatalabb el kell gondolkodni erőteljesen a gyerekvállaláson is. Be merjük e vállalni? Lesz e miből és ha nem vajon együtt maradunk úgy is? És mi van (hisz nem tudunk róla) ha nem lehet? Zűrös ez az egész és tanácstalanúl ott állok hogy valamit lépni kell sürgősen de merre és hogyan és főleg miből???

Arról még nem is beszélve, hogy bár néha elvágyom és még is itt érzem a biztonságot.

Olyan vagyok mint egy fa. Ide kötnek a gyökerek. Tépázza a szél az ágimat és még is minden tavasszal próbálok új levelet hajtani.

Zavart és tanácstalan vagyok teljesen! És tudom hogy másnak se jobb... sajnos!

Naiva | 10:32

Az események!

Mivel kifakadtam az előző hétvégén, hogy nem vagyok hajlandó még egy családi ünnepet kihagyni, a hétvégén Kedves jött félretéve mindenféle  programját.

Úgy vettem észre negyon élvezte a mi kis városunk csendjét békéjét, az együtt töltött időt, a pihenést.

Bátyámat megműtötték kedden. Lágyék sérvvel. Akkor a kórházba nővérke mondta, hogy szombaton mennek megköszönteni apát. Mi meg kirándulást terveztünk Kedvessel. Hmm.. Na mindegy gondoltam szombat, hát szombat. Aztán pénteken anya mondta, hogy édes bátyusék is el akartak volna menni a gyerekekkel P. városba kirándulni, vásárolni, csak úgy. És egyébként is vasárnapra mondta a rossz időt.

Így felkaptam a telefont és lázas telefonálásba kezdtem. Hívtam nővérkét, hogy jó lenne vasárnapra átteni, úgy is szar idő lesz és édes bátyusék is más programot terveztek, mint ahogy mi is.

Jó, de ők csak F1 után jönnek akkor. -Hát jó.

Felhívtam édes bátyust is hogy nyugodtan menjenek P. városba kirándulni, vagy akár minek. És akkor ezennel a bulit átraktuk vasárnapra. Így maradt egy gyönyörűséges napunk kirándulni.

Kedvesnek akadt egy munkalahetősége a környéken. Úgy gondolta csak úgy kívülről megnézhetnénk, hogy hol van még is, és mi újság stb.

Hát bár a férfi nagyon favorizálta a céget, de a legeldugottabb kis faluba van az Isten háta mögött (felirattal). Szóval Kedves még gondolkodik rajta. :):)

Levezettem kb 50 km-ert, hogy megnézzük A CÉG-et kívülről, meg a környéket. Mivel közel voltunk, így leugrottunk balcsira. Kedves mivel nem erre a környékre valósi még csak egyszer volt a balcsin, azt is valami gyerektáborban és iskolai szervezésben. Élvezte, bár nem bírja a természetes vizeket. Szóval a balatoni nyaralásról lemondhatok? :(:( Egész végig azon izélt, hogy "mindig ilyen mocskos?!" Még nem látott mocskos vizet. Milyen lenne egy természetes vízű iszapos aljú tó?? Hmmm....

Viszont a halacskák birtokba vették a strandot. Akkorákat ugráltak bogarak után, hogy szinte meg lehetett volna őket fogni.

Szóval nagyon élveztük a dolgot. Nyaltunk a kedvenc fagyizómba egy fagyit és elindultunk hazafelé. Mikor hazaértünk ott voltak nálunk másik Nene, unokatesó meg barátnője. Nene itt maradt máig anyáméknál. Dumcsiztunk. Mivel kidöglöttünk éhesek voltunk és fájt a fejünk is így kajáltunk és elrendeltem a délutáni sziesztát miután unokatesóék elmentek.

Vasárnap pedig Apukámat köszöntöttük. Hihetetlen a számomra, de apukám már 66 éves. Nem látszik rajta. De viszont beteges. Sajnos. Vittünk neki jó Vilmost, amit persze gyorsan megosztott a "vejével". Úgy vettem észre nagyon szereti páromat. Örülök neki! Jól kijönnek! Bár kedvessel kevesek nem jönnek ki jól.

Aggodom. Úgy van, hogy megyünk nemsokára Bécsbe. Munkahelyi szervezés. Az én munkahelyemé. A szabad helyeket fel kell tölteni, hogy ne fizessünk rá a buszra. Én már kezdet kezdetén bejelentettem Kedvest. Kedves ennek megfelelően mikor összeírták az éves szabadságát beírta a jeles napot, mikor is együtt kirándulunk. Most ez veszélybe került. Annyi a plusz jelentkező, hogy lehet hogy sorshúzás lesz a vége. Amilyen balfék vagyok még a végén én húzom ki hogy Kedves nem jöhet. Ha Kedves nem jön, én se megyek. Miattam kér szabit és akkor még együtt sem vagyunk. Ez nem műkszik.

Hát majd meglátjuk. Szeretnék elmenni, mert önerőből nem sok helyre jutottam volna el eddig, viszont Kedvessel szemben nem lenne igazságos. És több embert meg nem visznek mint ahány ülőhely van. Ez a szabály!

Hát ha nem hát így jártunk.

Naiva | 12:14

A felháborodásom lassan botránnyá fajul!

Én nem tartom magam épp a legtürelmesebb embernek. Ha olyanról van szó akit szeretek felkapom a vizet, mondjuk úgy két másodpercen belül. Ha velem szarakodnak nincs senkinek két másodperce.

Kedves próbált hétvégén rutinból és műszakiból levizsgázni. Már a második, vagy a harmadik hétvégémet töltöm Nagy Falunkba pont emiatt. Vagy vezetni kell menni, vagy vizsgázni. De nem bánom legalább együtt vagyunk, egyedül a mi kis fészkünkbe.

Most viszont a Kreszmiatti szarakodás után, kicsit hogy is mondjam kezdek berágni, hogy egy embert ennyire hülyének tudnak nézni. Sőt ennyire kihasználják, lenyúlják, kiagyalják. Undorodom már az egésztől. Egyszerüen gyűlülöm, hogy rendszerint olyan helyzetbe kerül az ember, hogy nem lát más kiutat, csak ha belemegy a játékba és persze tudja: a végén megszívja.

Tehát Kedvesem vizsgázott volna szombaton, holott jobban örültem volna ha itthon vagyunk a nyugiba és ünnepeljük id. bátyám és sógornőm szüli- ill. névnapját és unokaöcsi szülinapját az anyák napjáról már nem is beszélve!! Mert hogy valahogy kezdem unni, hogy a családommal alig, szinte semmit nem vagyok. Nincs karácsony és húsvét és nincs szabadság se mert ugye bár kedves is ritkán sőt havi egyszer jár haza és ugye nélkülem nem jó menni, mert hogy akkor két hétig nem találkozunk innen meg ugye messze van és nekem minden időm és szabadidőm elmegy.

Nem panasz, csak úgy szép lassan kezd elegem lenni eme helyzetből adódóan, ami ugye érthető. A SZERELEM viszont ott van. Nem kéne más sem közel sem távol, mert nála jobbat elképzelni sem tudok. És a táv nem fog közénk állni, csak valahogy meg kéne oldani a dolgot. Mondjuk legalább egy helyen lakni, és akkor nincs gond, de ez egy másik, nehezebb, nagyobb és persze bonyolultabb történet. Két egymástól távol élő, dolgozó szerelmes egy helyre való költözése, a hitelkérelemtől kezdve a munkán át és még lehetne sorolni......

Szóval pénteken este direkt megint felmentem, hogy együtt tudjunk lenni a hétvégén is azt az egy, másfél órát kivéve amit Kedves a viszgán való szenvedéssel tölt, holott nálunk is zajlik a családi ünneplés!

Mindegy! Vállaltam hát menni kell!

Szombaton reggel a párom elment vizsgázni és egyszer csak megcsörren a telefonom. Boldogan belecsacsogok hogy mi újság, biztos siker ilyen rövid idő alatt, erre Kedves nem válogatott szitkokkal szórta a vizsgabiztost az édes anyukáját emlegetve amint az utcán ácsorogva árulja a testét és a többi szépséget. Na mondom biztos nem sikerült. Megkérdezem. Erre aztán még mérgesebb lett. Elkezdi mesélni.

Odament az oktatópájára. Közölte vele az oktató srác (aki egyébként nem oktatta őket, csak motort biztosított, beszedte a sápot és vizsga gyakorló lapot osztott a kezükbe hogy menjenek körbe körbe több órán keresztül, majd bejelentette őket vizsgára és a vizsga előtti órán elmondta a müszaki dolgokat) hogy a vizsgabiztosnak dolga van, és lehet hogy időben befejezik előbb el fognak tudni menni. Ja!

A vizsgabiztos meghúzott három embert banális dolgok miatt a rutinpályán és beült az autójába és elhúzta a belét úgy, hogy két, három ember még ott maradt vizsgára várva. Körtük az én Kedvesem is!

Mivel programunk lett volna idehaza, és amúgy is elege volt a ki...ott városból, és még engem is idecitált feleslegesen olyan ideges lett, hogy csapkodott mérgében egy sort. Az i-re a pontot már csak az tette be, hogy az oktató srác közölte vele hogy szombaton lesz a köv. vizsga. Na hát az Ő édes anyukáját is szépen megdicsérte és közölte vele hogy Ő márpedig szombaton nem fog egyáltalán ráérni, miután közöltem vele (én Kedvesnek) hogy édsapám szülinapja miatt nem tudok, és nem is akarok még egy hétvégét elcseszni a kib..tt város szemét korrupt arctalan polgárainak társaságában eltölteni.

Hogy a történet hogy alakul majd még kiderül. Lenne már vége ennek az egész vezetés vizsgázás mizériának, mert érzem kezd tönkre menni mind Ő mind én és ha nem vigyázunk még a kapcsolatunk is az állandó utazgatás, cseszegetés, idegeskedés miatt.

Nem akartam általánosítani, de amerre megyünk mindig falakba és szemét emberekbe ütközünk és ettől már nem csak őneki -akivel történik-, hanem nekem is - mert szeretem - elegem van!

Naiva | 13:28

Érdekesség!

Múlt szombaton exem megnősült. Egészségére. Nem volt szerencsélye és szerintem nem is lesz, de ez már legyen az ő baja. A sógorom huga is azon a napon ment férjhez. Egymás után jött a két esküvő. Apáékat a sógorom féle szülők(nász) a szertartásra meghívták. Mikor kijöttek a szertartásról exemnek az álla a földön lógott apámékat látva. Azt mondta apukám nekem a telefonba. "Hát igen csak elcsempült pofát vágott az egészhez".

Nem érdekel!  Oly annyira nem, hogy nem is voltam itthon. Sőt még csak eszembe se jutott aznap, pedig tudtam az időpontról. Hát ennyit erről.

Nővérem is kérdezte nagy megértést tanusítva lelkivilágom iránt, hogy, hogy érint a dolog. Hát már sehogy. Láttam volna szomorú sorsomat. Az "Ara" most vigyoroghat a markába, hogy 4 hónapos terhes léttére megfogott magának egy faszit. Csakhogy én tudom, ez a "faszi" milyen. És tudom hogy szerettem nagyon és tudom hogy szeretett nagyon, de azt is tudom, hogy nem lehett rá számítani semmi elintézni valóban.

És én bizony tudom, hogy Ő ezt a házasságot a háta közepére nem kívánta. Sőt részt se vett benne, csak mint egy báb. Igent mondott és alá írt. És itt Ő a feladatát letudta.

Én tudom, hogy az esküvői bejelentkezéstől kezdve a vacsoráig, a helyszín kiválaszása, talán még az öltönye kiválasztását is a lány egyedül intézte. És sajnos én tudom hogy élete végéig hiába lesz házasságban ugyan ilyen egyedül fog élni és most már nevelni az Ő gyerekét is! Hát szívből mondom: GRATULÁLOK hozzá!

De hát zsák a foltját! Azt szokták mondani. Jól van ez így ahogy van! Én nem ítélkezem mindenki boldog akar lenni. Én is. Így 3 gyönyörű napot töltöttem el az én Kedvesemmel és persze azzal amit szeretek. Főztem! Jobbnál jobb kajákat. Tényleg. Sétáltunk kézen fogva (míg jó idő volt) pihentünk, nagyokat aludtunk dvd-t néztünk, olvastunk. Jól esett egy kis nyugi!

Naiva | 12:38

Na hali!

Ahogy ígértem beszámolás és reklamáció, a bürökrácia és szerintem a korrupció útjairól.

Szóval kezdem a bürokráciával. Hétfőn kénytelen voltam az okmányirodában járni.

Szóval négy évvel ezelőtt lecserélték a papír alapú személyimet. Aztán rá két évre eszükbe jutott, hogy nincs rajta valamilyen hologremmos izé mizé és kaptam egy vadi újjat (ingyér). A gond csak ott kezdődik, hogy a kihordási (lejárati) időt nem hosszabították ez által két évre, hiába tolódott ezáltal a kiadás időpontja.

Lényeg a lényegbe. Hétfőn Kedves visszautozott melózni. Illetve visszautazott volna, ha a vonat nem késik 70 percet. Közben nekem is dolgom volt. Pénzt felvenni a bankból, személyigazolvány ügyintézés.

Kedvest feltettem a vonatra. Elrobogtam a bankba. És nyitásra odaértem az okmányirodába is. Még így is későn. 8 óra után 1, 2 perccel már 11-en voltak előttem. És én már hivatalosan fél órája dolgoztam. Na szóval 10 óraután valamivel végre kijöttem az épületből. Katasztrófa ami folyik. Az már szerencse, hogy az illetékbélyeges szarakodást eltörölték, helyette csekkitöltős, azonnal befizetőset vezettek be. Heuréka. Már csak az a gond, hogy az ügyfélszolgálati idő hiába van kiírva nyolc órára, mikor az én sorszámomnak megfelelő sort 9 óra előtt nem kezdték el behívni! És akkor azt mondom gyorsan dolgoznak. Kifogtam egy fapofa nénit, de ez ezen a reggelen már annyira mindegy volt. Csinált rólam egy igen csak fancsali képet így épp egy nappal a szülinapom után. A felismerés, hogy rohamosan öregszem és csúnyulok szembetűnő volt, és mellbevágóan érintett.

Kaptam papírkát róla, amin pofalenyomatom is megtalálható volt. Gyorsan eldugtam és irány Kis autó, és irány a meló. Kifogtam egy konvolyt. Olyan traktoros, boronás, lassú járművet. Hirtelen nagyon büszke voltam, hogy életem kockáztatásával is egyet meg tudtam előzni a szembe jövő forgalom sürűsége miatt. Így aztán fél 11- körül ide is értem. Nem kaptam lecseszést. Számítottak rá, hogy sokat késem. Én is, de ennyit azért még se szándékoztam.

A nap hátralévő része ugyan úgy folyt mint máskor. Rengeteg melóval.

És egy felháborító történet. A bürokrácia és szerintem (ez már) a korrupció rögös útjai!

A történetem ott kezdődik, hogy Kedvesnek nincs jogosítványa. Tudom sokan sokféle felháborodásuknak adnak, adhatnak hangot ez ügyben és biztos vagyok abban is hogy most sokan magukra ismernek. A probléma szerintem nem új keletű és egy misét igazán megérne valamilyen, valamelyik sajtóban.

Kedvesem A és B kategóriából még tavaly nyáron beiratkozott egy autós iskolába Nagy Falunkban! Külföldi kintlevősége miatt a vizsgát nem tudta KRESZ-ből letenni, de a tanfolyamot elvégezte. Most hogy hazavezényelték Nagy Falunkba le szeretett volna végre vizsgázni is, mert letelik az egy év, és elvész a dolog, pénzestől együtt. (és mindenki tudja nem kis pénz forog itt kockán)

És a tortúra ezennel megkezdődött.

Már azzal, hogy a két különk kategóriából két külön KRESZ vizsgát kell(ett) tennie. Amit azért nem értek, mert ugyan azon utakon közlekedik mindkettő. A motor is és az autó is. Ugyan azon táblák és utfelfesések vonatkoznak rájuk. Magyarul dupla vizsgadíj költség.

Kapott időpontot. Elment B-ből nem sikerült.

Már akkor mondta, hogy nem stimmel valami ezzel a vizsgáztatási rendszerrel, hisz határozottan emlékezett, hogy jó választ X-elt be és a gép kihozta hibásnak egy másik pontot megjelölve az Ő válaszaként. Elmondta a teremben többen is megesküdtek volna, hogy nem azt X-elték.

Mindegy hát az első nem sikerült, majd a második. Hozzá teszem okos, inteligens, talpraesett embernek ismerem a párom és persze optimistának. Mivel vele tanultam nem értettem a dolgot hogy hogy nem sikerült.

Második vizsga dupla (dupla vizsgadíj). Egy azon napra kapott időpontot egymás utáni vizsgákra. Először B aztán A. B-ből megint nem sikerült. Többen is hangot adtak (egymás között megbeszélve) hogy megint megismétlődött az első vizsgán tapasztalt dolog, miszerint a gép nem azt hozza ki amit Ők helyesen bejelöltek. Kedves mondta hallotta az egymás közti beszélgetést az épp a teremből kivonuló vizsgabiztos is. A folyosón Kedves várt a következő vizsgára A-ra mikor is az előbbi vizsgabiztos megkérdezte tőle egy gúnyos mosoly kiséretében "Mire vár, csak nem a következő vizsgára?"

Kedves eltökélte, hogy direkt rosz válaszokat fog behúzni. És mit ad a sors. Átment!! Érdekes nem?? Szerintem felettéb.

Aztán az utolsó vizsga B-ből megint, most már nem tehedtek mást. Átment!!

Csak egy két észrevételem lenne a dologgal kapcsolatban!! Egy egy vizsgadíj 3700-3800 Ft között van. Most pontosan nem emlékszem pedig láttam Kedves számláját! Szóval ha azt vesszük, hogy mondjuk tételezzük fel manipulálják a vizsgák közben a programot és egy embert kb 2x 3x levizsgáztatnak és egy terembe vannak 20-an  és ebből csak mondjuk a felét buktatják meg, akkor is több 100.000 Ft, több ember esetében akár egy nap milliós nagyságrendű összegeket tesznek el. Tételezzük fel, hogy a hivatal és nem emberkék. De kérdem én, hogvá forgatja vissza a pénzt a hivatal??? Az utak ócskák, járhatatlanok, a benzin ára az egekben, hogy szegény emberek, akik csak bevásárlás céljára tartanak autót, mert mondjuk idősek sem mernek elindulni ilyen árak mellett.

Tegyük fel, hogy villanyt, vizet munkaerőt fizetnek belőle. De ezt ezelőtt is megtették.

Én még anno a papír alapú KRESZ vizsgát tettem le. Nem volt lehetőség csalásra! Az hogy valaki puskázott, a saját döntése. Lebukik azonnal kizárják, ha szerencsés átmegy. De egyébként se volt rá esély hogy puskázni lehessen. Ez a az érintőképernyős rendszer egy nagy csalás. Csak a lóvé beszedése a cél! Nem számít, hogy ki mit tud!! És nem lehet bizonyítani sem. Egy nyílt terep, ahol elszedik a pénzedet és még reklamálási módod sincs hisz nincs semmi bizonyíték a kezedben csak esetleg te tudod biztosan, mert emlékszel rá, hogy mit húztál be helyes válaszként.

Hát jól meggondolni! Ma már a munkavállaláshoz alapfeltétel a B kategóriás jogosítvány. Egy szegényebb családban élő gyereket, aki mondjuk a suli alatt szeretné megszerezni a jogsit elengedjünk-e. Hisz hiába bízunk esetleg a gyerek képességeiben, nem azt kapjuk amit elvárunk, és még anyailag sem jövünk egyenesbe a dologtól!! Vissza kéne követelni a papír alapú rendszert, mert kevesebb visszaélési lehetőség van benne. Hát ez az én véleményem!!!

Naiva | 12:07

Hujuj!

Nagy az én vétkem tudom én! Már megint jó ideje nem írtam. Talán már sokan azt hiszik megszűntem. De nem, csak egyáltalán nem volt időm meló miatt magammal foglalkozni illetve a lelki kibeszélésemmel magamnak. Szóval most bepótolom!

Hol is kezdjem!

Ápr 4-e után nem tudom mi volt pontosan, azon kívül, hogy megnéztem a Munkácsy-kiállítást (hát ezt megnézném még egyszer), azon a hétvégén jött a párocskám és volt a bátyusom névnapja.

Viszont a tavaszi szünetről tudok mit mesélni! A szünet az szünet kivéve az öszit! Tehát szünet, vagyis szabi volt nekem is! Elötte szarakodás melóhelyen a különböző beadandókkal, mert 20-ig le kell adni egy csomó anyagot negyed éves zárás miatt. Szóval idegbaj és kimerültség a köbön. A vérnyomásom kikészült az idő miatt. Napok óta nem nagyon tudtam aludni és napközben is képes volt a fejem egész álló nap fájni. Szóval agyrém!! Aztán eljött a szerda!

Nenével megbeszéltem előtte való nap, hogy ő majd lehozza az állomásra a cumóm, így nem kell melóhelyre cipelnem hogy aztán visszabuszozzak vele a vonathoz. Nővérke persze keresztbe tett nekem. Morzsikáért kellett Nenének menni, és szar volt az idő is. Cipekedtem. Legalább 30 kg. Reggel elindulva eldöntöttem, nem kockáztatok, és nem fogok megszakadni, és ronggyá ázni. Így kihagytam az 1km-es reggeli sétámat helyi járatra szálltam. Aztán átcaplattam a másik megállóba. Meló helyen idegbaj a köbön. Persze megint - jó magyar szokás szerint- mindenki mindent az utolsó pillanatban akar elintézni. Szünet előtt. Nagy nehezen szabadultam! Kéretőztem szokás szerint. Cipekedtem, vonatra szálltam. Leszálltam. Vacsora, szunya.

Csütörtökön hát rég volt. Annyi maradt meg, hogy főztem, hogy iszonyat fájt a fejem és dvd-n megnéztük éjfélig az Oroszlánkirály I. II. egy egyszemélyes heverőn guborogba ketten. Valami rémlik mindha de asszem keverem a következő hét keddjével. Így fogalmam sincs mi mást csináltunk. Aztán pénteken későn keltünk későn reggeliztünk. Elterveztük hogy elmegyünk Egerbe, végig isszuk a borokat kirándulunk és csámborgunk, erre szakadt az eső. Kirándulás lefújva. Viszont nagy szuttyogásunkba félrenéztük a vonatot. Vagy is kinéztünk egyet és mikor megnéztük megint a menetrendet rájöttünk, hogy rosszúl emlékeztünk. Kedves szüleihez indultunk, husvétolni. Egy órával késöbbi vonatra kellett felpattanni, amihez viszont át kellett utazni a fél várost. Húsvétoltunk. Az án kedves, jó, édes leendő anyósom egy hadseregre való kaját csinált minket várva. Viszont a mi városi gyomrunk nem volt beállítva a nagy mérkőzésre, a húsvétra. Életembe ennyi hússal készült kaját nem láttam még. A töltött káposztától a töltött sült dagadón át a sonkától a virsliig. Törvényszerüen elcsesztük a gyomrunkat mindját a másnapi ebéddel a töltöt káposztával. Így kedves is fetrengett és én is. Péntek éjjeltől hétfő délutánig voltunk náluk. Próbáltam korlátozni az evészetet, persze ennek az lett az eredménye, hogy neki álltak tömni. " Csak egy kanállal kostold még meg ezt a majonézes akármicsodácskát" Aztán valamelyik nap kirándulni indultunk, de semmi nem úgy jött össze. A szép és méltán nevezetes helyet és utat nem tudtuk megnézni, mert a kisvasút elszáguldott. Mondom kárpótlásként nyaljunk fagyit! Az nem volt a közelbe. Vettünk jégkrémet, az meg nem volt megfagyasztva. Csak a csoki burkolat tartotta a masszát a pálcán. Vissza villamosoztunk. Kedvesnek kétszer kellett pisilni mind eközben nekem egyszer. Jó a férfiaknak. Én meg megtaláltam a legfüstösebb, legmocskosabb, legeldugottabb és legsötétebb kocsmát, hogy el tudjak menni. Nem adtuk viszont fel kirándulási vágyunkat így megtámadtuk a kilátót. Na igen ám de vékony talpú bőrcipőben macskakövön ez egy igen kellemetlen élmény bír lenni. És ráadásul száz akárhány lépcsőt kell megmászni. Halál!

A további két napokat kizárólag alvással, pihenéssel voltam hajlandó eltölteni!

Hétfőn este aztán visszautaztunk. Csináltunk egy pár kersztesztet, mert hogy Kedves vizsgázni ment kedden már vagy harmatszor és nem a saját hibájából ....de ez egy külön sztori!!

Hajnalban kelltünk. Kedvesnek reggelit csináltam mielőtt elindult. Én megam nekiálltam kitakarítani a lakást. Nem volt nehéz mind a 38 m³ -t. Bevásároltam. Kérdeztem Kedves csináljak e valami kaját. Nem óhajtott ebédnek valót. Bezabálásunk után nem csodálkozom. Hazaért siker. Levizsgázott.

Délután elmentunk megnéztünk két kiállítást. Én nagyon élveztem, viszont Kedves nincs hozzászokva a hajnali keléshez, így le volt merülve. Egész délután szinte egy mukkot is alig tudtam kiszedni belőle. Mindent kipróbáltam mindent végignéztem a két kiállításon, nagyon érdekes volt. Aztán négy órára mind a ketten az éségtől szédelegtünk, pedig mielőtt elindultunk ettünk egy- egy zsemlét.

Így amit nem vettem (kukorica, élesztő) a boltba megvettük és az én leendő anyosom által küldött húsvéti sonkát felhasználva csináltam egy nagy gáztepsi pizzát. Befaltuk és nekem mennem kellett a vonatra, hazafelé.

Hát így telt a szünet. A szünet utáni időszakról, még a héten beszámolok, mint ahogy a kresz vizsga észrevételeim is. Miért is kell egy okos embernek aki, még ráadásul készül is a vizsgára 3X vizsgázni... De ráfáznak ... én mondom.

Naiva | 10:58

Megint eltelt!

Eltelt megint egy hét.Most Kedvesen volt a sor, hogy jöjjön. Jött. Csak én voltam teljesen készen. Hiányzott, de még se tudtam neki igazán örülni. Valahogy nyugira vágytam pihenésre és csöndre. Ez az a fajta időszak amikor nem kell hogy szoljon a tv a rádió vagy akármi, csak üldögélni egy csendes szobában egy jó könyv felett. De Kedves jött És nekem nem volt energiám. Szombaton anyáméknál pofaviziteltünk, szinte egész nap, vasárnapra meg hogy kimozduljjunk én terveztem programot.

De erről majd késöbb!

Ott kezdem, hogy pénteken meló után irány anyámék. Kocsiért mentem, meg hogy elhozzam anyuéktól az ágymatracukat, amit nem használnak, ugyanis nem férünk el az én ágyamon, a földön meg nem bírunk többet aludni, pokrócokon, plédeken és takarókon, mert egyikünk se piheni ki magát. Szóval épp próbálom felkötözni a kocsi tetejére a matracot és gyözködöm anyámat, hogy jöjjön velem és segítsen majd leszedni na meg becipelni hozzánk. Ismerős arcok a kapuban. Nem hiszek a szememnek. Unokatesómék. Németországból. Hihetetlen. Unokatesómat /I-t/és másod-unokatesómat /A-t/ két éve I. anyjának (aki apám féltestvére volt) temetésén láttam utoljára.

Örültem nekik és nem is. Kedves aznap jön. Fel kell cipelni a matracot most már biztos.... egyedül, ki kéne egy kicsit porszívoznom, bepakolni a mosógépet, bevásárolni,  és el kell menni Kevesért az állomásra mind erre van 3 és fél órám. De nem lehetek udvariatlan, hisz örülök nekik és ráadásul nagyon régen láttam őket hát maradtam anyáméknál. Megérkezésemtől számítva két órán keresztül. Tehát hatra hazaértam matracosul amivel út közben volt agy kis gondom, ugyan is nem tudtam úm. fixre fixálni a kocsi tetőcsomagtartójához. Magyarul paráztam, hogy elszáll. De nem. Aztán lepakoltam, kipakoltam, és irány a kilencedik. Megküzdöttem a lifttel, miszerint ez oda akkor is be fog férni ha nekem kell miniatürizálnom magam, hogy beférjek. befért. Az angyalok is velem vannak. Becibáltam, átöltöztem, megtömtem a mosógépet, beizzítottam a porszívót, megágyaztam a padlón, felöltöztem irány a Kedvesért menni. Gondolom örült nekem mikor benyögtem, hogy most pedig vásárolni megyünk, mert hogy az már semmikép nem volt elintézhető részemről. Vásároltunk hazaértünk nagy nehezen. Kirámoltam a mosógépet. És kedvesnek persze beszélhetnékje volt. Én viszont már csak az alvást tudtam elfogadni mint alternatívát. Fáradt voltam és ha még egy dolgot a fejemben kellett volna tartani elintézni való nyanánt, esküszöm megőrülök.

Nem fértem el Kedves mellett az éjjel a matracon... mentem az ágyra. Mivel össze volt csukva, még annyi helyem se volt, hogy kényelmesen megforduljak. Nem tudtam pihenni rendesen. Szombaton persze Kedves, a medve tudott horpasztani, nekem viszont kipattantak a szemeim. A városba kell menni cipőt venni nekem. Nem volt nyitva a bolt így hódolva a szenvedélyemnek vettem egy pár festéket a pénteken idegesség levezetésképp rajzolt sablonhoz. Kevés sikerrel.

Szóval  hazarohantunk, mert tudom anyám ideges, ha úgy esünk be délbe az asztalhoz, tehát 11-re oda kéne érni. Nem értünk oda. De délben megjöttek unokatesóék is, így együtt kajáltunk. Aztán még délután négyig elcseverésztünk, én meg nadrágot varrtam fel Kedvesnek. Este meg elmentünk Moziba!

Persze a harmadik sorban kaptunk helyet, miért is ne??!!!  De legalább jó volt. Este megint csak beájulni volt erőm, persze Kedves megint jött a beszélhetnékjével. Kibuktam. Csendre és nyugira vágyom!!!! Hát senkit nem érdekel??

Vasárnap mivel elöző nap nem kaptam cipőt gondoltam majd a vásárba biztos lesz. Tévedtem. De nem bántam. Kedvessel sétálva kéz a kézben vattacukrot majszolva fehérneműket vettem magamnak. Hazamentünk megkajáltunk és közös programot szerveztem. Elvittem Kedvest a jégre!

Majd szét fagytunk, de szép volt a revü... megérte. Késő délután lett vége a műsornak. Hazasétáltunk. Kedves bekapcsolta a tv-t és nézte, mellette persze nagyokat hortyogott. Mikor mondtam neki hogy ne aludjon, mert az éjszaka nem fog tudni aludni, közölte nem alszik, csak csukva van a szeme. Rá két percre horkolt. Én meg végre kifestettem a pénteken megrajzolt sablont. Aztán késő este tényleg felébresztettem, mert össze kellett pakolnia.

Remélem ez a hét kevésbé lesz húzós, bár kétlem. A negyedéves elszámolást le kell adni még a tavaszi szünet előtt. És mivel tudom, hogy van vele probléma ez nem is lesz olyan nagyon egyszerű. Halál, már látom.

Megyek is!!!

Naiva | 13:04

Mindenki másképp éli meg a tavaszt! Valaki bevágódik a kocsijába és mintha fontos dolgot intézne rója az utakat lehúzott ablakkal élvezi a szelet a száguldást. Valaki csak egyszerüen gubbaszt a lakásban sarkig tárt ablakkal kopp hangerejű tuc tuc slágereket hallgatva. Neki ez a tavasz!

Az én tavaszom. Az én tavaszom átszellemült.
Tegnap egyszerűen égetett a nap a kis kabátkámon keresztül. De még kellett mert fújt a szél és rajtam csak egy vékonyka pulcsi volt. Eldöntöttem hazasétálok közben beugrom a boltba ásványvízért - ami fogyó cikk nálunk- kefírért, joghurtért. Aztán még se így alakult. Zongorás cávó felvett autóval a buszmegállóból és bár dolga volt, de haza vitt. Így kigondoltam valami mást. Kinyitom az ablakot sarkig, előveszem a tavaszi virágos sablonokat benyomom a kedvenc rádióm, és festek. Aztán ez is másképp alakult. Megnéztem a tv-ben valami gagyit aztán nem bírtam a véremmel. Ki kell mozdulnim a lakásból mert megfulladok.

Szóval az én tavaszom így néz ki. Felvettem a kedvenc kis piros melegítő együttesemet, alá kék rövidújjú polót húztam, ugyan olyan színű sportcipő, szatyi és irány a város központjában lévő nagyáruház. Jó messze van, de próbáltam olyan lassan menni amilyen lassan csak tudtam. Közben persze nagyokat kurjongatva ugráltam volna örömömbe. Jó volt. Kis langyi szél bele bele túrt rövidre vágott fürtjeimbe. Bevásároltam. Kicsit többet, kicsit mást mint amiért épp indultam, így majd megszakadtam hazafelé. Most először izzadtam. Jól esett. Hazamentem csináltam még néhány felülést, és elmentem enni egy kis kefírt mert majd éhen haltam. Zuhanyoztam .... jól esett. Szupi jó nap volt. Ha már délután elmegyek egy kicsit előbb.... időben akkor esetleg még egy fagyit is megengedtem volna bűnözés gyanánt magamnak.

Szóval rájöttem még valamire. A télen rohadt sokat magamra szedtem és ezt sürgősen le kell adni. Én nem tudok a drasztikus diétába belekezdeni, mint pl léböjt kúra....stb, mert imádok enni és én abba belehalnék. Én a lassú fogyás híve vagyok. Több tejtermék, kevesebb szénhidrát (no kenyér) kissebb adag ebéd, és gyümölcs. Így rendszerint leadok úgy kb 5 kg-nyi fölöst, persze ehhez ki is kell mozdulni otthonról. Sétálni, futni, levegőn lenni, császkálni és persze mondjuk otthon egy kis házi torna sem árt. Ez nem kínzás. Edzőterem, meg drasztikus kúrák aztán meg az illető összeesik, mert hirtelen megváltozik a vércukor szintje, és úgy vakarják össze valahol. Nem mondom, hogy nem vagyok éhes. Az hazugság. Csak megpróbálom olyannal enyhíteni az éhségemet ami eltelít, laktat és még sem árt.

Hát ez az én tavaszom. Napsütés, langyi simogató szél, mintha egy kéz simogatná az arcom és túrna a hajamba... kívánósan. Melegítő ruci és sport cipő!

Hiába a tavasz lánya vagyok. Engem dédelget!

Naiva | 14:49

Nem tudom mi van! Szegedi baráthoz visszakönyörögte magát a nála 11 évvel fiatalabb exbarátnője. Óvtam ebbe belemenni megint főként, mert a lány egyszer már elszórakozott vele összetörve, otthagyva őt. Sajnálom. És persze azt is hogy ezt elmondtam neki is. Asszem megorrolt rám, mert szereti a lány. Remélem most összejön nekik igazán a kapocs, ami régebben csak egy részről volt meg, és ha még sem remélem nem fog megint padlót. Én csak ettől féltem. Mindegy nem az én dolgom. Biztos minden ok, mert nem jelentkezik megint hónapok óta... én sem. Asszem jó ez így.

Valamikor valamiért összehoz a sors embereket és valamikor valamiért úgy is tudja rendezni, hogy többé ne sok köze legyen a másikhoz. Nem tudom. Egy és negyed éve nem láttam szegedi barátot, nem tudom mit tudnék neki mondani ha találkozunk. Érdekes! Aztán ki tudja lehet, hogy már vagy százszor elmentem mellette az utcán, csak nem figyeltem. Kár mert nem volt ilyen a kapcsolatunk. Mindegy!

Kedves barátról tudom, hogy jó a humora. Aztán ennyi... nem sok. Nem tudok róla sem semmit. Már eszemet nem tudom, mikor küldött végre saját kezüleg megírt levelet. De ő legalább minden nap küld valamit. Tehát legalább addig számítok amíg a levelező listából kiválaszt, hogy "neki is elküldöm". Szomorú.

Legjobb barátnővel néha összefutok az állomáson, de még értelmesen dumálni úgy, hogy legalább két mondatot tudunk váltani... Hol az ő vonata megy és sietni kell, hol az én buszom. Szomorú.

Legalább Kedves megvan! Továbbra is szeret, töretlenül imád, számít rám, megbecsül. Beszél velem minden nap, és minden hétvégén megfogja a kezem, megölel. És ez jó. Mindenkinek meg vannak a saját gondjai. Csak egy nagy baj van. Elfelejtenek az emberek beszélni a másikkal, megosztani az örömöt a bánatot, ha szar napja van, vagy ha valami jó történik. Úgy gondolják csak rájuk tartozik kit érdekel, pedig én magamról tudom, néha olyan jó lenne leülni és dumálgatni. Akármiről akárkivel. Kedves is ilyesfajta bajban van. Az ismerősök, a barátok, a szobatársak, csoporttársak mind lekoptak az évek folyamán. Két emberrel tartja a kapcsolatot, akik vele együtt szinte annyit dolgoznak hogy lehetetlen összehozni a találkákat. Kedves is kreszre jár, nyelv tanfolyamra, plusz lehúz még egy 8 órás munkarendet egy sráccal, aki egész nap össz-vissz két szót képes kinyögni hozzá. Szóval megint csak azt kell mondanom, nem ápolgatják örizgetik az emberek a kapcsot. Ideig óráig, aztán semmi. És én belefáradtam, hogy ha én nem hívom fel akkor ő sz...rik az egészre. Egyszerűen unom.

Naiva | 9:09

Én, bár társra találtam négy évi magány után és egy két elcseszett lépés, és egy két elvesztett jóbarát után, de érdekes nem felejtettem el milyen társat keresni.

De most nem erről akarok dumálni.

Egyszerüen dühös vagyok rohadtul. Persze a párválasztás kérdése mindenkinek egyéni szociális problémája, de amikor már a negyvennyolcadik kívülálló mond egy valakinek, aki épp a kapcsolatban benne van olyat, hogy a barátját vagy barátnőjét nem jól ismeri, vagy félre ismeri, és még akkor sem.... még csak el sem gondolkodik, hogy talán egy kívülálló, akinek nem az érzelmei vezérlik a gondolatait, -talán igaza lehet, és megpróbálni lehiggadnik és megnézni egy kicsit kívülálló szemmel, hogy tényleg igaza van-e???

Nem; ehelyett sokan homokba dugják a fejüket, mert az ő párjuk szent és sérthetetlen. Aztán évek múltán, mikor már nem lesz kiút a kapcsolatból rájön, hogy mekkora egy állat volt. Elszedik a pénzét, nem ismerik el a munkáját, vagy ráhadják a gyereket, egyedül marad és megkeseredett, netán az utcára kerül. Van rá példa bőven!

Dühös vagyok, igen az vagyok! És az még jobban bosszant hogy bár kívülálló vagyok, még is segíteni szeretnék, és hirtelen még is én leszek a rossz. De hogy lehet felrázni az embert?? Lássatok előre nem csak most van... lesz tíz, húsz év!!!! Kibírod, vagy csak elviseled, netán felhőtlenül boldog és kiegyensújozott leszel?? Nem mindegy!!!

Az a sok síró férfi és nő hibájából okuljatok emberek akik a fórumon segítséget kérnek a problémáikra.... Egyszerűen nem láttak látnak!

És én még mindig dühös, és tehetetlen vagyok. De ha egyszer nem tudok, mert nem hagyja, hogy segítsek.... hogyan?? Pusztuljon meg a hülye!! Én nem tudok így gondolkodni.

A múltkor valami hasonlót és még is másmilyet olvastam egy női magazinban. És ott is a barát hiába próbálkozott! Ha az ember szerelmes hová tűnik a józan, paraszti esze?? Hogy, hogy nem vesz észre kapzsiságot, ármányt, egoizmust, törtetést, csalfaságot???

A megszokás! Egyetlen szó. És mégis olyan mélységig beleszerelmesedik az ember. Mert az ilyen ember nem a társba nem a nőbe, férfiba szerelmes. A szerelembe szerelmes és a megszokás igen kényelmes helyet tölt ebben az érzésben.

És én még mindig tehetetlen, és dühös vagyok. Nem csak én látom, más is. Én nem szólhatok, mert egyszer valakivel tettem ilyet és én voltam a bűnös. Neki meg főleg nem, hisz nagyon kedvelem Kedves álltal, de ő tartózkodik tőlem. Talán soha nem is lesz vele szorosabb a kapcsolatom (emberileg), de kedvelem őt és tudom, hogy hihetetlen nagy hibát készül elkövetni. Talán érzi... tudja hogy tudom, és talán fél, hogy valaki igen elismerteti vele... "nem kéne". De nap mint nep belemegy a játszmába, és én rájöttem mért... Fél! Fél a magánytól és menekül, valami még rosszabba, ami kizsarolja, kifosztja, megalázza, megtiporja, tönkre teszi. Fiatal és nem tud mérlegelni, és nem tud nemet mondani. Nem meri kimondani, hogy elég, mert fél, hogy egyedül marad.

És én szomorú vagyok mert látom a sorsát. Minden nappal egyre közelebb egy nagy hibához, ami most még visszafordítható lenne és visszacsinálható. De ő már most úgy érzi ...késő. Ki? Kérdem......-felnőtt fejjel még is fiatalon ki az aki segíthet neki, hogy nemet mondjon?? Istenem tönkre megy egy emberi élet a szemem előtt egy másik számító gyarló ember miatt. Istenem tönkre megy egy család, és ha lesz gyerek tönkre megy még egy ember és tönkre megy egy erős kötelék a vér szava a testvéri szeretet.

És én dühös vagyok, és tehetetlen, és egy senki, hogy netán meghallgasson.

Nem tehetek semmit.... végig nézem! Ha viszont kell, előtte mindig nyitva lesz az ajtóm, mert amit tudok róla azért kedvelem és mert van mellettem egy érzelem gazdag, erős jellemű, szeretetre méltó ember, akinek ez a másik ember a mindene volt. Még pár hónap és lehet hogy elveszíti. Pedig a köteléknek kettejük között nem szabadna hogy megszakadjon... szeretik egymást NAGYON.

És én még mindig dühös vagyok, mert nem tudom megakadályozni, hogy ne így legyen... ezt is végig nézem! És támasz leszek és vígasz...

Naiva | 14:11

És amiről még nem beszéltem! Előző héten bejelentkeztem a fodrászomhoz szerdán. Vagy péntekre tudott volna tenni, ami nem lett volna jó mert épp jött a párom, vagy csütörtök este 6-ra. Ez utóbbit választottam. Igy aztán előző hét csütörtökön oda értem a fodrászhoz, de mondtam neki, hogy max másfél órám van, mert elmegy a buszom és a legközelebbi csak úgy a lekésethez képest egy óra múlva jön. Előttem volt egy férfi akit nyírt, egy festett hajú lány akinek a festéke már megkötött a fején a várakozástól. És az én dús vastagszálú hosszú hajam, mosva vágva szárítva... Levágta, de még hogy. Jó rövidre. Nekem szokatlan volt és eleinte még nem is tetszett. Na mondom mit fog ehez szólni a párom. Estére már megszoktam, csak az zavart hogy nem tudtam összekötni. Fürdésnél se. Így feltúrtam a lakást az összes létező hajcsatért. Kedves persze jól kiröhögött, és másnap anyám vagy egy fél órát sipákolt nekem, hogy hol a szép hosszú hajam. Hát ez így sikerült. Pénteken persze a kollégák nem mertek megjegyzést tenni. Egy vagy kettő emberkétől hallottam valami öszinte tetszés félét a többiek csak bűbájoskodtak a változáson ámulva. Én meg már másnapra meglepődtem miért gyökerezik le mindenki az ajtóban, mert elfelejtettem, hogy rövid és hogy ők még nem láttak. Hát ez van. Most ezt kell szeretni. Egyébként meg úgy nézek ki, mint valami francia színésznő. Legalábbis az arcom ezzel a hajjal. A többi testrészem most hagyjuk.

Aztán a következő változás, hogy megjelent melóhelyem weblapja. Napokig nyúztak a különféle papírokkal a kollégák. Mert hogy van kötelező előírás. Hát a weblapról meg annyit, hogy elég (hogy is mondjam)... jelentéktelen. Ez van. Nekünk megteszi. A kollégának meg így is sok dolga volt vele, úgy hogy a munkáját nem becsmérelem senkinek. Úgy is csak mi nézzük meg.

A mai őrület. Gyerekek előadásában műsoros est lesz nálunk. Hát van nagy felfordulás. Reggel óta egymás kezébe adják a kilincset az irodám ajtaján. Ez kell, az kell... már kezdem unni. Ma még a saját dolgommal egyáltalán nem is foglalkoztam, és azt hiszem már nem is fogok. Egy óra múlva elindulok a páromért az állomásra és visszajövünk... jól próbálva érezni magunkat. Remélem így lesz. Minden évben csak egyedül ültem, álltam, intézkedtem végig az ilyen esteket, most szeretném valakivel igazán végig élvezni a dolgot.

Naiva | 13:48

Még létezem!

Rég nem jártam erre felé. Mikor kedvem lenne és ihletem végre írni, soha nincs a közelben számítógép, mire meg beérek melóhelyre rég más dolgok foglalkoztatnak, mint hogy de jó lenne megörökíteni a gondolataim.

Először is tegnap végre megérkezett a rég várt és még januárban készült orvosi vizsgálatom lelete... negatív. Ja csupán kellett vagy két hónap mire ideért. A röhely, hogy február 10-en akárhányadika volt a levélen (ez még reális is lenne, mert valamikor január 20-a körül voltam vizsgálaton)és március 7 a borítékon. Na ezt nevezem egészségügynek! Kutya bajom. Király!! Ettől most mindjárt jobban érzem magam, bár megint érik bennem a dolog, hogy orvoshoz kéne mennem. Enyhe hipohonderségem ugyan van, de ez most valahogy más. Hetek óta fáj a hátam. Most vagy huzatot kaptam, az irodába a hátam az ablak felé van és néha azért szoktam szellőztetni, vagy úgy elfeküdtem, hogy nem akar helyre jönni. Vettem tagnap fájdalomcsillapítós kenőcsöt rá, csak időbe el kell mennem esénként fürödni, hogy Nenét még ébren találjam, hogy bekenjen.

Mostanában, már nyolc, fél kilenc felé rendszerint alszom. Nem bírok ébren maradni. Hajnalban persze már 5 órakor ébren vagyok. Nem baj ha szép idő van látom a napfelkeltét.

Rájöttem valamire. Van bennem egy olyan gyermeki naívság hogy az bámulatos. Az a baj hogy nem is akarom ezt kinőni. Néha azon kapom magam, hogy megyek az utcán és hallgatom az emberek beszédét figyelem a mozgásukat vagy csak egyszerűen nézem őket. Rácsodálkozok még mindig úgy a világra mindha még mindig cseppnyi gyerek lennék.

A múltkor álltam a buszmegállóban. Egy két gyermekes anya várta a buszt a talán 6 és 4 éves gyerekekkel. A kislány éhes volt. Az anyánál csak cukorka volt. Ahogy bontogatta a cukorkát a kislánynak a pici fiú az anyjával szemben a lábától kb 10 cm-re állt és nézett fel a felette zajló cukorka bontogatásra. Rugozott aprókat a pici lábaival. És mikor a kislány megkapta a cukrot csak utánna kérdezte meg már türelmetlenül: ana én isz kapok??? Annyira édes volt! Mintha én lettem volna és éreztem a cukorka iránti vágyát!

Ja aztán ma!

Megyek a buszmegállóba szokásos 1 km-er. Hullott valami hódara féle. Nézem egy kis kölyök tornacsomaggal táskával stb. Csuszkál. De min csúszkál, mikor nincs is lefagyva a járda???? Gondoltam biztos görkori. Jobban megnézem... nincs a lábán görkori. Talán valamiféle gördeszka.... nincs nála gördeszka. Nem tudom hogy csinálta, ha fiatalabb és karcsúbb lennék tutira meg akarnám tanulni. A gyerek a nedves de nem fagyos járdán a sarkára állva a két lábát szorosan egymás mellé téve nem tudom hogy, de gyors sebességgel csúszkált. Néhol megakadt akkor nekifutott és újra. Biztos örülnek a szülei mert elnyű egy pár cipőt, de tök jól nézett ki amit csinált és nem volt nála semmi guruló eszköz esküszöm.Hű de lennék még annyi idős gyerek, bár jobban belegondolva neki ez a játék, annó, nekünk más játékaink voltak.

Más!

Kedves szabin a szüleinél dekkol épp, és mivel ő van szabadságon persze, hogy én hívjam fel... "mer az olyan jó"! Jó! Elő került ez a költözzünk össze dolog. Akarom egy részből, és másrészből félek. Bika vagyok röghöz kötött, és utálom a változást. Persze olykor meg én rúgom fel ezt a szabályt, de akkor magamért, magam miatt, önszántamból teszem. Szeretek fent lenni, mert ő fennt van, szretek fent lenni mert az enyém a konyha és fennt vannak a cuccaim. De egyenlőre nem tudom elképzelni, hogy reggel becsukom magam mögött az ajtót és elkezdek tülekedni a metrón, a buszon vagy a villamoson, hogy netán egy nap az 5 munkanap közül időbe beérjek a munkahelyemre. És ha már itt tartunk munkahely! Szóval szeretek ott lenni és szeretem, hogy magunk vagyunk, de érzem kifejezetten utálnám a hétköznapokat, és ez megkeserítené az életem. Holott tudom több a lehetőség minden téren. Csak a bamba arctalan rosszindulatú emberek. Az én lelekem ott kikészülne és félek beálnék a sorba. Most még úgy érzem van valami,ami miatt különleges vagyok, ami én vagyok, ami magam vagyok. És hol marad ebből a párom? Imádom őt, soha ennyire engem nem szeretett senki, ennyire biztonságba nem éreztem magam senki mellett, aki képes nekem sírva szerelmet vallani és velem akarja leélni az életét... meghalnék érte, és egyenlőre félek. Félek, ha felköltözöm már nem fog ennyire szeretni, mert félek hogy megváltozok, a tömeg megváltoztat, és ahogy most azt érzem elvesznék, bekövetkezne. Elvesznék, elveszteném önnmagam a saját énem és a többi között egy birkának érezném magam. Nem tudnék így élni. Tönkre menne minden és megváltoznék. Már most is érzem. Néha, ha későn megyek haza hátra- hátra pillantok ki császkál a hátam mögött, pedig nem vagyok félős, és nincs takargatni valóm se, hogy esetleg rossz lenne a lelkiismeretem. Ott rettegnék és tényleg minden arctalan emberben csak a rosszat venném észre. Fájna!

Idő kell! Nekem! Nem a kedvessel lenni. A helyhez szokni! Szoktatni.

Közben próbálom megmutatni neki az élet egy másik oldalát. Elvinni nyáron kis falvakba. Legszívesebben erdélybe vinném... megértené egyből. Azt az életet imádom ....a gyökereinkét, persze tudom nekik is nehéz, de egy nagyvárosi lepukkant arctalan embernek megérezni a hegyek illatát, megfogni a mező zöldjét, az égig érő fenyőket, elhinni és látni az emberek közvetlenségét.... hiszem, hogy megértené. Tudom hogy élvezné, imádná. Próbálunk elmenni az idén... remélem sikerül.

Naiva | 12:57

Nagyon is! Tegnap ugyan a korábbi vonattal időben hazaértem, de kialudni egyáltalán nem bírtam magam. Hajnalban még a telefon, sőt Nene előtt ébren voltam. Most meg sunnyognék valami vízszintes fekvőhely után .... vágyakozva. Úgy érzem a mai naphoz nem sokat fogok hozzátenni.

Az a baj, hogy a hétvége is valami ilyen hangulatban telt. Szétunva álmosan. Kimentünk volna valamerre, de a hideg és a hó igen csak visszatartó erő volt.

Kedves anyukája alig volt otthon mert elszólították más teendők, Kedves apukájáról viszont gyökeresen megváltozott a véleményem. Öccse szombaton dolgozott, "kedves" menyasszonya pedig ki se dugta az orrát. Azt mondom 'hál' istennek. Nem bírom elviselni. És nem féltékenységből. Hisz nincs miért. Engem százszorta jobban szeretnek mint őt. Nem véletlenül.

Mindegy nem érdemel egyetlen szót se.

A társkerizős oldalin írt egy lány. Érdekes soha nem írt még csaj hiába vagyok fenn a bárkivel kötetlenül ismerkedni kategóriában. Szerintem most se. Az a gyanúm, csak lánynak kiadva magát kostolgatni akarja az embereket, vagyis a lányokat fiú, illetve férfiként ... Gyerekes... De vannak még ilyenek!

Ja most jut eszembe. A családom tagjai nagyon nagy titkolózásba vannak nehogy már véletlenül megtudjam. De tudom! Az exemnek áprilisban lesz az esküvője. Gratula gratula. Tényleg őszintén. Csak a lányt sajnálom, hogy nem tudja mire vállalkozik, aztán lehet hogy már lerendszabályozta és neki, ez, így, most jó. Hát áldásom rájuk tényleg. Örülök, hogy boldog. Remélem tényleg megváltozott, egy még jobb ember lett belőle és fel nőtt, illetve fel tud nőni a feladathoz, ami a családdal és családalapítással jár. Kívánom hogy így legyen, és kívánom hogy boldog legyen.

Na szóval egy kicsit jobban felébredve, megkezdem a mai napot melóilag is cfőként mert már egy órtája ezt kellett volna tennem! Nem tehetek róla... fáradt vagyok.

Naiva | 8:30