Életem napjai - Igazából nem szól ez a blog senkihez és mégis szólhat mindenkihez... aki olvassa. Egyszerű dolog vezérelt. Utálok kézzel kaparni papírlapokra gondolatokat, amiket megosztanék másokkal, vagy csak elraktároznám az utókor és későbbi önmagam számára.

Nem bírom tovább, ma megszegem a vasárnapi sportolási fogadalmam.

Nem vagyok egy könnyen feladós típus, de a történtek miatt nem bírom tovább! A fájdalom küszöb 10-es skáláján, ahol a 10-es a mozdulásképtelenség, a 8-asnál tartok.

Tegnap a gyönyörű időn felbuzdulva gondoltam a napi sportevékenységem az lesz, hogy Nene cangájával elmegyek a közeli (kb:5-6 km-re lévő) tóhoz!
Igen ám, de a bicaj első kereke lapos volt és mivel nincs pumpánk elmentem Nővérkéékhez, hogy Sógor kompresszoros autópumájával segítsen a dolgon! Tudtam ez mivel jár..... nem leszek egyedül az úton! Nagyobbik lánygyermek megörülve nekem, velem tartott! Amit én nem bántam!

Iszonyat izomlázam volt a tegnapi "futási" tevékenységtől. Gondoltam a rámozgás majd enyhít a dolgon!

Tévedtem!

Nene bicaján nem volt hátsó fék, zörög a sárvédő, mert elveszett még annó belőle egy csavaranya, a váltó egy káosz.... és még sorolhatnám! Pedig csak kb 2 éves a szerkentyű! Ennél az én 10 éves biciklim is jobb állapotban van, .... csak kár hogy anyáéknál!!

Az úton minden ok volt! Odaértünk a táj valami pazar. Verőfényes napsütés, 30 fok meleg, a víz tükrén táncol a napocska fénye, a tó körül az erdő ... na és a csend!!! Erre volt szükségem, bár egyedül talán most gondolkodtatóbb és talán szomorúbb lenne a dolog! Jó hogy gyermek ott van velem!

Kifaggatom suliról, barátokról, sportról... mindenről! Megállapítom, hogy szép ez a lány, bár ugyan olyan hízékony mint én. Ha nem vigyáz magára, gondjai lesznek! Egy szerencséje, hogy az apja magasságát örökölte. De kitől ez a gyönyörű mélyzöld szeme? Rájövök, hogy egy kicsit még szelebúrdi! Pont abban a korban van, amikor már komolyabb dolgok kezdik érdekelni, könyvek, suli, továbbtanulás (bár ez még jócskán odébb van) de még játszana is önfeledten! Egyenlőre ez utóbbi érvényesül még, de jól áll neki! Viszont nem veszi még észre, de a srácok megnézik! Amin nem csodálkozom!

Elűcsörögtem volna még, de úgy döntöttem gyermeket vacsorára haza kéne adnom, mivel élelemmel nem készültem az útra! Sétáltunk még egy keveset aztán elindultunk! Azon kívűl, hogy iszonyú mód izomlázban szenvedtem nem volt hazának sem semmi gond az utolsó 500 m-ig.

Amikor ugyan is az utolsó dombocskához érve leváltottam a váltót, ami bosszúból ledobta magáról a láncot!
Ennek következtében teljes fék élményben volt részem, ami által a kormányba vertem a mellkasom összezúzva a gyomorszájam, és bordáim környékét, továbbá a pedálokról lecsúszó lábam miatt a combom belső fele a vázon landolt! Nem nyaltam el. Állva megúsztam a dolgot, csak levegőhöz nem jutottam, egy két másodpercig! Visszaszerkeztettem a láncot a fogaskerékre, és hazavittem gyermeket kínjaim között, tiszta olajosan!

Alig vártam, hogy hazaérjek! Most már nem csak az izomláz és a belső üresség kínoz, hanem a zúzódások is!

Mára úszást terveztem, de kb úgy nézek ki mint akit összevertek! Kéken zölden színjátszok, totál izomlázba egy, az ülés álltal feltört fenékkel! Fájdalomcsillapítóval aludtam az éjjel, annál is inkább, mert a fejem is megadta magát!
Ma pihenő napot tartok! Holnap úgy is meg kell küzdenem egy közel 40-45 kilós fekete gyönyörűséggel! Apáéknál az én szépséges kutymorgóm viszem oltatni!

Naiva | 9:34

Csalódást okoztam, igen tudom.... mostmár! De talán vígasztalhatja mind egy elégtételként a tudat, hogy nem csak neki. A legnagyobb csalódást saját magamnak okoztam! Ez a tudat megesz! Nem tudok a tükörbe nézni és az emberek szemébe sem! Mint valami kis különc lesütött fejjel járok az utcán. Keresem az apró szeretet pontokat a szülőtől, a tesótól, a barátnőtől, a baráttól, hogy érezzem még... talán fontos vagyok. Kapaszkodok minden szalmaszálba, hogy sikerüljön kimászni a saját magam ásta gödörből ... hogy egy jobb ember váljék belőlem!

Tudom erős vagyok és sikerülni fog, de ez az időszak most nem az enyém!
Nem akarok szánalmat és sajnálatot éreztetni, kelteni senkiben! A saját saram, ...hát nekem kell összetakarítani!

"Át kell élni mindent: jót is, rosszat is. Minden normális ember így működik."

Több a "gyári hibám" a kelleténél!

Köszönök minden egyes apró támaszt! És nem tudok elég hálás lenni akár, a legapróbb biztatásért is. Bár tudom ez a hála nem elég... többet érdemelnének! Most erre képtelen vagyok ....

És igen tudom.... egyenes kérdésekre egyenes válaszok, mint az 1x1 a matematikában.

Csak ki kell mosni a fület, hogy a választ meghalljuk és elérjen a tudatig!

Megkaptam az egyenes, határozott választ, szíven is ütött, ("...nem veled, vagy nem most...")de ahelyett, hogy elgondolkodtam volna rajta ostoba mód visszavágtam valami butasággal - neki se legyen jobb érzés! Neki eddig se volt az! Az utolsó csepp volt a pohárban!

Későn kapcsoló, és főleg későn érő típus vagyok, aki még ráadásul hihetetlen ostoba is mindezek mellé! Sajnálom és szégyenlem a dolgot, visszafordíthatatlanul! De bölcsességet csak a saját hibáimból szerezhetek! Igyekezni fogok!
Tudom, azt gonolja, hogy az embereket megváltoztani nem lehet, és igaza van! Minden ember csak saját magát változtathatja okulva a hibákból, de ehhez kell egy ember aki a fejére olvassa, na és persze a változtatni akarás képessége! Amihez persze szeretni tudni kell azt az embert, hogy ráébredjen a másik fél mit veszít, vesztett, vagy jobb esetben csak veszíthet!

Ez az egy szerencsém, hogy ez az érzés nem tud kiveszni belőlem... különben lehúzhatnám magam ...azon a bizonyos illemhelyen! Szeretem a barátaim ... Nagyon!

Naiva | 11:58

Nem volt kedvem tegnap hazamenni az üres lakásba! Melóhelyen eltöltött utolsó egy órában eldöntöttem, elmegyek megsimogatom az én édes őseim ráncos pofikáját! Annál is inkább, mert Anyócának tegnap volt a szülinapja. Megszeretgettem rendesen, minden tartalékban örzött puszikámat rászórva a kis bogjas fejére! És persze egy kis megszeretgetésben reménykedve! Tiszta szeretet éhségben szenvedek, nem találom a helyem sehol! Jó volt kicsit "haza" menni, nézni a kertben a gyönyörű tulipánokat, amiből szülinapomra kaptam egy jó nagy csokorral. Még mindig illatozik a szobámba teljesen kinyílva! Hozhatott volna bátyó még egy két hagymát hollandusból hisz tényleg szépek!
Hiába időztem volna még órákig szívesen a "fészekben", kisebbik bátyó a nagy idillben rámtelefonált, hogy menjek haza, mert "imádott" sógornőmtől el kell hozni a kamerát, amiért ő elfelejtett bemenni! Persze elviccelt velem a kis hülye -szokásos idiotizmusával- amit úgy imádok benne, de így legalább jobb kedvre bírva, elcaplattam hazafelé!
Útbaejtvén a boltot, ahol nem kaptam már zsemit. Elkeserítő mennyire szar hangulatom van és semmi nem jön össze!

Hazamentem a macska nyávogott egy fél órát, így aztán menekülve elvágtattam sógornőmhöz, aki nem sokat töködvén azzal, hogy létezem, már szinte az ajtóban kezembe nyomta a cuccost ... értésemre adva, hogy köszönjek az öcsémnek és húgomnak, és egyébként kívűl tágasabb, mert tanulniuk kell! Ennyire ne szeretnénk egymást!! Será fütyi! Ez már nem oszt nem szoroz!
Hazamentem átöltöztem eltökélvén, hogy most azonnal elmegyek a mai mozgásos tevékenységet végezvén (a vasárnapi fogadalom) futni!
Felhúztam a következőket magamra! Rövid biciklis gatya,rajta egy hosszú szárú pamut melegítő, póló, pamutpulóver, szabadidő felső!

A dologhoz hozzá tartozik, hogy a középsuli óta nem futottam, kivéve amikor valamikor januárba elmentem egy kollégámmal fallabdázni. Mivel nem találtam el rendszerint a labdát :) egy jó futó lecke lett belőle! Tehát azt hittem felkészültem a legrosszabra, bár az előző napi torna miatti izomláz ott leledzett bennem! Lementem a pályára, ami tőlünk légvonalba vagy 5 perc lenne, viszont mivel légvonalba nincs utca - és repülni ugyan tudnék, de csak a gravitáció miatt lefelé 9 emeletet, ahol viszont még lelkileg és érzelmileg sem tartok - így 20 percbe telt mire odaértem! Megnéztem a pályát.... hú ... ez rohadt nagy! Na, ha ezt egyszer is körbefutom biztos kiköpöm a tüdőm!
Úgy történt!

Megint a saját magam nevetségének tárgya lettem! Gyalogoltam azért 20 percet, hogy kb másfélszer körbefussam! Úgy éreztem vérzik a tüdőm, és viszket a bőröm! Az agyam elöntötte a vér....a lábaim már nem a sajátjaim voltak .... és még hazafelé is 20 perc! Na de a konditerembe járok sem úgy kezdték, hogy 200-as bicepszeik voltak, mikor először mentek le!
Azért próbáltam még menteni a helyzetet, hazafelé is kocogtam amíg bírtam! Nehezen ment, de hazaértem! Ezen megörülve lenyomtam még ötven felülést és kidőlem a sorból! Csak vízre, és ágyra vágytam!

Nem jött össze! Nem bírtam felálni a szőnyegről, csak egy fél óra múlva! De aztán jól esett a tisztálkodás! Jó sokáig fürödtem, már majdem a kádba aludtam el! És bár a testem minden porcikája sajgott és pihenni vágyott ... nagyon nehezen aludtam el! Megint 11 óra volt már!
Reggel, ha akkor felkelek amikor felébredtem láttam volna a napfelkeltét, de a porcikáim nem akartak mozdulni! Így kivártam az időt, amikor így, vagy úgy de le kell kászálódni az ágyról! Jelentem még a bőröm is fáj! Úgy érzem, hogy kicsi a bőröm és minden hol feszülök! De nem adom fel!
Unokatesóm tisztára kikészít! Mindig valamilyen úton módon ráérez mikor vagyok a legszarabb hangulatban! A múltkor, mikor annyit esett az eső és már már visszaszoktam a téli depresszióba... halálos kimenetelű igaz kataszrófa törénetekkel bombázott mailen keresztűl. Most, hogy érzelmileg és lelkileg próbálkozom ugyan (egyenlőre nem túl sok sikerrel) öszeszedni magam, most meg szinte lelki terrort alkalmazva, érzelmi tartalmú, gondolkodtatóba ejtő, kérdéseket tartalmazó, kioktató maileket kapok tőle! Pedig nem is tud semmiről! Hogy érez rá ennyire, hogy mivel lehet kicsinálni teljesen... nem értem!

Naiva | 10:05

Nene délutános! Tehát hazafelé azon gondolkodám... tök egyedül leszek! Már megint ... és még mindig! Nagy csúnya felhők jöttek és bár mindig hordok magammal esernyőt, nem voltam abban a hangulatomban, hogy szeretném ha az a nagy felhő utolérne!
Mit csinálok majd otthon?

A tévézéstől már kockás a fejem, mert mikor éjjel nem tudok aludni és a türelmemem is elfogy már eme ténytől, rendszerint bekapcsolom, hogy valami ócska hajnali filmmel butítsam (még jobban) magam vissza a vegetatív állapotba. Ami persze rend szerint azzal jár, hogy arra leszek figyelmes már idő van és kellni kell, készülődni! Tehát a tv, mint program kilőve!
Vasárnap döntöttem el, hogy a gyógyulgatóban lévő lelkem megnyugtatására, meg hogy hozzak valami rendszerességet az életembe, na és persze nem utolsó sorban szépséges domborulataim formálására, minden nap munka után sportolásra adom a fejem! Erre a célra a legalkalmasabbnak az úszást és a futást tartom, mert mindkettő minden izomcsoportot átmozgat! Úszni már nem tudtam elmenni, mert mire összeszedem a motyóm és leérek az usziba nem engednek be a vízbe, mert zárnának! Futni a nagy és csúnya felhő miatt nem szívesen mennék, így marad a lépcsőházi lépcsőzés bemelegítésnek, és a házitorna saját kútfőből, és némi aerobicos múltból való mozdulatokkal! No igen ám! De e tevékenység 1 óra alatt lerendezhető, úgy hogy az ember kellő képpen bágyadt legyen a fáradtságtól! És hol van még az este...!!!

Ezen gondolatok közben hazaértem! Átöltöztem és még mindig nem tudtam mihez kezdjek, miközben a kötelező adag túró rudimat majszolva (csak úgy fogyókúra képpen) eszembe jutott!!!!!!
A szülinapi ajándék Édsapáéktól! A gofrisütő!

A történethez itt hozzá tartozik, hogy mióta Nenénél lakom a konyha az én felségterületemmé vált, ugyan is Nene csak összecsapja a kaját, ami ugyan ehető, de nem az igazi! Egyik éjszakás hetének szombatján, valami iszonyat finomat főztem... akkor döntött úgy, hogy eme - számomra édes - terhet rám ragasztja!
Ja vasárnap hallgatva a rádiót az asztrológus a bikákat elemezte! Teljesen minden rám illett! Azt mondta a bikák ínyencek! IGEN! És imádnak kajálni ... óóóóó igen! És néha súlyproblémákkal küzködnek.... na ... igen! És még sok minden másról is, szerelmi élet, érzelmek, és pénzhez való viszonyt taglalta!

Nos tehát! Én ugyan imádok főzni és a fűszerekkel "bolondozni" a legegyszerűbb kajákban is, és szeretek órákig pepecselni az inycsiklandó illatokért és falatokért, de utálok sütni!
Mióta az exem "eltávozott" mellőlem, azóta le is szoktam a nasizásról meg az édességről (az egy túró rudi a gyengém)! Nene viszont nagy zabagép! És ha nem kapja meg a napi süti vagy nasi adagját... hát egész nap rágja fülem és nyüsszög! Mivel Édsanya küldött sütit neki, hiába nyávogott még a gofriért....hajthatatlan voltam! Az én fájós lelkemen ne száradjon még az is, hogy miattam hízik!

De tegnap elkapott a sütési hév, na és persze, hogy két napja a szekrényben áll az új masina és még nem lett kipróbálva! Soha nem csináltam még gofri tésztát és ami recept volt .... össze vissza írt mindent, mit, milyen sorrendbe és hogyan!?? Aztán inkább úgy döntöttem maradok a természetes ösztöneimnél és kreáltam egy tésztának kinéző nyúlós izét! Hát vagy jó lesz, vagy úgy kell kivakarni (ami tilos, elolvastam a használati utasítást).
Közben az idő is rázendített ám!!!! Nem tudtam eldönteni eső esik, hó vagy csak iszonyú köd szitál! Olyan sűrű és fehér lé áradt a csúnya felhőből!

Na hadművelet! Az első adag kisütve! Anyám!!!! Gyerek korom összes ízélménye a számban az édes, habos vattacukor tésztától, ami még is ropogósan, omlósan Isteni!! Csak úgy üresen minden feltét nélkül megettem!
Hogy miért a gyerekkor?
Az általános suli (ahová jártam) mellett egy emeletes ház oldalában volt egy gofrisütő! Minden tanítás után oda mentünk, hogy a kis zsebpénzünk elköltsük a 20-30 féle gofriválaszték néhány darabjára. Kicsik és nagyok egyaránt!
Emlékszem olyan magas pult volt, hogy nem látszottam :) és mindig csak a hangom hallotta a gofris néni, na meg a vele szemben lévő tükörből látta, hogy ott állok a sorban! Hú de finomak voltak!

Nos az első csoda elfogyasztása után tudtam, hogy sok a tészta amit kreáltam, ugyan is nem bírok megenni - sem üresen, sem feltéttel - még egyet! Viszont Nene örülni fog neki! Abban biztos vagyok! Kisütöttem a szív alakú csodákat!
Míg hült a szerkentyű elmosogadtam és áltam a város felett nézvén a zord időt! Hihetetlen volt! Ha nem a saját szememmel láttam volna el sem hiszem! Szabályosan látszott, ahogy a felhőkből fekete függőleges sugarakban esik az eső a távolban! Aztán ez a felhő odébb állt, viszont a ház felett tornyosult valami nagy, fekete, sötét! Én nem félek a vihartól és az esőtől, dörgéstől vagy villámlástól, de ez a felhő...... egyszerüen azt hittem berosálok egyedül ( a nyüves macskával, aki végig alussza a napot) a lakásban! Szabályos félelem lett úrrá rajtam!
Mint valami fantasztikus baromság a tv-ben, amitől a gyerek frászt kap és végig kiabálja az éjszakát. Úgy terebélyesedett ez a nagy rakás fekete csápos nyúlványos rémület az égre! Na - gondoltam - ha ez utol éri a másikat és összecsapnak... iszonyat mi lesz itt!
De tovább ált szorosan követve a másik függőleges fekete sugarakat húzó nagy, dagi, esőtől duzzadó szétterülő málét! Hát betojtam a rémülettől rendesen! Úgyhogy esti programnak megmaradt a torna és a tv! Az éjjelinek meg a rádió és József Attila verseskötete a vegetatív állapotig! Ami végre jól sikerült! Aludtam! Igaz nem a telefon ébresztett, hanem a saját hangom! Valami vagy jót, vagy rosszat álmodtam, mert arra ébredtem, hogy beszélek! Ezek az őrület jelei....?

Naiva | 8:28

Ez a történet az eddigi legőszintébb ráeszmélés az értelem apró jeleinek kibontakozása, a naívságom és ostobaságom igaz története, mely végre elért a tudatomig!
A sors szórakozik velem, úgy is mondhatnám megtáncoltat, hogy ráeszméltessen, a folyton és sorozatban elkövetett hibáimra és rákényszerítsen, hogy tanuljak belőle!

Hogy miért? Leírom a történetem, a gondolataim, az érzéseim, az emberről- Róla, és magamról, valamint a sorsról, ami nem épp vicces játékot játszik velem! Tudom minden kis eposzomban írtam már Róla, és minden kis eposzom az akkori legőszintébb és épp aktuális állapotomat híven tükrözi! De ez most más! Úgy is mondhatnám végre felvettem a tükröt és belenéztem! Iszonyat volt szembesülni azzal amit láttam, és nem tudom képes leszek e szavakba önteni úgy, ahogy érzem a dolgot! Ö kényszerített rá úgy, hogy nem tud róla! Azt akarná a régi énem, hogy ez így is maradjon, de a mostani énem azt akarja... igen is joga van tudni, hogy mennyire értékes ember, most hogy késő számomra! De azért írom meg ezt, mert nem csak számomra kell hogy így legyen - hogy értékes -... mindenki számára! Mert mindenki számára van egy értékes ember... nem szabad elveszteni! Nem,.... tévedés nem könyörgöm vissza magam... eszembe sincs ilyen szándék, mert tudom nálam ő jobban érdemel! Én nem tudom megadni neki azt, amire szüksége van! Nem, nem szeretni, és szeretőnek lenni nem tudok.... embernek lenni nem tudok!!! De ígérem igyekszem! És a történet a maga valójában, ahogy az kell!
Szombat! Igen megszülettem 03:15 perckor 2x. évvel ezelőtt. Elértem a kort amikor a legtöbb ember számot vet az életével! Mit csinált jól, mit rontott el és min kell változtania, mit másképp csinálni! Reggel negyed nyolc volt, ébredtem a vegetatív állapotból, ami úgy nézett ki a testem mozdulatlanul fekszik és alszik az agyam nagyon is éber és felfogja a környezetet! Ez mostanában az alvás nálam ... már egy hete! Felébresztettem a testem is, mert éhes voltam! Fél nyolckor már a boltban voltam és bevásároltam! Elgondolkodtatott a mai napomon! Rájöttem, hogy nagyon ki kellene takarítanom és kimosnom, mert a szobám kb úgy nézett ki mint az életem... poros volt, és szennyes! Ez akkor reggel lehetetlen volt, mert Nene dolgozott az éjjel, és aludt! Főznöm nem kellett, mert a menzakosztot pénteken hazavittem, így lesz mit enni! Tehát zajt csapnom tekintettel a másik félre, nem nagyon kellene! Elpakoltam a ruháim, és beágyaztam. Egy nagy kedvenc bekerült a CD lejátszóba! A zene mániám, egy kedves hang, az ismerős dalamok sokszor segítettek már a csend és a magány megtörésében! Nekiálltam a "nagy hadműveletnek"! Közben együtt énekeltem Zoránnal, az ő dalait melynek néhány strófájában a saját érzéseimre, gondoltam és Rá!! Nem tudtam kiverni a fejemből, és talán ezen nem segített a tudat, hogy ma is magányosan ünnepelek,.... mint annyi éve már! Hosszú órákig álltam az ablakban magasan az egész város felett és énekeltem a zárt ajtó mögött hallkan, és hangosan! Nézegelődtem! Minden egyes piros autó láttán a négysávoson megdobbant a szívem...! - Nevetséges vagyok! Vigyorogj magadon, te nyámnyila! Hiába látnám, futnék össze vele véletlenül, vagy találkoznék vele akarattal, nem hogy odamenni, de megnyikkanni sem lenne erőm! Te Tutyimutyi, nagypofájú, hülyelány!

Álltam csak tovább az ablakban és énekeltem! Elér a Cd az egyik kedvenc dalomhoz (Valahol mélyen a szívemben)... aztán elénekeltetem vele még egyszer és még egyszer, mire gondolok egyet és lejegyzetelem az egész dalt és ellenőrzés képp még egyszer lejátszom! Nene beront! Anyám! Felébresztettem?! Nem! Nem én! Édsanya! Köszönteni akart szülinapom alkalmából, de csak sírás lett belőle, mert bűntudata lett, hisz elfelejette, hogy Nene éjszakás volt! Kis buta! Hisz előző este lebeszéltem Nővérkével, hogy kimegyünk együtt őt is köszönteni! Nene lecseszett, hogy "nem hallom, hogy csörög a telefon?" Mondom nem! Egyébként meg hiába hallottam volna a telefon az ő szobájában van így is, úgy is felébredt volna! De ha már fenn van úgye nem akar azonnal visszaaludni, mert be kéne izzítani a mosógépet!? A válasz "nem" volt! Így beizzítottam a porszívót, mosógépet, kakaóra állítottam a cd lejátszót és lecserélem a lemezt a Republik- Szerelmes dalok albumára! Énekeltem Cipővel is egyet! És neki álltam a nagy hadműveletnek miszerint a pincétől a padlásig takarítom a szobám! Szekrény mászástól a felmosásig! Délután két óra; fél háromra már csak az alsó utolsó nagy polc volt hátra a kreatívnak tűnő hobbihoz való kellékekkel és más fontos iratokkal sablonokkal, rajzokkal! Találtam egy tasakot tele papírral! Persze egyből tudtam mi van benne! Izgalommal töltött el! A társkeresős levelezés első, talán egy hónapjának levelei, amit kezdeti lelkesedésből szorgalmasan hazahordtam, és elraktároztam! Később aztán már rájödtem túl nagy mennyiségű levél gyűlne össze ahhoz, hogy mindig hazavigyem, úgyhogy szorgalmasan ürítve az arcivumba raktároztam az adott oldalon!
Izgult a szívem, talán van Tőle is néhány kósza levél. Nem emlékszem! És siker! Gyorsan átnézvén csak az aláírásra koncentrálva előkerült 4 levél... Tőle! És bármíly hihetetlen a kezdeti levelezésünk első 4 levele! Nézem a dátumot az első levél alján 10 hó, 28. Ezt nem is akartam elhinni! De rég volt! Muszály elolvasnom őket ....érzem!
A leges legelső levele. Itt a kezemben és tudom megváltozik az életem elolvasva! Három közel azonos nagyságú bekezdés és egy utolsó búcsú sor!

Az első elolvasott mondat után, én úgy jártam mint a kis eső emberke (lásd lent), csak nekem nem az esővíz volt, ami sűrűn folyt az arcomon, hanem forró sőt égető könnyek! Azt írta, az első bekezdésben, hogy tetszik a regisztrációs lapom neki, mert ritka, hogy valaki ilyen sokat és őszintén ír magáról, hogy dícséretes eme tulajdonságom és hogy szereti az egyenes, őszinte embereket! Igen... minden szó igaz és őszinte volt a reglapomon és igen... sokat írtam magamról, mert nem akartam félrevezetni senkit és nem akartam becsapni sem! De ezt így utólag visszagondolva tudom, nem sikerült tartanom magam ehhez! Nem voltam felkészülve és nem tudtam mit jelent ez az egész ... érzelmileg! Egy jó buli egy jó móka volt és persze időtöltés érdekesebbnél érdekesebb emberekkel és megfeletkeztem a lényegről.... ember maradni a gép előtt ülve! Belegondolni abba hogy ember ül a drót másik végén is érzésekkel! És ez a móka, nem móka!!! Nem voltam felkészülve a valóság tartalmára! És bár egyenes és őszinte voltam, de ez pillanatnyi és tiszavirág életű volt! Hónapokkal később már nem az az ember voltam, mint aki félősen visszahúzódva, tele szorongással és félelemmel elkezde a dolgot megfogadva, hogy nem számít milyen ember ül a túloldalon, amíg lehet vele kommunikálni őszintén! Elhitettem magammal, hogy felkészült vagyok, egy pár új ember megismeréséhez, de nem számoltam az érzelmeimmel és az övékkel sem!! Butaságom már itt elkezdődőtt!
Aztán a második bekezdés! Amivel ez a fiú megfogott engem a csalódottságával és pesszimizmusával, már akkor és most is, ahogy újra olvasom a sorait! És emlékszem a következő levélre amiben kifejti, hogy miért csalódott! És a követlező levél ott van az első alatt majd elolvasom jól emlékszem e!! Igen azért volt csalódott és pesszimista szegény amiért most talán miattam!! Nem azt kapta egy levelező barátnőtől amire szüksége lett volna és amit annyira megérdemel! Szeretetet, bizalmat, szerelmet és őszinteséget! Nagy szavak! De így igaz, megérdemli! Én viszont tudom, nem tudom megadni neki ezt! No nem, nem szeretni nem tudom, hanem JÓL szeretni nem tudom, és nem a bizalommal sincs semmi gond különben nem beszéltem volna annyit magamról, az életemről Neki (bár azt nem tudhatom mennyi az amit elhitt belőle)! És bár én azt gondoltam az őszinteséggel sincs semmi gond, tudom ez az, amit hazugság lenne kijelentenem! Nem tudom kifejezni magam és nem tudom megértetni elfogadtatni magam az emberekkel, mert nem tudom magamat sem elfogadni! Rájöttem, arra amit már évek óta sikertelenül próbáltat mindenki megértetni velem, mennyire álomvilágban élek, és nem veszem észre a naívságomat! Ideje felnőnöm! Minden csalódásom forrása csak a saját hibámból fakad! Senkit nem hibáztathatok és főleg nem általánosíthatok ráhárítva másra a felelősséget, aztán fújtatni a világra!
A harmadik bekezdést szeretném szóról szóra leírni! Azt írta: "Szóval, ha más nem is történik, talán azért barátra találhatunk egymásban! Kevés olyan ember van akivel igazán jót lehet beszélgetni -....- ha csak erre jók lehetünk egymásnak, már sokat nyertünk!!!" Én csak megköszönni tudom, hogy ilyen barátra találtam és sajnálom, hogy én nem voltam elég jó barátnak sem! Tiszta szívből igazán! Köszönöm, hogy hosszú időn át kitartott! Fel akarta nyitni a szemem, míg nem volt késő, de az elvakultságom a magam bálványával való foglalkozásom a csalódottságom (ma már tudom magam miatt) nem engedett utat neki! Sajnálom! Nem kérek új eséjt és nem várok már Tőle semmit, csak hogy boldog legyen! Megérdemli!
Végig olvastam a leveleket, és végig sírtam őket! Mert tele voltak okosabbnál, okosabb gondolatokkal, megerősítve bennem a gondolatot! Nem voltam elég Őhozzá! Fel kellet volna nőni a feladathoz ... időben!!! Nem csak az elbaltázott lehetőséget és nem csak az elvesztett barátot sirattam már, hanem a saját vakságom! A kérdések szertefoszlottak a kételyekkel együtt, mert a válaszokat megadta ....Ő, a sors keze és az én változtatni akarásom, tanuló készségem! Nagyon sajnálom a butaságom! Igaz a mondás, a tanuló pénzt keményen meg kell fizetni! A barátommal fizettem az ostobaságomért! Köszönöm tanár úr a leckét.... szem előtt tartom és igérem igyekezni fogok felnőni értelmileg is!

Naiva | 8:45

Elmondani, sőt leírni sem bírom, hogy mennyire fáradt vagyok... ez már egyszerüen nem lehet igaz! Elmentem tegnap úszni! Jól meghajtottam magam, és ki is áztam rendesen, úgy ahogy az kell. Már közel két hete nem voltam, így az öltözőben bemelegítettem, de úgy tűnik nem volt elég. Megérem a kezeimet felemelni! De ez a kisebbik bajom, a nagyobb, hogy nem tudok aludni!!! Fél 1-kor még ébren voltam és 5:50-kor ébreszt a telefon! Nem tudtam elaludni, hiába voltam olyan álmos már, hogy az usziból hazafelé a helyi közlekedés előnyeit kihasználva:) állva elaludtam volna! Kerülget valami orrfolyásos tünettel rendelkező élmény, ami éjszaka orrdugulásos állapotot eredményezett. Orrspray, hogy talán ez segít, de még így is egy fél órába került mire kitisztult és nagy nehezen elájultam! Úgy aludtam volna még reggel, csak egy órácskát!! Tisztára el vagyok anyátlanodva! Anyátlanodás! Reggel megint csak hirtelen a semmiből került elő! Nem tudtam leplezni a meglepetésem mire megjegyezte : "Hű de friss vagy!" Pedig a tényt leplezvén még egy kis sminket is dobtam magamra, úgy tűnik ez nem sokat használt! Megneveltem viszont! Tegnap rátelefonált Nenére, hogy nem kell átmennie pihenjen nyugodtan! Nene meg volt döbbenve, mire közöltem, hogy elbeszélgettem vele egy kicsit! Na de anyócámat annyit "szidom" pedig ő a világ legédesebb törpeboszorkánya! Kicsit nehéz a természete, és igen, türelem kell hozzá, viszont imádni való! Egy hízelgős vénmacska! Mindenkit azonnal megszeret, fenntartásai nincsenek senkivel, elképeszően szeretem a nyitottságát! A hülyeségeit a külső szemlélő észre sem veszi! Apa is én is hozzászoktunk és tudjuk kezelni a dolgot! Talán azért mert apa és én tulajdonságainkban nagyon hasonlóak vagyunk és hasonlóképp gondolkodunk! Apának másfél hónappal ezelőtt megbűtötték a tenyerét. Le voltak tapadva az inak, ezeket szabadították fel! A gyógyulás 1 év és nagyon úgy néz ki, hogy a műtét nem sikerült. Papóka kezén az újjak ugyan úgy állnak (görbén a zsugorodástól) mint műtét előtt, annyi különbséggel, hogy fáj is neki! Kár volt kitenni ilyen tortúrának, de nem tudhattuk...
Ő ...tegnap bent volt a társkeresőn oldalon, megnéztem! Néha megnézem a blogját is, hátha ad valami rejtett üzenetet.Kínzom magam fölöslegesen! Látom képen az arcát! Így képről olyan érzésem van, hogy összeillünk!! De csak a képzeletem szórakozik velem... játszik a gondolattal, ami nem jön már el....tudom! Ma a nap is hiába süt, a hideg miatt nem tudok örülni neki... álmos vagyok és fázom....

Naiva | 9:29

Reggel a szokásos nagy rohanásba, na meg, hogy közben bambultam csak ki a fejemből, egyszer csak azon kaptam magam, hogy ismerős arc bukkan fel az orrom előtt 50 cenivel! Anyám volt az!! Lányos zavaromat, (Hogy honnan toppant elém?) leplezvén gyorsan levágtam egy mosolyt!
Aztán persze egy másodperc múlva összezörrentünk, mert rá kérdezett Nenére, aki éjszakás a héten! Mondtam neki, hogy a tegnapi (szerdai) átráncigálása miatt (nem bírta ki, hogy estig maradjon vigyázni Morzsikára, míg Sógor hazaér át kellett mennie Nenének, hogy anya el tudjon menni haza Papókához) nem aludt rendesen, úgyhogy szédelegve jött haza reggel a melóból!

Tegnap Nene azért ment át, mert tegnap előtt (kedden) anyám, este kikelt a telefonba magából, hogy nem tudott "időben" hazamenni, mert Nene nem ment át! De Nene már hétfőn szólt neki, hogy nem fog átmenni, mert pihenni szeretne és anyácska úgy is állandóan rinyál, hogy az unokái őt kevésbé szeretik mint Nenét!
Hát foglalkozni kéne velük!!! És nem hazarohanni nyugdíjas lévén!!!

Erre elkezdett magyarázkodni, hogy ő csak azért mondta, mert aggódott érte (Nenéért), és egyébként is tegnap mondta neki, hogy menjen haza.
Na persze.... !!! Ha haza ment volna az lett volna a problémája! Ismerem ilyen dolgokban..... sajnos!!! Engem is ilyenekkel kergetett a sírba, míg otthon laktam. Egyik percben kigondolt valamit, a másikban már megbánta és magyarázkodott, hogy az nem is úgy volt, vagy nem úgy akarta ... Persze én tudtam kezelni a problémát... érvekkel megnyőztem, hogy nem minden úgy van, ahogy ő azt a kis értelmével kigondolta. Aztán a másik, ha rázendített az effajta dolgaira egyik fülemen be, a másikon ki... Csak ez a két megoldás létezett. Szegény Nene!! Nincs anyám hülyeségeihez szokva.

Röhögtem tegnap, mikor azt mondta "Vigyétek el orvoshoz, mert valami baja van!" Igen baja van! Nincs itthon (Hollandiába leledzik) az "egyetlen gyermeke"! Az ő első szülöttje, aki ha itthon van is, észre sem venni, mert nem nagyon foglalkozik a kisöregekkel! De hát ez van!!
Elcsesztem ma már kétszer a gyomrom! Elöször a reggeli csipkebogyó teával! Megittam éhgyomorra vagy fél litert belőle!! Imádom, épp ezért a mértéket nem tudom. Aztán nemrég az ebéddel!! Húsoskáposzta, sajtos pogival! Rogyásig ettem magam! Még szerencse, hogy megyek ma úszni, különben tényleg szarul lennék!:) Álmatlanságom továbbra is határtalan! Én altatom a rádiót és keltem a telefont!!! Hogy mi van?? Nem értem! És meddig lehet ezt az állapotot épp elmével bírni??

És végül! Direkt kerülöm a témát, bár nem tudom minek, hisz ez az én blogom, az én gondolataimmal! Továbbra sem jelentkezik! Legalább a szülinapomkor (szombaton) egy "helló hogy vagy"-ot küldhetne! De nem fog ... már tudom előre! Sőt, talán nem is tudja a szülinapom dátumát! Pedig ez... egy nagy ajándék lenne..... Csak ez a semmit mondó pár szó....de boldog lennék, még akkor is, ha többet nem jelentkezne, mert tudom valami maradandó nyomot még is hagytam hátra... akár mit is vétettem végül, ami a csendhez vezetett... gondol néha rám!!! Kár hiú ábrándokat kergetnem! De úgy hiányzik!! Főleg ilyenkor ...

Naiva | 14:03

Tegnap 13:30-kor rázendített az idő rendesen! Akkor sem zuboghatott volna jobban a víz, ha teljes nyomáson - otthon - a zuhanyzót nyitottam volna meg! Az ablakom a nagyfőnököm szolgálati lakására és az ahhoz tartozó kertre néz, továbbá látok még egy nagy forgalmú két sávos utat, kereszteződést, járdát, embereket az ablakomból! Verte az eső a párkányom, azt hittem jég, így kinéztem az ablakon! Az ügvegnek támaszottam a fejem, mintha az esőcseppek a saját könnyeim lettek volna, de nem voltam magam alatt. Bár áprilisban még mindössze 2 nap volt, ami naposnak mondható! Nézelődtem. Néztem az almafákat a kertben, ahogy virágot bontottak és az eső leveri őket, aztán az autókat, ahogy elhúznak méteres magasságokba csapva maguk mellett az esővizet! Jött a járdán egy fiatal fiú. Fekete kapucnis kabát, és fekete farmernadrág volt rajta. Át akart menni az autóút túloldalára az erre a célra megfelelő kereszteződésnél. Nem nézett körül igazán, mert csak bambult ki a fejéből és nézett az ellenkező irányba (jobbra) ahelyett, hogy azt az oldalt (balt) vizslantotta volna meg, ahonnan autó várható! Így nem látta a teherautót! Pedig jött! Ezerrel! Lelki szemeim előtt láttam, ahogy lefröcsköli a szerencsétlen párát, az hátrahőköl, majd szépen a jobb keze középső újjával jelezvén, és hangosan szidva a kedves sofőr összes le és fel menő női tagjait... utánna kiabál! Ennél kaotikusabb élményben volt részem!! A teherautó a nyomvájuban lévő ősszes vizet rázúdította a szerencsétlenre, oly mértékben, hogy a kapucnia búbjától a cipője orráig szabájosan, látványosan vastagon csorgott a gyerekről a víz! A kapucniáról az arcába, az álláról a már amúgy is csordogáló kabátjára! A gyerek csak állt. A döbbenettől legalább öt másodpercnyi ideig meg sem mozdult csak nézett előre a nagy semmibe. El sem hitte talán, hogy ez vele történik. Aztán szép lassan - mint valami lassított felvétel - utánna nézett a teherautónak, majd ugyan ilyen halál nyugalommal le magára, hogy milyen károk keletkeztek amúgy is csontig ázott ruhájjában! Majd mind akivel semmi nem történt hátatfordított az egésznek és elindult abba az irányba, ahonnan jött! Visítottam a röhögéstől! No nem a jelenet viccességén, hanem a gyerek döbbenetén és haláli nyugalmán! A szívembe zártam ezt a kis eső embert! Aztán hazafelé eszembe jutott a jelenet minden részlete és az utcán ballagva hangosan kacarásztam néhány másodpercig, mire észbe kaptam, ha így folytatom rámszabadítják a mentőket a kedves gyalogos társak, a magamban nevetgélés tényén felháborodva! Persze a vigyort a képemről nem tudtam letörölni! Annál is inkább, mert a jelenet után 5 perccel elállt az eső!! Ha a szegény pára csak 5 perccel jön késöbb....:):)

Naiva | 9:46

Bekukkantottam egy másik internetes társkeresőbe! No nem belépési szándékkal (az már eszembe sem jut), csak furdalta az oldalam a kíváncsiság! Hát a 38. oldalnál elkapott a hányinger szabályosan, konkrétan, érezhetően! Meg kell állapítanom, hogy vagy nagyon jól sikerült fényképek vannak, vagy tényleg ennyi nagyon jó képű 25-35 év közötti, facér pasi rohangál országszerte! De ezek a sablonos dumák.... fujj!!! Inkább ne írna semmit az oldalára, vagy legalább valami érdemlegeset... magáról! De az, hogy az öszinteség meg a megbízhatóság mennyire fontos neki.....a duma része!! Ki az, aki ezt beveszi?? Dobálóznak csak az ilyen pasik a szavakkal nem tudván talán, mit is jelent igazán, őszintének, és megbízhatónak lenni!! Volt aki legaláb becsülettel beismerte, hogy házas és boldogtalan és szeretni vágyik! Vagy beismeri, hogy baromi sokat csalódott! Ők legalább nem kertelnek! Megmondják a frankót! De az, hogy "írj mert biztos vagyok, abban, hogy te vagy akit kerestem", meg hasonló nyáladzások ... hánynom kell tölük!!! És a legtöbbje ilyen!! Rájöttem, hogy jó leckét kaptam, nem hiszek továbbra sem az internetes ismerkedésben, pedig volt idő, hogy istenítettem.... azért mert nem ismertem! Hű viszont lehet, hogy nem hazudik a horoszkópom??? Hmm... Egy nem túl helyes és nem túl magas, barna és izgatóan kék szemű, igen kedves fiú betévedt az irodámba. Csomagot hozott egy kolléganőnek. De mivel a kolléganőt nem találtam felajánlkoztam, hogy majd én átveszem a csomagot! Szép keze volt és kedves mosolya! És mivel mosolygott gondoltam: jól van, látom hatok az emberekre! És tényleg!!! Mindjárt jobb kedvem lett ... bár a reggeli napocska gyorsan semmivé foszlott és a szürkeség rám is rámtelepedett úgy mint az égre! Álmatlanságban szenvedek már harmadik éjszaka óta! Éjfélkor még hallottam a rádióban a híreket, és megint elöbb kikapcsolt a rádió, minthogy elaludtam volna! Röhely 4-5 órákat alszom össz vissz! Valahogy még sem vagyok álmos, csak ez a mocsok eső készít ki tisztára... na meg más!!!!

Naiva | 12:48

Tegnap megnéztem a txt-n a horoszkópom! Valami olyasmi volt az egyik csatorna txt-jén, hogy ne zaklassam a rákokat, mert ingerlékenyek. Ez tök jó, mert a Barátnőm kifejezetten rák és minden nap zaklatom, néhány e-mail vagy telefon formájában:):)A másik pedig ezt írta. Véget ér a héten a sarkossan semmilyen, úgy is mondhatnám érzelmileg nulla szerelmi életem, és szép vagyok és kívánatos. Szedjem össze magam és legyek bevállalós rámenős, mert megéri!!! Már csak azt kéne kitalálnom.... kivel?!?! Egyetlen pasi sincs olyan az életembe (még csak ismeretségi szinten sem) akinek bevethetném bűbájaimat!!???? Egyébként meg, tényleg meg vagyok elégedve magammal! Egy kis súlyfelesleg ide, vagy oda a tükör nem hazudik, és határozottan tetszik, amit ma reggel is láttam... napfelkeltét!!! Persze a reggeli szuttyogásom miatt, még mindig végig kell rohannom a város 1; 1,5 km-es szakaszán! Lassan megszokom!:) Tegnap későn indultam.... túl későn!! Beszáltam a liftbe, már le is értem mikor a táskámba nézve látom, hogy Nene kulcsát hoztam el, és nincs nálam a telefonom! Na pech! De visszamentem! A nagy rohanás közben összetalálkoztam Anyával, aki Növérkéhez jött vigyázni Morzsikára, mivel Növérke Pécsen okítattja magát a Sógor meg dolgozik, és Morzsika a betegségeit mindig az anyja távollétéhez igazítja. Nyomtam két csókot a 150 centijére és továbbrobogtam! Persze este jött a telefon, hogy hogy képzelem, hogy csak úgy "átlépek rajta"! Le döbbent egy percre, de nem tehettem mást, mert a busz nem vár és főleg mostanában ... időben érkezik!!! Aztán persze kiakasztotta Nenét, aki még ma reggel is füstölgött nekem!! Hát hiába az én anyám már csak ilyen... öregszik és kiakasztó, de az enyém!!! Ja és a szülinapom után három nappal lesz az övé is!!! Mit vegyek neki??? A telefonra visszatérve! Még szerencse, hogy eszembe jutott, és nem hagytam aznap otthon! Hívott egy általános iskolai oszálytársam, hogy mondjam meg a címem, mert küldeni akar valamit! Persze a 7 végi buliba Barátnő nem felejtette el mondani, hogy osztálytalálkozóra számíthatok a közel jövőben! Így aztán, mivel új lakhelyemen a Nagy Könyvön (lakónyílvántartás) kívül sehol nem vagyok feltüntetve, hazafelé ragasztottam a postaládára, Nene neve mellé egy vezetéknevet, hogy a postás legalább megtaláljon!! Nincs kedvem ma Róla írni! Talán csak annyit, hogy ma sem jött levelem! Miért várom még mindig??? Két hete hallgat! Teljesen! A dühöm nem enyhült bennem, és a kérdések is megmaradtak, amiket napjában százezerszer felteszek! Ezekre viszont csak Ő tudna választ adni! Majd ha már nem leszek dühös, és nem fog hiányozni és eltelik sok idő, csak úgy, kíváncsiságból, majd egyszer (talán) felteszem neki a kérdéseket.... persze ha majd emlékszik még rám!!!

Naiva | 8:36

A dologban már odáig eljutottam, hogy azt akarom, hogy mondja, vagy írja ki konkrétan hogy NEM! Nem kellesz sem levélben sem az életben. Azt akarom, hogy konkrétan bele ide a szemembe, akár a képernyő előtt is igen ... mondja ki. Mert így véget érnének a kétségek bennem, így véget érne a remény ... végre! Így helyre tudnám tenni a dolgaim! És nem fájna a - most meg - Tőle kapott csend! Dühös vagyok és kiabálnék, sőt üvöltenék legszívesebben! Miért nincs annyi a férfiakban (tudom ez általánosítás és minden tiszteletem a csekély kivételnek) hogy odaáljanak és kimondják ... nem kellesz, vagy nem szeretlek, vagy hogy már nem érzem jól magam a kapcsolatban???? Miért?? Pedig olyan egyértelmű lenne! Akkor nagyon fájna .... abban a pillanatban, és talán utánna még hetekig, de tiszta lenne a fej olyan szempontból, hogy nincs remény és nincs vissza út, csak előre .....!!!! És már ott lenne a cél ... talpra kell állni!!! Sajnos sokszor megjártam sőt az első nagy és tartós szerelmem is minden szó nélkül lépett le!!!! Aztán legközelebb egy másik lány kezét fogva láttam az utcán, fülig érő vigyorral az arcán!!! Akkor ott mosolyognom kellett, de úgy pofán vágtam volna! Ennél viszont én erősebb vagyok! Tovább sétáltam a kutyámmal közben bőgtem, sőt hisztiztem, mint egy 3 éves kislány, aki nem kap az anyukájától csokit! De gyorsan talpra áltam, és lett új és új barátom! Nem volt egyik sem jobb a másiknál, sőt ezek ilyen kis futó dolgok voltak ....de voltak, és megalapozták a következő nagy és tartós kapcsolatot! Amiből nekem kellett kilépnem, de volt annyi bennem, hogy a szemébe néztem és úgy mondtam el, hogy nem leszek a felesége, mert nem látom a közös jövőnk alakulásának legapróbb szikráit sem benne! Gondolkoztam nem írok semmit, csak a blogom nevét.... de meggondoltam! Nem adom meg neki az örömöt, hogy a teljes őszinteségemet kiszolgáltatva odadobjam neki magam! Hisz nem is ismer... és én sem Őt..... Kár rágódni ezen!!! Dühös vagyok... kihez forduljak kipanaszkodni magam.....

Naiva | 10:51

Annó, mikor az exem újonnan vett kocsiából bőgve kiszáltam és mondtam neki, hogy jöjjön be és pakolja össze az összes motyóját, ami nálam volt (többek közt a jegygyűrüt és szülinapra, ballagásra vett gyűrűt) etökéltem, hogy soha többé nem ér egyetlen férfi sem annyit, hogy könnyeket ejtsek érte! Aztán persze hónapokig kerülgettem a holmiait a szobámban. Egy ott felejtett poló, amin érződött még az illata, a törölköző amit én vettem neki, bent a szekrényben. Gyöztem teljesen "kitakarítani" az életemből, mert az utolsó másfél évben nem kaptam tőle mást csak csendet! Vagy ha beszélgettünk is elbeszéltünk egymás mellett ami veszekedésbe torkollot, mert nem értette mit beszélek.... aztán rájöttem nem akarta érteni, mert igazam volt! Ő viszont túl sumák volt, és kényelmes, úgymond "beleülni a jóba", mint hogy a kis újját is megmozdítaná ... tenni a kapcsolatért! Nem bánom, hogy úgy döntöttem ahogy, csak azt bánom nem elöbb tettem! Nem sírtam tényleg pasi miatt azóta! Viszont szerencsés! Új életet kezdett (mint az várható volt)! Azt hiszem boldog! Én túl szerettem ahhoz, hogy most tudjak örülni a boldogságának igazán tiszta szívből! Nem illettünk össze! És csak katasztrófa lett volna a házasságunk! Viszont hol marad az én boldogságom???? Tegnap bőgtem! Bevallom töredelmesen egész nap, sőt már az előző héten is kerülgetett a dolog! De valahogy nem tudtam! Nem jött ki! Aztán tegnap éreztem, hogy elfogy a cérna! Nem tudom igazán mit sirattam, de megkönnyebültem az már biztos! Még mindig gondolkozom, hogy irjak e neki, de már nem érzek olyan erős késztetést! Kezdem feladni és ez így helyes! Csak úgy megbeszélném valakivel a dolgot! A barátnőm nem értené, hisz nem ismeri ezt a levelezős ismerkedős dolgot, mint ahogy Nene sem, Anyának nem mondom el, mert elkezdi a pátyolgatást na meg a szemrehányásokat, hogy "Ő megmondta", a barátnak pedig épp meg van a saját lelki vívódása és válsága! Talán csak azért akarnám megbeszélni valakivel, mert Ő nem áll velem szóba (írásba)! Nem tudom a megoldást még keresem...

Naiva | 8:27

Kaptam levelet a bajba jutott baráttól. Úgy tünik nem szakítanak és sikerült a dolgaikat tisztázni. Talán jobban vigyáznak most az első nagyobb összezördülés után egymásra, illetve egymás érzelmeire! De megható volt, ahogy szereti ez a fiú a barátnőét! Örülök a boldogságának, mert eddig nagyon maga alatt volt és mondhatni szófukar volt .... velem is! És irigylem is a boldogságát, mert most eszembe jutott a saját boldogtalanságom -:( Majdnem hülyeséget csináltam, illetve nem tudom. Már beírtam az e-mail címét és egy frappáns címet is adtam a levélnek és el is kezdtem írni, aztán ránéztem a levélre, és túl bugyuta volt ahhoz, hogy elküldjem. Inkább csak kérdéseim lennének, amiről hallani sem akar (vagy még is?), ahogy rólam sem (vagy még is?) és egyből pasi szemmel láttam magam, ahogy nyomulok már idegesítő módon valakire. Az érzéstől utáltam magam, úgyhogy kiléptem .... a levelet nem küldtem el (belső tartásból, büszkeségből, vagy csak bizonytalanságból), de legszívesebben bőgnék egy sort a megválaszolatlan kérdéseim miatt!!! Ilyenkor mit kell tenni??? Nem az fájna, ha mint potenciális pasi az életemből eltünne, de vele együtt eltűnik a barát is!! És nem hiszem, hogy ennek így kéne lennie! Habár elgondolkodtató a tény milyen barát az aki nem jelentkezik heteken kezesztül? És az, hogy nem mint potenciális nő, hanem mint barát nem merek ( a megalázottság miatt ) levelet írni neki? Vagy itt már szó sincs barátkozásról, mert annó túlléptük a barátkozási vonalat....??? Igen beismerem érdekelt, és igen készültem egy bizonyos napon a nagy napra. Aztán a nagy nap elmaradt, mert a reakcióimból nem az szürődött le, hogy én is azt akarnám amit Ő. Pedig csak nem akartam kimutatni, hogy így van (félvén a követlező csalódástól).... Ezerszer bánom a dolgot, de nem tudom a leírt szavakat visszacsinálni! Viszont hallodtam egy rádiós műsort, ahol pont az internetes ismerkedésről és a személyes találkozók kudarcairól volt szó! A szakember (azt hiszem pszichológus) azt mondta, hogy az ilyes fajta ismerkedésnek a veszélye a személyes találkozóban relylik, ugyan is 70 % az arány, hogy nem találkoznak többé a felek, mert nem azt kapják ami a képzeletükben a másikról kibontakozik! Elgondolkodtató arány... és talán megalapozott félelem az enyém is! Bár nem akarok ezzel takarózni, hisz ez akkor derült volna ki, ha összejövünk egy röpke találka idejére!

Naiva | 13:48

Azzal kezdem inkább, hogy megnéztem a hét végi leveleim, ami nulla! Na bravó, bár nem tudom mire számítottam! Megnéztem az Ő blogját.... Ő is felénk, sőt nagyon közel járt a 7 végén hozzám! Anyuéknál jártam, ami a mellete lévő falu annak a helynek, ahol ő volt! És persze a városban lakom, ami szintén mellette van ...a másik irányba! Egy belső hang megszólal ilyenkor: Felejts már el hülye lány... egyszerüen nem érdekled és kész! Tudom, és még is rettentően fáj, hogy minden szó nélkül ...! Legalább egy sms-t küldhetett volna! Nem kéne már erre várnom, sőt gondolni sem! Tudatosan tudom, hogy lezárt, sőt kizárt az életéből mégis, hogy magyarázzam ezt meg a szívemnek! Tavasz van ...és igazán jól érzem magam, csak hiányzik az életemből ... nem tudom hogy éppen Ő, de ha nem találkozok vele ez soha nem derül ki! Igazából azt nehéz feldolgozni, hogy Ő egyáltalán nem kiváncsi rám,.... vagy kiváncsi volt, de teljesen elcsesztem a dolgot? Nem tudom mivel ártottam neki annyira, hogy hallani sem akar rólam! Egyszerüen nem értem!!! Na mindegy! A szombat! Hát reggel óta a nagy bulira gondoltam és egész nap így is viselkedtem, kezdve attól, hogy egy nőstény dögként felöltöztem, és felsőt mentem venni a városba, aztán kimentem anyáékhoz segétkezni a kerti munkában. Haza busszal és készülődni! És mivel öreg vagyok az éjszakázáshoz (ami persze nem igaz, csak kb 5 éve nem voltam igazán discoba, előtte viszont szinte minden 7 végén) délután próbáltam egy kicsit kikapcsolni az agyam, hogy bírjam a kiképzést, amivel egész nap spanoltam magam, hogy ma kirúgok a hámból és nem számít mi zajlik le belül bennem, igen is jól fogom érezni magam! Nos a barátnők kedve egyenlő volt a nullával, és bár nosztalgia partynak volt hírdetve a dolog, soul és fanky zenével, valahogy ez nem sikeredett nekik! Nekem mindegy volt csak szóljon és lehessen táncolni! Táncoltunk egész éjjel szinte megállás nélkül! Pasi olyan aki érdemleges lett volna egy szál se, de erre számítottam. Tudom, hogy ilyen helyen az ember nem nagyon ismerkedik. Nem is pasizni mentem, hanem kitombolni a fájdalmam, a hétköznapi malomból való menekülés a tánc és a zene szeretete a barátnők társasága, az ami elvezérelt! Egyébként rosszabbra számítottam, mint amit kaptam az estétől! Azt hittem tele lesz a hely agyon drogozott ifjoncokkal és mekkorát tévedtem. Korosztályom beli emberkéket láttam és találkoztam ismerősökkel, akiket régebben egy másik discoban láttam utoljára! Az átlag életkor 20-on felül volt és ez megnyugtatott! Az utolsó ilyesfajta élményem, az volt, hogy tizen éves suhancok bámulnak ki a fejükből, mikor neki áltunk táncolni egy akkoriban újjonnan nyíló helyen! De hát kérdem én 20-on felül nem lehet jól érezni magát az embernek? Persze most egy időre megint elég volt a tombolhatnékból, mert még ma is valahonnan az agyam utolsó tartalékaiból szedem elő a gondolataimat olyan fáradt vagyok, pedig a tegnapi napot szinte teljesen végig aludtam! Annyira keltem fel amíg ittam, ugyan is a rengeteg ember ami a kicsinynek bizonyuló helyen összetömörült, szabályos szaunát képezett és így, hogy végig táncoltuk a bulit kb. két kiló vízveszteségben szenvedtem! A lényeg az, hogy mindenkinek tudok ajánlani egy ilyes fajta kikapcsolódást, még ha nem is az a discoba járós fajta és az ilyen intézmény minden formályát el is utasítja! Egyszer megéri kipróbálni! Én jól éreztem magam! Bár ha máshol, mással lettem volna, akkor is igy lenne! Nap függő vagyok és szombati gyönyörű idő a teljes női dög fogalom skáláját kihozta belőlem! Jó volt érezni, hogy megnéznek az utcán, mert nőből vagyok, igazi nő ...és az érzés igazán jó!

Naiva | 11:06

Az ember sok mindenből tanulhat. Ő tovább lépett. A gond az, hogy ő már ezt rég eldöntötte, hogy így lesz. Csak én nem fogtam fel!! Az én saram! Hogy lehettem ilyen??? De lenyeltem már a dolgot, bár az emésztés egy kicsit fájdalmasabb művelet. Nem gond! Lesz ez még így se! Hadműveletre készülünk (a barátnőm és én). Minden idegszálammal arra koncentrálok, hogy holnap jó zene legyen és akkor minden ok lesz, mert igen is jól fogom érezni magam, az egyetlen lény társaságában, aki úgy ismer és az óta, ahogy, és amikor, és ahogy senki. Elötte nem kell a kicsi gyereket játszani mint anyáéknál, és nem kell a kis testvért sem a Növérkénél, és nem kell a színjáték semmilyen formálya ( hisz tudjuk mindannyian, hogy az embernek millió arca van... és hogy ki, mit hoz ki belőle az attól függ kivel áll szembe). Előtte végre az lehetek aki valójában vagyok, mert kis tökalsó korom óta ő a legjobb és az egyetlen barátnőm... aki fontos nekem! Hiába van férje és gyermeke (akit imádok), el jön velem csak azért mert ismer, és mert ismerem és tudom, hogy a hétköznapok szürkeségén át évek óta erre várt. Hogy újra egy kicsit kamaszlányként butácskán viselkedjünk, és felelőtlenül menjünk és a fiatalságunk morzsáit még egyszer utoljára kiélvezve lehigadjunk .... talán örökre! Reményteljesen állok a dolog előtt... aztán persze megint pofára esek ezzel is. Na de mi ez a pesszimizmus!! Végre végre örülök, mert süt a nap és már reggel nem is kellett volna kabátot húznom olyan meleg szép idő volt! Hiába a tavasz lánya vagyok, és mint a fáknak és virágoknak lételemem a napocska! Erről jut eszembe a szomorú tény, hogy itt a sarkamba a szülinapom és utálom, hogy mindenki majd poénkodva jön hogy "mennyi az annyi?" Anyám!!!! Rádöbbenek, hogy rohan az idő!! Igen kívülről látványosan öregszem ez tény, de belül ugyan az a bulizós, nagyszájú, beszólós, kis hülye lány vagyok ... aki voltam( kicsit mélyebben szántó gondolatokkal, és jó pár pofára eséssel a hátam mögött)!

Naiva | 8:20

Azt mondják akik okosak, és bölcsek és nagyok, hogy a remény hal meg utoljára! Én ma feladtam a reményt. Nem fog nekem írni, sem most, sem a közel jövőben sem soha! Ennyi volt tovább lépett rajtam... szó nélkül eltünt. Én néha meg szoktam lesni ... beismerem. De csak kínzom ...aztán persze szarul érzem magam, de néha ez segít, hogy a fellegekből megint a földön járjak. Én ugyan kiléptem a levelezős dologból, viszont be tudok lesni legalább is annyira, hogy azok akik fontosak voltak (és most is azok) nekem bent vannak e, vagy mikor léptek be utoljára! Kiváncsi vagyok, kiben mennyire lehet bízni! Talán túl bizalmatlan vagyok! Vagy csak utálnám, ha még egyszer bár ki is megpróbálna átverni! Szeretem az egyértelmű tiszta dolgokat! Azért szeretek tisztán látni és egyenes válaszokat kapni, egyenes kérdésre! Mindegy már nem számit! Azzal vígasztalom magam, hogy egyébként sem jöttünk volna ki. Ha találkozunk, ha nem! Vagy csak nyugtatom a nyughatatlant! A másik levelezős barát ... szegény.... teljesen át tudom élni a fájdalmát. Ilyenkor azért érzem, hogy a srácok is emberből vannak, ugyan úgy átélik a szakítás minden fájdalmát (ha szerették az illetőt) mint a lányok! Tév hit, hogy egy pasi csak kemény tud lenni! Én most érzem egy szerelmes srác fájdalmát, aki olyat szeret szegény, aki meg sem érdemli, és még a lába nyomába sem érhetne. De ez most valahogy nem vígasztalja! Sajnálom, hogy nem tudok neki hogyan segíteni! Magának kell megküzdenie a fájdalmával! Vagy a saját csalódásom fájdalmát érzem? Legalább tisztán látok! Most már csak felejtenem kéne.

Naiva | 12:39

Tőle, ma sem kaptam levelet. Nem tudom érdemes e még reménykednem, hogy valaha is írni fog nekem. Tegnap tényleg magam alatt voltam. A főnökömnek noszogatnia kellett ahhoz, hogy észbe kapjak végre és leadjam az utolsó listát, ami alapján ő is be tudná fejezni a saját munkáját! Nem vagyok lusta ... csak letargikus. Viszont beszéltem a barátnőmmel telefonon és beizzítjuk a bulizási akciót! Le kell adnom a gőzt és ki kell engednem egy kicsit ahhoz, hogy újra összerakjam magam, és az életem. Kell nekem ez a kis szabadság érzet. Nem kifejezetten a pasizás a cél, csak egy kis csontzörgetés és rengeteg mosoly az arcon! Szabadságérzetről jut eszembe! A nap végére tele számokkal a fejemben hazabaktatok (ami persze nem igaz, mert az egyik kolléganőm kocsival elvitt egy darabon). A Nene (akinél lakom) tombolt a méregtől. Kérdeztem tőle, mi van? Azt mondja, hogy fizetendő adója van, mert az adójóváírását mikor egyik cégtől átvették a másikhoz (hó közben) mind a két cég elszámolta a dolgozóknak! Azt vissza kell fizetni. Aztán jött nekem azzal, hogy el kell adni a lakást, mert hogy mennyi ráfizetés...stb ...stb ...stb távfűtés, meg dupla vízdíj és villany. Mondom neki, hogy ezek mindehol vannak és mindenhol fizetni kell értük. Aztán jött azzal, hogy ő egyedül nem tud házat venni, és én egyébként is mindek fizetem a lakáskasszám! Nem akartam kiábrándítani, hogy nem azért, hogy majd Vele összeköltözve éljem le az életem, mert ennyiből nem jöttem volna el anyáméktól sem! Lesz nekem saját lakásom arról gondoskodom, de szeretném hozzá megtalálni a másik felem is! Ez olyan nagy bűn? Nem akarom a különböző családtagjaimnál leélni az életem.... és nem akarom egyedül sem. Én önnálóságra vágyom, de az arany szivem mindenki kiasználja és magukhoz akarnak láncolni különféle módon. Anyámék hihetetlen nagy szeretettel fujtanak szabályosan agyon, ami ennyi évesen baromi teher, Nene meg a ha már nála lakom, lakjam is vele című műsoraival kerget a halálba! Hová költözzem, ahol kevésnyi fizumból meg is tudok Élni ... egyenlőre egyedül???

Naiva | 9:57

Nyitottam ezt a blog-ot, mert kíváncsi voltam mi is ez valójában és hogy működik. Lehet, hogy hülye és elmaradott vagyok ezen a szinten, de bátran próbálkozok és azt hiszem, ez a lényeg. És talán azért is, mert van úgy, hogy csak le akarok írni valamit ami számomra fontos. Két napja szenvedek melóhelyen! Azt hiszem nem csak fizikailag, hogy itt kell lenni, egy zárt ajtó mögött és papírokat töltögetni meg leadni a főnöknek határidőre. És nem attól, hogy a kutya nem törődik azzal, hogy vagyok, vagy nem... csak a munka legyen kész! Nem ettől! Illetve nem csak ettől! Tudom mi a baj! Csak már nem tudom helyre hozni, vagy ha igen hát nem tudom hogy fogjak hozzá. Vagy nem tudom mi lenne jobb. Hagyni az egészet, aztán majd idővel elmúlik ez a nyugtalanság belőlem, amit természetesen egy srác váltott ki, vagy igen is harcoljak érte... ami azt hiszem az én esetemben már megalázkodás lenne. Azt nem mondhatom, hogy szerelmes vagyok.... hisz nem lehetek olyanba, akit soha nem láttam a való életben. Leveleztünk ... már fél éve egy kisseb szünetet leszámítva! Amikor mind a ketten más utakon jártunk! Aztán valahogy még is visszatalált és megbeszéltük a dolgaink! Megállapodtunk, hogy csak levelezünk és barátok maradunk, mert most mindkettőnknek arra van szüksége. Csak az idő múltával ez kevés lett. Én meg megijedtem (hogy Én mit érzek) és elidétlenkedtem a dolgot. Az igazság az, hogy nem tudtam mit érez, vagy érez e valamit, vagy egy ilyen dologban kell e hogy érezzen valamit az ember, vagy csak jó ha sodródik. Szóval ő bevágta a durcát, én pedig besokalltam és kiléptem a levelezős dologból! E-mailen megpróbáltam szépíteni a dolgon ... még kétszer válaszolt is. De most már csütörtök (ápr. 7.) óta nem jelentkezik, nem ad életjelet magáról. Pedig pénteken még egyszer, de - (talán) büszkeségből vagy belső tartástól vezérelve - utoljára bocsánatok kértem minden elkövetett és el nem követett hibáimért. Igazából megijedtem! Hogy mitől is? Lássuk csak! Attól, ha találkoznánk megszűnne a levelezős idill, ami izgalommal tölt el minden áldott nap (vajon ma lesz e levelem Tőle)? Aztán ott a következő dolog, hogy ha így levelezésen keresztül sem tudunk dűlőre jutni, hogy mit akar az egyik, és mit a másik (vagy esetleg kiderülne, hogy mind a ketten egyet akarunk) hogy legyen ez személyesen? És még valami, ha tényleg minden klappol egy személyes találkánál, hogy oldjuk meg később a köztünk lévő távolságot, hogy megmaradjon a kapocs? Vagy csak szeretném, ha a távolság lenne a legnagyobb problémánk??? És attól hogy már is elveszítettem! És nagyon fáj a hiánya, bántana ha elveszteném, de nem fogok még egyszer mentegetőzni, mert minden mondatomat félre ért, vagy értelmez, viszont HIHETETLENÜL HIÁNYZIK! Egyáltalán normális-e, hogy hiányzik valaki akit nem is ismerek személyesen? Tiszta hülye vagyok! De mentségemre legyen … nem tehetek róla! Viszont már gondolkozni sem bírok, ha nem kapok Tőle levelet! Azt hiszem, túlságosan szeretem és ragaszkodok emberekhez, állatokhoz, tárgyakhoz. A magány teszi? Valószínű! Közben egy másik levelezős barát maga alatt van! És szüksége lenne rám, de a saját alja hangulatomtól nem látok az ő dolgában tisztán ahhoz, hogy segítsek. De azért próbálom tartani benne is a lelket! Össze kell szednem magam és megpróbálni kikapcsolni minden gondolatot az agyamba…. Csak valaki segítene, hogyan kell! Este Ady kötetet nyálaztam, de csak rá tett egy lapáttal amúgy is letargikus hangulatomra! Nincs kedvem dolgozni, és lassan élni sem! Ezt érzem... ez van!

Naiva | 10:49