2006. július 17., hétfő

„Nincsen apám, sem anyám…”

Sokat gondolkodtam, mi lenne a legjobb cím a 180. bejegyzésemnek persze a lelki állapotomhoz (vállságomhoz) mérten. Sok minden kavarog a fejemben. Történt ugyanis a hétvégén hogy az egész családomban - úgy ahogy van - csalódtam egy baromit. Soha életemben nem kaptam annyi szemétséget, mit tegnap. Olvastam egy cikket valamelyik nap, az egyik női magazinban, hogy egy idős néni utána szól egy rosszindulatút egy fiatal anyának, aki a fiával minden áldott nap lemegy a játszótérre focizni, mert hogy észrevette a gyermeke: ebben tehetséges. Erre az idős néni valami olyat mondott (pontosan nem tudom idézni a cikkben lévő írást) hogy persze csak törődj vele nagykorára meg rád se nyitja az ajtót. Akkor aközben a cikk közben egyetértettem az újságíróval, aki azt mondta talán a rossz tapasztalatok beszélnek a néniből. Igen, ma is úgy gondolom a fiatal anyának van igaza. Ha valamiben tehetséges támogatni kell a gyereket. Engem úgy neveltek, hogy ….Nem neveltek! Neveltem saját magam arra, hogy mindenkin kell segíteni akin lehet. Gondoskodni kell a másikról, mert eljöhet az idő, hogy neked is szükséged lehet valamire, valakire. Ez úgy magamtól alakult ki, talán a genetika… nem tudom. Soha nem tudtam hátat fordítani. Baromi érzékeny és sérülékeny emberke vagyok, és igen muszáj nap mint nap páncélba öltöznöm. A családommal szemben - mint minden gyereknek a szüleivel szemben szerintem – lekerül rólam a páncél. Azt hiszem pont ezért tudnak megsebezni. Pont azok, akiket szeretsz, akikhez a vér köt. Én vagyok a legkisebb a családban. Mindenki nekem sírja el búját, bánatát, én látogatom az öregeket, én járok mindenkihez a kórházba én tőlem kérnek pénzt, vagy kérnek meg dolgokra és én viszek el szinte mindenkit A pontból B pontba. Az enyém a gondoskodó szerep a családban. Egy-két jó szó, egy-egy nagyobb szülinapi ajándéknál, és néha egy- egy köszönömnél többet soha nem kaptam. Sem támogatást a munkába. Nem támogattak a továbbtanulásba (így nem tanultam), nem segítettek a jogsit kifizetni (pedig már akkor sem volt kis pénz) sem az autót (csak használják). És most még a lelki részen is alám rúgott az én drága szerető családom rendesen. Történt ugyanis, hogy: Nene hétfőn bement a kórházba. Onnantól kezdve, hogy kaja nem sok annyi nem volt a hűtőben, minden áldott nap bementem hozzá, hogy mostam a hálóinjeit, törülközőit és esténkét bejártam megfürdetni és vittem neki a vizet és etettem a macskáját (akit utálok), és tisztán tartottam a lakást és még sorolhatnám… Egész héten güriztem. Melóhelyen, kórházba, otthon. Hétvégére kimerültem… Teljesen!! Éreztem! Még egy nap és már munkába menet a buszon nem fognak tudni felébreszteni. De nem pihenhettem… Pénteken jön Kedvesem, Vasárnap Másik Nene! Rendet kell tartani és főzni is. Pénteken ugyan úgy: meló; anyámék: autómat elhozni; haza; bolt; haza takarítás; macskabolt; kórház; Kedves elé az állomásra, haza. Szombaton Pécsre kellett mennem Kedves ott vett motort, el kellett hozni! Este kórház! Nene mondta, hogy hozzak neki kaját, mert nem elég a vacsora, amit adnak. Szombat este neki álltam főzni még két adag menüt. Rakott káposztát vasárnapra és sült csirkét, amiből Kedves is tud majd vinni és Nenének is be a kórházba. Csak előkészítettem, hogy már csak sütőbe kelljen rakni. Vasárnap Elterveztük, hogy mivel Másik Nene csak délután jön, a kaja, ha úgy vesszük a sütést kivéve készen van. Persze még körbe telefonáltam Nővérem és anyám is. Meg lett beszélve Másik Nenével, hogy hozzánk jön. Nem is volt gond. Felhívtam Nővérem hogy mikor érkeznek. Mondtam neki hogy lenézünk a strandra és mivel valószínű nem leszünk itthon Másik Nenét vigye ki anyámékhoz, majd strand meg kajasütés után oda megyek érte, és együtt megyünk be a kórházba Nenéhez. Felhívtam anyám is és mondtam neki hogy 4(16), de legkésőbb 5 (17) órára ott vagyok. Strandoltunk. ¾ 3 (15)-re hazaértünk. Bevágtam a sütőbe a káposztát, aztán mikor az megsült a húst. 4(16) :05-kor megszólal a telefon. Nene az. Hol vagyunk, mert hogy egész nap nem ment be hozzá senki, de még csak egy telefont se engedett meg magának senki. Mondom neki sütöm a húst amit kért. De neki ne süssek húst és egyébként is menjek a p…a. Ez úgy kezdte helyre tenni az önbecsülésem…. hát végül is… Aztán rá pár percre alig hogy kiértem a konyhába … megint csörög a telefonom. Anyám, hogy „Hol a büdös picsába vagytok már!!” Ezt csak úgy szó szerint egy helló, vagy szia helyett a nyakamba! Mikor neki álltam mondani, hogy sül a hús a sütőben amit Nene kért és még nem tudok elindulni és egyébként is legkésőbb 5 (17)-ről volt szó, hogy odaérek. Menjek a magád szidó előbb említett helyre és…. Ezt már nem tudta elmondani mert lecsaptam a telefont. Nem sokkal ¾ 5 előtt a nővérem hív, hogy hol vagyok. Akkor már úgy kezdett elborulni az agyam. Neki szintén elmondtam a dolgot és azt is, mihelyst kisül a hús azonnal ott vagyunk. Ezek után összerámoltam és elindultunk a kórház felé, mivel idő közben az én „jó” anyám felhívott (nem én vettem fel) és csak annyit közölt, hogy majd a bátyámmal elmennek a kórházba. A kórházba odaérve mint a darazsak mindenki a torkomnak ugrott. Hol voltam mért nem jöttem délelőtt és megmondták hogy ne hozzak kaját…nővérem ércelődött egy sort hogy ha már itt van a kaja majd a gyerek megeszi…stb stb . Szóval kellemes lelki állapotomban (nyilván én sem hagyom magam)kelletlen szavakat illettem és igen kiabáltam hogy mégis hogy képzelik. Mire közölték „nem vagy normális” és bőszen helyeselt rá mindenki. Aztán valahogy elterelődött a szó én mint akit leforráztak. Ott ültem megalázva a lelkem kidolgozva, és még csak meg se hallgattak. Szóval kussba tűrtem mind addig a dolgot míg Másik Nenétől meg nem kaptam a következő fröccsöt miszerint „nem megyek olyan helyre ahol nem látnak szívesen” Ezt a nálunk való tartózkodásra. Zokon vette tőlem, hogy 4 órát a Kedvesemmel eltöltöttem egy strandon egy ilyen hét után. Elküldtem mindenkit melegebb éghajlatra, és zokogva elhúztam a belem a helyszínről. Hát ennyit az én kedves családomról. Ez a hála. Én megfogadtam, hogy nem leszek többé az a kedves kislány, és minél előbb elköltözöm, lehetőleg minél messzebb ettől az idegbajos bandától. Én nem vagyok normális!!!!! És visszatérve a cikkhez! A néninek nem volt igaza! Aki idős korára nem úgy viselkedik a gyerekeivel, ahogy egy jó ebbel, akkor hiszem és vallom, hogy a gyerek se fordít majd hátat. De csak azért valaki ne szüljön gyereket, hogy legyen ki idős korára meggondozza, mert egy gyerek egy külön lény, egy külön élet, egy külön jövő. Én befejeztem ezzel a családdal. Lehet hogy a sajátom, de engem tegnaptól kezdve semmi nem köt hozzájuk. Elegem lett!! Adtam magamnak egy határidőt, amíg a függőben lévő ügyeimet elintézem, a motyómat összeszedem és lelépek. Kedves segít és támogat, vagy sem, akkor sem maradok még a közelben sem! Vége van!!

Naiva | 12:08

2006. július 13., csütörtök

Csak úgy

Rég óta nem írtam. Pedig sokszor vagyok úgy hogy valami szépet látok valami jó történik velem és csak úgy leírnám, hogy később, ha visszaolvasok emlékezek ezekre a percekre hátha az elkövetkező csak rosszabb lesz, vagy a jövő nem kecsegtet sok szép emlékkel. Nem tudhatom.

De persze ilyen pillanatokban soha nem vagyok gép közelben, vagy ha igen nem olyan gép előtt ülök, amiről mernék írni. Még mindig nem szeretném ha bárki tudná, hogy néha ugyan, de irogálok magamnak, magamról.

És a másik ok amiért nem írtam, hogy két napra eltűntem vagyis szabira küldtek, holott tudtam millió dolgom van. Persze a pihi után következő napokban meg megszakadtam, hogy behozzam azt, amivel elmaradtam, így nem került rá sor, hogy jegyzeteljem a szép perceket.

Ezek a percek persze idő közben háttérbe szorultak és sok más hatás miatt feledésbe merültek.

Nagy faluban voltam. Négy napig meg még egy kicsit. Szóval az előző hét szerdán este utaztam. Nem volt valami jó. Kedves dolgozott, én meg főztem mostam takarítottam, aztán vezetni ment aztán szombaton férfi buli címen borozni Egerbe. Hát szóval nem egy felemelő élmény volt egyedül.

Vettem bérletet és bátyónak rohangáltam bazi nagy hűtőtáska után, meg gazdaságos áruházban vásároltam, hogy csináljak valami főtt kaját Kedvesnek. Az egyetlen nap, amikor végre minden külső tényezőtől mentesen kettesben töltöttük, sétálni indultunk (mert hogy strandra mentünk volna, csak nem volt már értelme befizetni a jegyet ugyanis késői ébredés miatt és korai vonatom indulása miatt szűkös időkorlátok közé szorultunk.) erre neki állt szakadni az eső. Hát ennyit erről.

...és akkor hazaértem...

Nene be volt sózva. Teljesen. Bár a helyében én kétszer úgy be lettem volna. Másnap ment; be kellett feküdnie a kórházba műtét előkészítésre.

Kedden megműtötték. Hát nem úgy jöttek össze a dolgok. A vérnyomása leesett a vér oxigénje szintén a műtét közben, úgy hogy most még mindig az intenzíven van. Megilyedtünk.

Két napja rohangálok a melóhelyem, ahol millió dolgom van, a lakás, ahol a nyüves macskát etetem és aludni járok, és a kórház között.

Nem tudom elmondani mit érzek, mert annyira ki vagyok merülve, hogy néha azt veszem észre... csak bambulok ki a fejemből. Főtt kaját már vagy két napja nem ettem... nem bírok. És persze a háztartás minden gondja az én vállamat nyomja. Betegápolás, munka a munkahelyen és háztartás. E mellett nem nagyon marad idő enni is, bár ez egyáltalán nem látszik rajtam. Esküszöm a levegőtől is hízok. De most pillanatnyilag ez se érdekel.

Pénteken jön Kedves Vasárnap meg Másik Nene, úgy hogy valami kaja félét is össze kéne ütnöm de pillanatnyilag fogalmam sincs hogy mit és hogyan és főleg mikor. Mosnom kéne, kitakarítani, főzni és beteget látogatni. És persze a családom is szintén megilyedt Nene állapota miatt igy senkit nem érdekel hogy élek e egyáltalán. Csak utasítgatnak hogy ezt meg azt és így meg úgy. EWgyszerüen unom. Persze ha valamit elfelejtek, úgy le vagyok cseszve mind ha embert őltem volna.

Elegem van! Tegnap már úgy le...am anyámat. Ha még egyszer ilyen hangnemben mer velem beszélni esküszöm beutaltatom a pszichiátriára, mert nem normális. Egyszerüen nincs észnél! Mint aki nem is normális. Jó, én megértem, a húga meg minden, de látja jól van, miért kell hisztériás rohamot levágni, ha valamit nem úgy csinálunk vagy nem úgy sül el ahogy ő épp azt elgondolta.

Az anyám és nagyon szeretem és nagyon sokat köszönhetek neki, de az utóbbi időben már nem bírok vele egy levegőt se szívni, mert annyira kiakaszt, hogy érzem tönkre megyek, ha végig nézem ahogy szellemileg tönkre teszi saját magát. Szabályosan hisztériás!! És én nagyon unom már, hogy rajtam tölti ki! Tegnap úgy kiakasztott a szemébe vágtam, hogy nem normális!

Na hát ennyit az elmúlt időről. Ez egy rossz időszak.

De azt mondja a mondás minden rossz időszak után jön egy jobb. És én tudom is mikor fog ez eljönni. Jövő hónap elején.

Ja jövő hónap elejétől két esetleg három hétre is elhúzok (azaz nem leszek gép közelben sem.) de remélem addíg még tudok írni, hogy minden ok!

Naiva | 8:05