Életem napjai - Igazából nem szól ez a blog senkihez és mégis szólhat mindenkihez... aki olvassa. Egyszerű dolog vezérelt. Utálok kézzel kaparni papírlapokra gondolatokat, amiket megosztanék másokkal, vagy csak elraktároznám az utókor és későbbi önmagam számára.

A nyár vége

Mikor Kedves mondta, hogy van lehetőség még egy kicsit élvezni a nyarat nagyon boldog voltam. Bedolgozni magam harcolni a megérdemelt szebadságért kezdtem kicsit besokallni.

Most az egyszer tényleg pihenésre vágytam. Anyósék cégének van egy üdülője a Bükkben. Nem akartam elhinni. Gondoltam megint túrázni kell meg helyet mászni.... és nekem semmi másra nem volt szükségem csak pihenésre, kikapcsolódásra. Viszont úgy döntöttünk, ha már van ilyen lehetőség hár használjuk ki azokkal akiket szeretünk.

Kedvesnek van egy tündéri kollégája, akit teljes joggal illet a barát szó. És persze jön a pótlány, (unokahúgom) akit tényleg sajátunkként szeretünk. Bár már kis-nagy kamasz és pimasz, de tudjuk hogy az a fajta, akivel nem lesz az ég világon semmi zűr. Titkon néha arra vágyom, hogy legyen. Olyan nyugis hogy ahová leültetik ottmarad. Talán a trauma, amit a szülei válása vagy egyszerüen ilyen. Igy szerettjük.

Szóval elindul a kis csapat nagy útra. Barátot időközben felvesszük. Nevetünk. Kisautóba határozottan hátul szeretne ülni. Na most tudni kell, hogy Kisautó 3 ajtós, kis hely van benne, hisz azért Kisautó. A kis helyre kell a mindegy 190 centiét bepréselni. :)

Odaérünk anyósék még nyaralnak hisz övék volt az elsődleges jog, csak egy pár napról a kedvünkkért lemondtak. A hely pazar. Faház tetőtérrel, előtte nagy kiüls terasz, az udvaron medence, pinpong asztal hinta és egy másik faház aminek közös volt a használati joga a miénkkel.

Első megmozdulásom a 60 kg bőröndbe belerúgba leszakadt a nagylábújjam körme. Jellemző. Az első ilyettség és a bepisilési kényszertől eltekintve királyul éreztem magam. :) Csak itt a medence és vizipatkány léttemre nem mehetek vérző újjal bele. Gyalázat.

 A táj... ájulás. Ahogy a több ezer hektárnyi erdő elkezd "énekelni". Futkározott a hideg a hátamon gyönyörűségemben. Míg élek nem felejtem el. Nem voltam hajlandó a pihenésen és a kaja megcsinálásán kívűl semmire az alatt a pár nap alatt.

Ping- pongoztunk, (mikor már lábra bírtam állni:)) tollasoztunk, az utolsó előtti nap még fürödtem is a medencébe úgy begyógyult a sebem. Gyermeknek angol nyelvű könyvet kellett venni még Pesten, mivel kéttannyelvűben tanul. Így ő nem sok vizet zavart. Kedves zúgolódott hogy menjünk valahová, mire én most az egyszer kiálltam magamért és tájékoztattam, hogy erőteljesen pihenni jöttem, és nem túrista-vezetőnek. Ott az autó ha menni akar, mehet.

Nem akart. Azért egyik nap lementünk Lillafüredre....:)

Hát így volt vége a mi nagy nyaralásunknak....

 

 

 

Naiva | 11:03

Nyaralás kettő

Nem akarok nagyon belebonyolódni a tavalyi nyaralás dolgaiba. A történet vége annyi, hogy tovább utaztunk Debrecen mellé Ebesre. Hajdúszoboszlón akartunk napokat eltölteni a strandon, csak helyben nem kaptunk szállást. A hírdetés ami alapján a szállást foglaluk úgy szólt, hogy vendégház, ennek ellenére vendég szobát kaptunk fürdőszobával, úgy, hogy a családnál laktunk. Mindösszesen kettő éjszakát töltöttünk a háznál, holott 3-ról volt szó. Olyan hihetetlenül kellemetlen szituáció volt, idegen emberek idegen ágyában, úgy hogy a szekrényben a férj zokniai  és valószínűleg aznap reggel költöztek át az egyik gyerekük szobályába ki mit ad isten táborba ment ... szóval úgy döntöttünk, hogy tovább állunk. Hódmezővásárhelyet természetesen nem hagyhattuk ki. Így a csúzdaparkban eltöltöttük az időt.

Úttalan utakon eljutottunk Hortobágyra megnéztük a 9 lyukú hidat, a kirakodó vásárt és este mág anyóséknál aludtunk megszokott helyen.

Így telt a kellemesnek épp nem mondható tavalyi nyár eleji nyaralásunk. Amiből én persze egyetlen percét nem pihentem. Ennyit még- már időtlen idő óta nem vezettem, de a nyár utolsó hetében minden pihenést bepótoltam.... 

Naiva | 10:45

Nyaralás

Kicsit ugrok a témában. Elhelyezkedtem, élvezem amit csinálok, bár az előző munkahelyem óta kissé írtózom a telefonálástól. Lehet ez a gát már bennem marad. Viszont nyaralni mentünk.

Pusztán belföld. Szó szerint.

Mivel anyagi javakban még nem dúskálunk alacsony költségvetésű szállást kerestünk. Az év elején még nem tudtuk lesz e munkám, milyen és hogyan, és mennyit keresek, igy jóval késöbb kezdtünk el szállás után nézegelődni, mint ahogy az kellett volna.

Ez a szállásainkon meg is látszott.

Az első megálló.

Anyámék! Pénteki nap még dolgoztunk, de már csütörtökön összepakoltunk, csak a tisztasági szerek maradtak. Reggel kis híján emiatt elkéstem a munkából. Munkatársak persze egész nap nem bírtak velem (be voltam zsongva), hisz megint láthatom egyik kedvenc, imádott városom. Hazamentünk vonattal, anyáékhoz, hogy elhozzuk Kisautót, amivel egyenesen irány a nyaralás. Baján meg akartam állni, hogy megmutassam a várost a páromnak, hisz Ő még nem járt ott, és szerintem szép a Duna part. Nem jött össze csak egy gyorséttermi kajára futotta az időnkből és már repültünk is tovább.

Szeged

Egyszer jártam ott egy "barát" miatt, úgy 4 éve. Tél volt a város szürke és még is gyögyörű, most elmentem hogy megnézzem a fényben. A barát már nincs meg és igazából talán soha nem is volt, csak a kaland vágy, a kimozduási kényszer minnél messzebb mindegy mi fog történni. Mindegy ez a múlt. A jelenben egy remek szerető pasival az oldalamon egy olcsó és rettentően mocskos és igénytelen kollégiumi szobában.

A város gyönyörű, sőt káprázatos, a szállás bár belvárosi, de borzadály. A szobában legalább tavaly nyár óta nem történt takarítás. Vastag megközelítőleg 3 cm-es fehér porréteg a szekrény tetején és a padlón. Mikor megláttam mondtam hogy ezt nem. Aztán párom meggyőzött, hogy úgy is csak aludni fogunk itt. Nagyrészt, nem a szobában leszünk. Mikor megláttam a fűrdőt sírni tudam volna. A kád eldugulva a víz nem folyik le, a padló mocskos és egy meghatározhatatlan színű felmosó tele hajjal. De a slussz poén, hogy csak a wc deszkát felhajtva lehet, ki és be közlekedni az ajtón, ugyan is az ajtón a kivágás csak és kizárólag így veszi fel a wc peremének vonalát. Az már csak ezek után nem is számított, hogy a zuhanyrózsa a szél minden irányába spiccelt, ezáltal az undormány felmosót természetesen használni kell és hideg víz ömlött belőle, bár teljesen kicsavartuk a melegvízes csapot.Hát ez van, ha az ember későn foglal szállást és persze olcsón szeretne megszállni. Szóval rémálom.

Olyan igazán jót nem ettem, viszont a Dóm gyönyörű volt belülről, a város tiszta, a fagyit az egekig tudnám marasztalni, az embrek nyugisak. Teljesen mindegy, hogy a sarki kis boltba mentünk-e vagy a nagy bevásárló központba mindig friss, illatos pékárut sikerült kifognunk. Nagyokat sétáltunk a város parkjaiban, újonnan és régebben létrehozott terein. Szép volt.

Ópusztaszerre kirándultunk. A belépő borsos, viszont minden pénzt megér. Szép volt a Feszty-körkép, 3-szor is körbe-karikáztuk, megnéztük az épületben lévő összes kiállítást. A betyáros tetszett a legjobban meg a városok. Megnéztük a Skanzent, a jurtákat, minden házba bementünk, megnéztük a gépkiállítást, fényképeztünk a szobroknál, vettünk képeslapot. Nagyon elfáradtunk és remekül éreztük magunkat.

Másnap más kihívás! Makó. Megmondom őszintén hagymát akartam venni. Tudatlan paraszt vagyok, mivel ilyenkor még nincs itt a szezonja, tavalyit meg bárhol kaphatok. De még egy eldugott kis piackát sem találtunk, ahol legalább tavalyit kaphattam volna. Mindegy! A héten a legfinomabb kaját ettem egy kis vendéglőben. Isteni leves volt, és menűben minimum hét féle másodikból lehetett választani. Nehéz volt dönteni és mindezt minimális összegért, úgy hogy hiába akartunk a pincérnek borravalót adni. A város kicsi inkább falura emlékeztet, és épp ez adja meg a varázsát. Sétáltunk csak körbenéztünk és a jó néhány napja szorongatott képeslapjainkat adtuk fel.

4 éjjelt töltöttünk Szegeden. Nem is akartunk igazából tovább menni, de várt minket a másik szállás. Cseverből vederbe?

folyt. köv.

Naiva | 8:48

Hát egy kicsit elegem van...

Nem is kicsit ... nagyon. Utálom az egész rohadt életem. Nem, az embereket. Az egészet úgy ahogy van.

Olyan szinten csalódtam az emberekben, hogy az hihetetlen. A boltban rosszul ad vissza a pénztáros, a piacon a szép árú előre van téve, mikor kérsz belőle a hátuljáról, a régebbi rohadtal szolgál ki. Teleköpködi a markát a metrón aztán persze megkapaszkodik, hogy a taknya végigkenődik a kapaszkodón, a menzákon moslékot főznek... és még sorolhatnám. Már kimenni sincs kedvem az utcára nehogy valakivel is beszélni, találkozni kelljen. A tömegközlekedési eszközökre már rég csak nagyon muszájból szállok fel, és persze megpróbálok két ujjal kapaszkodni. Jobb volt amíg hideg volt, mert akkor legalább a mocsok ellen védett a kesztyű. Influenza szezon van és telekrehálják a buszokat, ahelyett, hogy elmenne orvoshoz és otthon szépen kifeküdné. Mióta az év végével betegek voltunk azóta egyfolytában kerülget minket valami nyavaja. Én speciel még mindig köhögök (utcán viszont zsebkendőt tartok a pofám elé és nem a markom). A párom a menzán rendszerint gyomorrontással jön haza. Hová fejlődik a világ????

Undorodom elegem van. Ki se mozdulnék itthonról, ha nem kéne minden nap a friss pékárúért menni. Mert hát persze hiába keresek állást még csak arra sem méltatják az embert, hogy egy "bocs, nem rád esett a választás" levelet küldjenek. Ami fórumon jelentkeztem ott persze vissza jeleztek voltam is. Csak az egyik helyen nem akaratak még annyi pénzre sem bejelenteni amit eddig kerestem a másik hely meg tömegközlekedéssel egyszerüen megközelíthetetlen, ugyan is a két buszmegálló között van és járda az nincs, csak nyakig érő mocsok és sár, és egy bódé amit irodának neveznek. Hát köszi ilyen helyen nem szeretnék dolgozni. A többi pályázatomra meg a fülük botját sem mozgatja senki. Az előadós csak aki felvilágosítást tartott az álláskeresésről azt mondta, mindenhová adjam be a jelentkezést ahol tetszik a hírdetés. De könyörgöm adminisztrációs munkára minden rohadt hirdetés egyforma. Próbáltam a szakmámba ... szoftverüzemeltetés ... elhelyezkedni. Direkt nem a meghírdetett, hanem csak a cég honlapján lévő állásajánlatra adtam be a pályázatot... szerinted? Nagy hatalmas kaka. Azt kell mondjam.

Dühöngök! Emberek, dolgozni akarok!!!!! Csak azért nem alkalmaztok, mert Magyarországon nem beszélek a magyaron kívűl még négy nyelvet?? Mi van veletek? Nem kérek sokat, direkt utánna néztem a jövedelmi helyzetnek, nem vagyok hülye, csináltam IQ tesztet, nem vagyok szociopata, csak nehezen barátkozok. Nem értem. Haza mennék. De oda is minek?? Mit csinálhatnék otthon?

Gondoltam tanulok! De egy fizetésből a rezsivel meg az albérlettel hiába keres jól a párom hónap végére elgatyásodunk, nem tudom fizetni a röpke 180-280 e Ft-os tanfolyami költséget. Még ha mondjuk támogatással állják a felét ... akkor sem. Munka kell, és olyan tanfolyam, amire hétvégén lehet járni. De most már eltökélten elszántam magam, ha sikerül elhelyezkednem iskolába is fogok járni. És nem érdekel hogy "visszaminősítem" magam, de szakmát fogok tanulni. Ha arra kerül a sor ne essek kétségbe és megéljek akár hogy is, ha kell fizikai kétkezű munkával.

Na aztán még valami ha már itt tartok. Barátosném írta, hogy így meg úgy vettek karácsonyra maguknak sz.gépet. Egyszer írt is. Csak hogy egy hónapja kb hogy válaszoltam is rá. Leszarja a fejem.

Ismeretség útján lehet munkát találni mondják az okosok. Ja én is tudom, de nekem itt nincsenek barátaim akik oly nagyon összetörnék magukat, hogy segítsenek munkát találni. Volt munkatársak közül nem tartom a kapcsolatot szinte senkivel. Az egyik helyen a volt főnök miatt, ki tudja mit adott be nekik amit vagy elhittek vagy nem, a másik helyen meg amiatt, hogy igazából nem is volt idő beilleszkedni. Na kitől kérjek segítséget???

ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ Elegem van!! Utálom már a sablonos hirdetéseket is olvasni, és épp utálok mindenkit.

Naiva | 14:34

Fejlemények 2

Megint itt vagyok, bár tavaly augusztus óta ideje megint jelentkezni.

Azon gondolkodtam épp hogy régebben minden nap írtam valamit, aztán csak minden másnap aztán havi egyszer most meg szinte félévente.

Megint gáz van. Megint velem. Hát hogy is mondjam Nagyfalu nem hozta meg a várt sikereket. Az emberek közönyösek, érdektelenek a másikkal szemben, persze motiváltak és érdekeltek magukkal szemben. Ez tudom megint általánosítás, de a saját bőrömön mindenhol ezt tapasztalom, kivéve az azonos "bajban" lévő embereket.

Október 1- el elhelyzkedtem egy, a telefontársaságok követeléseit behajtó kis cégnél. Felvételi eljárás során az excelben kellett bravúrozni, ami persze a suli után semmiség volt. És world-ben kellett egy keveset gépelni. Nem tudtam vak írni, megtanultam. Elbeszélgetés annyiból állt, hogy elmondta hogy pénzügyi terület, hogy a cég mivel foglalkozik, plusz a teszt a gépnél. Ez volt valamikor szeptember közepe fele. Tovább keresgéltem mindenfelé adtam be pályázatot. Egy helyre még fel is vettek amit visszautasítottam, nem kapván egyértelmű tájékoztatást mit is kell igazából csinálni.

Mindegy október 1-én keztem a követelésbehajtó cégnél. Én mondom gyomor kell hozzá. Minden téren. Szóval egy 7 hónapos terhes nő mellé kerültem betanításra aki 2 hét után magamra hagyott. Nem is volt kb 1 hétig gondom. De átpateroltak egy másik csaj mellé, aki szerintem féltette az állását ezáltal a tudását is. Igaz kegyetlen sokat dolgozott. Szóval vibrált a feszültség szó szerint - szar volt a gépem és állandóan feltöltődtem.:) Na mindegy rá nyomta a munkára is a hangulatot. Szeretek emberekkel dolgozni, és élveztem is a telefonálgatós dolgot - ja ügyfélszolgálatosnak vettek fel- voltak szimpatikus, kedves sőt volt ügyfél, akit még szerettem is olyan kis aranyos volt. Nem könnyű, ha valaki tartozik, volt aki belátta hogy nem én vagyok a hibás sz Ő tartozásáért és tök normálisan kezelte a dolgokat. Azért volt egy két üvöltő ügyfél. Na ehhez mondom én hogy gyomor kell. Megvan kötve szabályok közé szorítva a kezed és húzd rá a sablont egy olyan ember életére, aki egyszerüen nem, nem akar fizetni, hanem nem tud. Nagyon szar érzés.

Végül is pörgős volt szerettem az emberekkel beszélni, alapjában véve jó volt ezt csinálni. Csak a légkör. A kollégák nem igazán fogadtak be (3 éve összeszokott társaságba nem egy leány álom beilleszkedni) egyedül ettem ebédkor, nem nagyon voltak kíváncsiak rám egy két kivételtől eltekintve nem igazán érdeklődtek a dolgaim irát. Szóban nem nagyon mutaták ki az egymás iránt érzett (munkahelyi kötödés) dolgokat. Inkább ajándékozgatták meg etették egymást csokival. Nem értettem. A főnöknő, aki a felvételin tök normálisan viselkedett 180 fokos fordulatot vett vagy csak nekem nem tűnt fel a felvételin hogy egy hangulat ember és néha kifejezetten pszichopata. Nem tűrte el hogy valaki más más véleményen legyen vele. Nem is lehetett megszólalni az illetőnek ha ő "megbeszélést" tartott. Csak elvárásai voltak dícsérni egyetlen szóval se lett volna hajlandó. Pedig egy ilyen helyen, ahol az emberekkel az emberek gondjaival találkozunk igenis kellene egy két jó szó a munkavállalónak.  Igazából felvettem a pléhpofát és nem foglalkoztam senkivel. Sem a főnöknővel sem a mögöttem ülő libával. Próbáltam az ügyfelek elmesélt életét a nap végén az irodában hagyni, több kevesebb sikerrel. Volt amikor még éjfélkor is az ügyfelek felszólító leveleit hajtogattam otthon,vagy azt álmodtam hogy ügyféllel beszélgetek telefonon. Iszonyat mennyit dolgoztam. Az volt a hála hogy a gyes-ről visszajövő lány, aki nem mellesleg a cég könyvelőének lánya, a második gyereket anyagi gondokra hivatkozva nem vállalja be így visszajön dolgozni és nekem mennem kell. Erre a főnök hogy jólérezze magát még rátett egy lapáttal, hogy "nem voltam elég kedves az ügyfelekkel". HÁÁÁÁ

Ja amikor odakerültem mi volt az első mondat, azt se hidd azt ügyfélnek amit kérdez, mert HAZUDOZNAK.

Igen hazudoznak, próbálkoznak, na és, attól még emberek. És nem volt igaza a főnöknőnek. Mivel 2,5 hónapig voltam ott és mivel nem tudtam még minden szabályt nyilván valóan nem is tájékoztathattam fenemód magabiztosan az ügyfeleket és talán az egész csapatból még én nem engedtem meg magamnak azt a hangnemet, ahogy a kollágák néha kiosztottak egy két ügyfelet. Hozzá teszem volt amikor jogosan. Hát sajnálom nem tudok suttogva duruzsolva beszélni. Van az embernek egy alap hangja amin nem tud változtatni.

Na mindegy erről ennyit. 

Megint munkát keresek. Már Isten tudja hány életrajzot kidolgoztam, beadtam, hozzá hány kisérőt megírtam még seni fel se hívott. Katasztrófa ez az év eleje. Ja hozzá teszem az év végét megspékeltük egy az ég tudja hogy kapott influenzával aminek következményeitől még most is szenvedünk. Úgy hogy a szilvesztert és az új évet lázasan ágyban töltve töltöttük.

Naiva | 11:43

Fejlemények...

Kicsit hosszab szünet után megjöttem!

Hát nyaralni voltam, hozzáteszem ez betervezett le nem mondható nyaralás volt függetlenül a dologtól miszerint állást keresek!! De a nyaralásról az élményekről később.

Meló!

Nos! A másik hely ahol jó a csapatszellem meg minden ilyesmi: Behívtak. Megint mindenki nagyon szimpi volt és nagyon kedves, csupán az ügyvezető, akire nem mellesleg úgy 3/4-ed órát vártam akart szétszedni, olyszinten, hogy mikor mennyire veszítem el a fejem, a türelmem. Lehet hogy mondtam hülyeségeket, sőt... de szerintem az belefér, miután tök unott érdektelen fejjel ott ül velem szembe valaki és láthatóan rohadt jelentéktelen vagyok számára... csak a miért kérdésekre öszpontosít, hogy jó időbe jó helyre tegye fel!! Na mindegy!! Mivel csak ketten maradtunk fenn a rostán és a hírdetést nem láttam újból megjelenni kiváncsi vagyok!! Jó kis meló lenne. Teljesen más, mint amiket eddig csináltam. Bár kemény lesz betanulni, de itt legalább lenne szerencsém, annyiból, hogy van rá ember, aki foglalkozzon velem! Nem tudom. Semmiféle plusz juttatás nincs, de viszont cserébe van korrekt fizetés!! Jó kis melóhely lenne.

Másnap mentem egy szakközépsuliba is felvétlizni. Hát a vér nem válik vízzé!! Úgy éreztem hazaérkeztem. Szimpi kissé szétszórt, vidám embernek tűnik az igazgató. Aranyos volt, kifejezetten. Amit elmondott és megmuntatott, az nagyon fekszik nekem! Egy kicsit szerteágazóbban, de ugyan ezt csináltam előzőekben is. Itt megoszlik a munka több főre, de a nagyobb létszám miatt nem félnék egyáltalán, hogy unatkoznék. Fene vigye a pénzt, ha az ember nem érzi jól magát a munkahelyén, szerintem.

Szóval bizakodom! Bár eltelt már jó pár nap és egyik helyről se jeleztek vissza, de a hét még holnap is tart. Jó lenne megcsípni... bármelyiket. Az egyik azért izgi mert, más, mert van benne kihívás, mert ismeretlen terület. A másikat azért szertném csinálni, mert csináltam már ilyet, nem újdonság, nem kéne szenvedni oly nagyon a betanulással, és mert tudom, hogy azért egy suliban mindig akad egy fajta jó hangulat... úgy is mondhatnám csordaszellem. Sok ember, más hozzáállás, más nézetek, vidámság, bohóckodás, és persze rengeteg munka!!

 

Viszont nem szabadna a babérjaimon ücsörögnöm. Be kéne adni még néhány pályázatot, csak már olyan szinten utálom olvasgatni a rejtett szexuális szolgáltatásokra irányuló "munkafelhívások" olvasását, mert mire kiszűrhető, hogy az illető mit is akar az összes többitől, aki nekem megfelelő munkát ajánlana elmegy az életkedvem.

Ja a vicces történet kimaradt... Az ügyvédi irodába faxoltam, meg iktattam és felvettem a telefont, mind ezt nagy komolysággal, úgy ahogy az szerintem munkahelyen elvárja az ember. Erre az engem tesztelő hölgyike az mondja,- Hát nem látom a lelkesedést?? Mi van?? Néztem rá bután. Mi után kéne lelkesedem iktatás közben?? Valaki mondja már el nekem, mert hülye lévén nem értettem a dolgot. Tesztelnek, hogy mennyire alkalmas valaki, de az a gondja, hogy mivel láttam már és csináltam is iktatást nem kacarászok rajta, hogy ez milyen érdekes!! Ha ez nevezik ambíciózus hozzáállásnak, hát akkor én ebből kinőttem. Úgy tűnik öregszem.

A másik adminisztrátor "kislány" -mert hát friss végzettséggel mi más is lehet- ott nyihorászott meg tette-vette magát. Hát én annyi idő alatt inkább megcsinálok három munkát, mint nyihorásszak, hogy én milyen lelkes vagyok!!

Fújj nekem az ilyentől hánynom kell!!!

 A munkáltatóknak el kéne tudni dönteni mit akarnak. Nyihorászó tesz-vesz embereket (mert hogy a kiscsaj szerintem nem nagyon dolgozik meg a pénzéért) vagy olyat, aki a munkát komolyan is gondolja!!

Hát erről ennyit. Aki ambíciózus,lelkes embert keres mindenképpen pályakezdővel tegye. Aki a munkáját valamire is vinni akarja az meg vegyen fel tapasztalt embert (attól még lehet valaki vidám természetű, mert nem nyihorog a munkában, csak mondjuk épp a szünetben vagy ebéd időben). Lelkesedni nem ilyenért kell szerintem. Lelkesedni a színházban kell egy jó darab láttán egy jó betétdalt hallván. Ambíciózus meg az legyen, akinek van mire az lennie. Mármint olyan helyen dolgozik, ahol van előre lépési lehetősége egy ranglétrán az elvégzett munkája függvényében. Szerintem az ember a munkáját vegye komolyan. Mert hogy biztos munkahely ma nincs!!

Tapasztalat!!

De azért remélem én találok -vagy már találtam, csak még nem tudok róla- egyet. 

  

Naiva | 15:25

Na még ez is!!

Hát nem unatkozom mostanság!

Hétfői napon közölte az én drága jó főnököm -az Isten tartsa meg sokáig- hogy nem tart igényt a szolgálataimra!

És még elvárta volna hogy megsiratom!! Az utóbbi három hónap maga volt a pokol. Most már merek róla panaszkodni!

November közepe vége felé bekerültem egy éppen alakulgatóban, fejlődőfélben lévő céghez. Építőipar... na mondanom se kell!!

Az előző kislány távozását nem értettem miszerint pár hetes terhesen kategórikusan kijelentette: táppénzre megy!! Így kerültem én oda. Egy hétig bejárt a lány úgy hogy táppénzen volt de aztán tök egyedül maradtam a munkával... és a főnökkel.

Nagyon gáz volt. A pénztár nem volt rendesen kezelve, a jelenléti ívek rendesen leadva. Kellett vagy három hónap, hogy mindent a helyére rakjak. Egész addig nem volt szinte semmi!! Azt leszámítva hogy a főnököm az első perctől az előző lánykához hasonlítgatott, aki nem értett a dologhoz amit csinált velem szemben!

Egyszer talán még be is szóltam neki "hogy nem vagyok...(a lány neve). " Nem vette a milyen sértő, hogy lealacsonyítja a végzett munkámat.

Közben a páromnak menni kellett. Itt maradtam teljesen egyedül rengeteg feladattal. Életben maradni a másik felem nélkül, kijönni a lóvéból elintézni az itthoni ügyeket és persze lehúzni néha nem hogy nyolc de kilenc órákat melóhelyen!

Úgy kezdett elszaladni velem a ló. Éreztem, hogy nem lesz jó vége! A főnököm ráadásul emberszámba se vett. Néha úgy kaffogott fogvégről valamit oda, és elvárta hogy fél szavakból is kitaláljam a gondolatait és el tudjam dönteni mit is akar.

Aztán jött hogy minden szarba belekötött, abba is, amit egész addig úgy kellett csinálni, aztán kereste a hibákat a munkámban!

Hát persze aki keres az talál! De én szerintem csak az nem tud hibázni aki nem dolgozik!

Olyan feledékeny volt hogy az hihetetlen, aztán meg letagadta, hogy mit mondott. Felhívott telefonon lediktált megrendelőt aztán másnap a szőnyegszélére küldött, mert dátum szerinti pénteki nap helyett dátum szerinti csütörtök szót írtam és letagadta hogy azt a méretet adta volna meg amit beírtam a megrendelőbe. Szóval voltak furcsa dolgai!!

Az utóbbi két hónap másból se állt ki csak kerülgettük egymást. Embert így utálni nem utáltam még!! Olyan görénykedései voltak, hogy az már szép!! Na meg ne feljedjük, hogy miután engem elszabadságolt már másnap kezdett a másik lány úgy, hogy a felvételiztetés.... nem tudom hogy volt e vagy csak valami kis rokon, vagy ismerős lányt ültetett be, nem tudom én nem találkoztam vele. Csak a kollégám mondta miután hétfőn utánnam jött.

Hát szóval király az élet!

Tegnap beadtam négy pályázatot ebből három visszahívott, kettőnél ma voltam.

Nem tudom nem merjek nyilatkozni az ügyben. Az egyikben tetszene, amit csinálni kell, mert változatos, nem monoton, fiatalok és csapatöszhang van érezhetően. Viszont olyan nyomorék feladatot adtak excelbe, hogy még értelmezni sem lehetett hogy mit akarnak, nem hogy megcsinálni! Nem vagyok egy hülye gyerek, és annyi táblázatot, annyi adattal amit az első meló helyemencsináltam szerintem kevesen tudják! Láthatóan az elöttem lévő felvételiztetett csaj is igen csak szenvedett vele.

Szerintem nem vesznek fel!! Sajnos!

A másik egy ügyvédi iroda volt. Jól hangzik, jó helyen van. De rohadt hosszú a munkaidő. Lesz még egy behívás. Majd akkor jobban kifaggatom a hölgyet, aki foglalkozni fog velem. Erről még nem mondok le, bár a páromnak mikor mondtam morgott érte, hogy hülye a munkaidő beosztás!!!

A harmadik pedig a szívemhez mindig is közeli munkalehetőség! Szakközép suliba. Csak itt meg a lóvé gyér, de legalább biztos!!

A negyediket sérelmezem, hogy még csak visszajelzést se küld!! Az egy nyelviskola lett volna!!

Hát egyenlőre negatív a mérleg, de bizakodok! Viszont készülődnöm is kéne. Holnap nagy feladatok várnak rám. Pl. Viszontlátni az én drága jó volt főnököm, hogy a papírjaimat átadja, becsoagolni a bőröndöm, és az ügyvédi irodából is egy visszajelzést várok mikor kell a gyakorlati vizitre mennem!

Nem lehetek szerencsétlen! valami csak összejön. Bár a nagy álmom szerintem soha nem fog megvalósulni!! A francba!!

Szeretnék egy saját kifőzdét saját készítésű házikoszttal! Külön cukrászati és péksütödével!Befognám az egész nagy családot! Anyám, leendő anyósom, idősebbik bátyám sütit, pékárut sütnének, én meg kis pici éttermi résszel ellátot kifőzdét csinálnám. Esetleg, házhoz is szállítanánk ha már beindúlna a dolog!!

Na mára ennyi!!

Holnap egy újabb kihívás!!:)

 

Naiva | 19:13

foly3.....

A Kedves!!

Tudom mi választottuk, és döntöttük el közös erővel, hogy Ő külföldre megy kényszerből most egy rövid időre. Igen ám csakhogy akkor még nem voltunk tisztában azzal hogy ez milyen rohadt nehéz is. Fizikailag szellemileg, testileg és mindenhogyan KI VAGYOK KÉSZÜLVE.

Olyan érzés ez kb mint mikor a levágott farkú kutya kergeti a farkát amit soha nem ér el, hiába viszket!!! Úgy érzem hogy az egész rohadt életem egy zsákutca!!

A Főnök! 

A munkám jó csak a főnököm még csak ember számba se vesz! Így aztán mivel nem szeretek vele dolgozni sorban hibázom a munkámban is! Ez persze adja alá a lovat! Még jobban cseszeget, baszogat, ordibál és bunkó tahó beszólásokat intéz felém, ami álltal legszívesebben leordítanám a fejét, de most valahogy úgy érzem nem jött el az ideje. Valami vérmesebb bosszút keres asszem a tudatalattim.

Álmodom éjszaka, néha vele is. Azt, hogy valahol autóbalesetet szenved és otthagyja a fogát. Én meg röhögök a markomba. És mivel nem vagyok egy hajszálnyit se ilyen reggelre szakad rólam a víz, és kialvatlanúl megyek a következő és a következő gyomorszorító nap elébe.

Egyszerűen fellélegzem mikor elhagyja az irodát és órákig sőt fél napokig nem jön vissza, viszont ha bent van még csak hozzá szólni is undorodom!! Én esküszöm a nem létezőre, hogy embert így még nem utáltam soha. Remélem a Jó Isten a végső elszámoláskor jó segberúgja a gonoszságaiért a szemétkedéséért. Gyanítom az előttem lévő lány valami hasonló miatt ment el az 5. terhességi táppénzre. Nem bírta egyszerűen elviselni szerintem.

Valami hasonló az én tervem is! Ha alkalmam adódik azonnal lelépek tőle!

Mára ennyire futotta!!!

 

Naiva | 19:16

folyt 2......

Anyám továbbra is rinyál, hogy hiányzok neki...

Ő is nekem de attól még hogy bőg(nék) nem változik meg semmi!

Naiva | 19:14

folyt......

Növérem válása....

Nem tartozik igazán senkire, két ember belső viszonya. Engem és aszem a családom minden további tagját megviselte a bejelentés a náluk tartott össz pereputtyot összefoglaló, nagy, a lányoknak tartott szülinapi összeröffenés után.... miszerint .... elválunk.

Tök jó! 7,5 év együtt járás után egy 14 és egy 7 éves gyerek és 15 évi házasság után..... elválnak azok, akik az utolsó utáni pillanatig csókolóznak, ölelkeznek, és látszólag minden ok.

Ez normális, vagy csak én vagyok hülye??? Nem tudom ép ésszel felfogni. Gusztustalan volt.

A nővérem összeszűri a levet a kollégájával, annak felesége tájékoztatja a sógorom. Beadják az ügyvédhez a papírokat mire közlik a családdal, hogy kössz ennyi volt és vége. "Megegyeztünk", mondják!

Aztán a válás előtt egy vagy két hónappal a sógorom is a nővérem volt évfolyamtársát nyalábolja fel maga mellé, és kiviszi a nőt a saját két gyönyörű gyerekeihez a nyaralóba, holott még el sincs válva és egy fedél alatt lakik, papír szrint még a feleségével....

Na most kérdem én mit érez az a 14 éves lány gyerek majdhogynem felnőtt aki látja az apját csókolózva ölelkezve egy másik nővel aki nem az anyja és még nincs kimondva a válás???

Tönkre megy.

De az anyja se egy hülye fírma!!!

Halál szerelmes. Nem lát nem hall csak megy a saját feje után a boldogságát keresve a boldogtalanságba amit még nem lát be. Nős férfit szeret halálosan, 3 gyerekkel!!! Beterhelve anyámék házát hatalmas kölcsönnel a hátában! Ezt nevezem én életcélnak!

De hát az vesse rá az utolsó követ, aki hasonló hülyeséget nem tett az életében.

Még is csak a nővérem. És bár én imádom a sógorom, soha semmi bajom nem volt és nem lesz vele, sajnálom a két gyereket mérhetetlenül.

Az anyja palijával a nagylány még nem szembesült, de meg fogja viselni abban biztos vagyok.

Elváltak végre. Már csak az ügyvédet kell megsürgetni hogy intézkedjen minél előbb költözzenek el, mert időközben az ölelkezéses dolog vádaskodóssá ment át és ebbe a két gyereknek valahogy nem kéne még jobban belefolynia, na és persze kezdődik a suli is.... Új kihívásokkal. Az új nő gyereke azonos korú a nagy lánnyal. Mind kiderült egy osztályba kerülnek! Így kerek a gyerek számára az élet.

Mivel egyívásuak vagyunk a nagylánnyal mind külsőleg mind asszem belsőleg is tudom mit érez. Végig csináltam egy párszor anyámék balhéit az ide oda költözéseket, a veszekedéseket. Biztos vagyok benne hogy az események feldolgozásában szüksége lesz orvosi segítségre. Túl sok ez egy nyárra egy nagykamasznak!! Amúgy is a hormonjai miatt most még zavarosabb minden!!! Féltem Őt mert okos ügyes nagylány, megállná a helyét csak támogatásra lesz, lenne szüksége amit asszem az utóbbi és eljövendő időben nem fog megkapni, sajnos szerintem senkitől!!!!

Naiva | 18:48

hogyan...

Bírom ezt! Új bejegyzés. Hát rám aztán tényleg igaz. Néha.... nagyon néha jövök. Még azon is gondolkodnom kell mi a jelszavam! Egyszerű a képlet: nincs időm és hülye vagyok. Pedig nagy szükségem lenne, arra, hogy kiírjam magamból ami van. Csak gyűlik és csak egyre jobban utálom.

Már megint nem tudom hol kéne kezdenem. Amikor ide jövök, akkor vagy nagyon üres a fejem és szinte rá nem érő időmet ütöm el, vagy rohadtúl televan az elmúlt évek gyötrelmeitől a jelen szarságig.

Elnézést nem találtam rá jobb szót.

Szóval az előző évtől kezdve körülöttem minen hanyatlik. Én is. Sodor az ár. Év végén a magzatunk elvesztése, új helyre költözésem, régi munkám ott hagyása, új keresése, beilleszkedés, anyám sírásai és nővérem válása hosszú a sor és kimeríthetetlen...

Elfelejtek néha mosolyogni. A családom szép lassan széthullik. Az imádott páromtól -akaratunk ellenére- (de valahogy) úgy érzem távolodunk. Nem látom nem érinthetem .... lopott percek.

Mit csinálok? Mire gondolok? Hogyan élek? Kivel beszélek?

Egyeszerű kérdések mégis most nem könnyű ezekre még saját magamnak se felelni. Azon kapom néha magam, hogy furcsa dolgokat művelek. Nem tudom ez dac vagy csak az idegösszeroppanás jelei. De vajon tudja e magárol az illető, hogy idegösszeroppanást készül épp kapni. Úgy értem tudatánál van e az ember annak, hogy valami nem normális dolog van vele? Nem tudom. Hogy ép eszű vagyok e?? Családom szerint nem nagyon. Pedig csak próbálok valahogy túlélni, csakhogy ezt nem látják!

Most kedvem van írni, úgy hogy ez egy hosszú történet lesz.

Szóval hol is kezdjem??

Eltellik lassan egy év, hogy  megtudtam az első gyermekemet várom... aztán .... a műtét az orvos hozzá állása, a családi fogadtatás. Nagyon úgy nézett ki ez a dolog, hogy ennek a gyereknek senki nem igazán örül. Őszintén bevallom én se. Féltem ennyi. És tudom, hogy nem vagyok egyedül. Minden anya vagy annak készülő nő átéli ezt: Mit kell csinálnom??

Tanácstalan voltam, épp a munkám készültem otthagyni, hogy Kedvessel összeköltözzem. Már fölmondtam mikor kiderült. Itt nincs ott meg már nincs munkám. Albérletbe gyereket szülni 37 nm-re??? Beszartam belegondolni. Mi lesz így velünk??Aztán kezdtem feloldódni, hogy lesz, ami lesz. Van elég gyerek a családba, míg pici nem lesznek gondok. Csak ha nagyobb lesz és divatolni kezd, és kialakulni a saját egyénisége. Aztán még is gyötört a kétség, hogy nem költözöm és megpróbálom magam visszamagyarázni a főnökömnél. Úgy is táppénzre megyek majd és hogy odahozhatja miattam a feleségét, úgy is a picivel otthon leszek....Nem! Nem, mert a felesége is közalkalmazotti munkakörből jönne át és hát, ha helyettesnek veszi fel azt csak ideiglenes szerződéssel teheti meg én meg már úgy is felmondtam mit akartok!! Persze ... a felesége elesett volna a 25 éves jubilleumi jutalomtól, ha nem áthejezéssel kerül át.

Szemét dolgok ezek.

Kibuktam. Kétségbe estem. Féltem. Mindenki így érzett volna. Egy éve próbálkoztunk távkapcsolatból, hétvégi szerelemből összehozni a babát.

Nem sok sikerrel. A baba eldöntötte a kérdést. Nem akart így világra jönni. Elfogadtam, megértettem. Csak az orvos közönyét nem, aki elöszőr kéthetenként rendelt be majd hetenkét, míg nem nem engedett hazajönni. Aztán mint aki jól végezte dolgát műtét utáni más nap kidobott  a kórházból mindenféle megvizsgálás nélkül. Tudom hogy kötelező, mert mellettem volt egy kis hölgy aki egészségügyi dolgozó volt és ő is épp az orvosát várta, hogy vizsgálat után hazaengedje. Altatás nélküli műtéttel nem megfelelő kitágulással.... szóval megszenvedtem, megfizettem a félelmeimért... És még tartotta volna a markát!! És ha belegondolok, hogy a nővérm javasolta a dokit....

Regényt írhatnék.... folyt köv a következőkben.....

Naiva | 18:10

Néha...

Egész életünk folyamán döntéseket hozunk. vagy jó vagy rosz döntéseket. van úgy, hogy megbánjuk, van hogy megveregetnénk a vállunkat - "Ezt jól csináltam".

Néha nem tudom jó döntés volt-e eljönni otthonról?

Nem bántam meg. Szeretem ezt a kerületet, szeretek itt lakni, szeretem még ez a nyavajás kis lakást is amiért vagyonokat fizetünk ki havonta. Nem tudom... Élvezem az önállóságot!

Ugyan akkor nap mint nap messzebb és messzebb kerülök a barátaimól akiket imádok. Hiányoznak. Itt nincsenek igazából. Munkatársak vannak mindegyik srác. Egyik másik szegény még annyira naiv gyerek, pedig felnőtt és két gyerekes elvált nő a barátnője. Irinylem az együgyüségéért! Ő talán boldogabb.

Felhívtam valamelyik nap a legjobb barátnőmet. Kérdezgettem a családról, az mondja a "pici" lánya a válláig ér...7 évesen!!! Lementem hídba. Ebből is látszik milyen rég nem találkoztam vele. Van egy volt osztálytársa ugyan, itt a városban, de valahogy soha nem jön össze az időpontegyeztetés. Meg hát nem is olyan. Beszélünk a mostról, hogy simint, de elmarad a beszélgetésben az átfedés a múlttal.

Múlt héten hazamentem. Felhívtam egy másik barátnőmet aki anno szintén osztálytárs volt. Elmentünk fagyizni. Na tök jó volt, sétálni az ismerős utcákon. Belémivódott az én kis városom. Még mindig tudom hogy merre kell menni, hogy melyik utca egyirányú, hogy hol vannak a legjobb kajáldák és fagyizók. Háá. Míg otthon dolgoztam a csajokkal mindig jártunk cappuccino-zni. Szerintem a város és környéke összes helyén,megfordultunk ahol szolgáltak ezzel a kesernyés habos csodával.

Szerettem ezeket az esteket. Csak hát valami megromlott. Nem értettünk egyet az egyik csaj ledér hozzáállását a férfiakhoz, a másik kedves barátnőm, lebabázott... így valahogy elmaradtak a mi kis csavargós közös estéink.

Hiányzik.

Most jöttem rá milyen kevés épségben maradt kapcsolatom van. Sokat vesztettem.

A munkám egy nagy határ tágyalé, a drága főnököm keseríti az életem. Nem hogy NŐ számba nem vesz, de emberszámba se. Hiába csinálok bármit a munkámba állandóan kivetnivalót talál. Ha ötlettel állok elő konzulát másokkal és miután ez megtette jól lefitymálja hogy mit pofázok. Ha szólok valamiért mindha ott se lennék, át néz rajtam, ha más szól neki ugyanazért, elgondolkodik a dolgon de igazábol nagy ívbe magasról tojik rá.

Utálom az egészet. A régi munkahelyen is egy barom volt az új, második főnököm, de ez még rajta is túl tesz. És egész álló nap vele vagyok. Alig várom a hétvégéket, na meg naponta a munkaidő végét. Lehet hogy egyedül vagyok és itthon se vár senki, de még is szívesebben vagyok itthon mint melóhelyen.

Bár csak bejönnének a terveink, úgy szeretném!

Párom végre hazajönne, nekiállhatnánk a babaprojektnek másodszor, nagy elszántsággal és bátorsággal az első veszteség után. Vennénk egy saját fészket, még ha megroggyanunk is mire kifizetjük. De mindehez még sokat kell nyelnem a nyomorék főnökömtől. Mert ha nncs az én fizetésem is... nem itt tartanánk.

Mindehez áldozatok kellenek. Sajnálom, hogy talán ez az áldozat a barátok lesznek. Remélem nem így lesz és azért még néha ők is gondolnak rám.

Örülnék otthonról egy két levélnek akár. Nem kell drága telefonra pazalni miattam. Csak egy két e-mail jól jönne, egy egy hosszabb nap után.

Az utóbbi időben semmi mást nem csináltam, csak leveleket írtam. Volt hogy egy hét is eltellett mire válszt kaptam, volt hogy nem kaptam. Aztán meg olyanok vették fel a kapcsolatot velem akiktől nem is reméltem.

Gyerekkori ismerősök. Egy két hétig eldumcsiztunk, de kifogyott a téma. Pedig jó volt.

Hát ezt teszi a távolság.

Egy kicsit megszűnik bennem talán az űr, mikor Párocskám végre hazajön. Hiányzik. Nagyon!

Naiva | 19:11

Rég nem voltam!

Sokáig gyűlnek csak a gondolatok. Vannak helyzetek, hogy szívesen leírnák valamit, csak nincs rá alkalmam. Mire odakerülnék, már nem tartom fontosnak.

Kedves hazajött egy kis időre, de sajnos vissza is kellett mennie. Legalább a húsvétot együtt töltöttük.

Utaztunk ide is oda is. Ő szüleihez, az én szüleimhez. Ez így megy minden ünnepkor. Egy bajom van, sosincs itthon családi ünnepekkor.

Nem jöhet. Megértem, csak valahogy még is fáj. Névnapomkor utazott el, nem lesz itthon a szülinapomon, az anyja szülinapján az én anyám szülinapján, a szüleim 40. házassági évfordulján. Mind ezek kis apróságok másnak... de nem egy ekkora családban. Ilyenkor látjuk egymás, ilyenkor töltünk el egymással egy kevés időt odafigyelve. És én mindig ott állok egyedül. Hiányzik a másik fél belőlem. Messze van!!

Ma csupán háromszor hívtam fel, hogy haljam a hangját. Gyönyörű idő van és (tavasz lánya) én kikivánkozom a gyönyörű időbe, de egyedül még élni sincs kedvem, nem hogy kimozduljak.

Tegnap ugyan elvoltam egész nap, de csak külső szemlélő vagyok. nem érzem a dolgokat... félember.

Nem gondoltatam volna soha, hogy lehet emberhez ennyire ragaszkodni, valakit ennyire szeretni. Most már tudom... lehet.

Mindegy ez az én keresztem.

 

Találtam egy új elfoglaltságot egy ismeretlen ismerősnek köszönhetően.

Kaptam egy idegen embertől -persze úgy hogy egy harmadik felet mindketten ismerünk- egy meghívót egy ismerős kereső oldalra (nem akarom reklámozni úgy is mindenki tudja miről beszélek).

Találtam rengeteg embert akikről évekig semmit nem hallottam. Tanárokat, régi osztálytársakat, lakótelepi ismerősöket. Csomó emlékkel. Mikor pl éjjfélig ping-pongoztunk egyik nyáron... közvilágításnál. Ma már a lakótelepünket "korszerűsítették" Szerintem nem túl jól. A kicsiknek van lehetőségük: mászóka, csúszda, hinta, de a kamaszokat kizárták teljesen. Majd neki állnak drogozni unalmukban.

Lebontották a ping-pong asztalt, amin annak idején annyit játszottunk, ücsörögtünk, bandáztunk, úgy hogy a szülők is nyugodtak lehettek, hiszen csak ki kellett nézni az ablakon, hogy megvagyunk.

Lebontották a régi nyikorgós hintát, amire annyi reggelen ébredtem, unokáikat hintáztató nagypapák és nagymamák révén.

Bezárták a helyeket sorban ahová régen jártunk szórakozni. Újjak nyíltak helyettük. Szűkek, büdösek, még zajosabbak. Az átlag életkor 12-17.

Mi még annó, a "GÖMB"-ben ültünk esténként és dumcsiztunk, szerelmek szővődtek, és estek szét. Gömb= gömgöt formáló beton készítmény, benne két soros beton ülőhellyel, a tetejére fel lehetett mászni és ott ücsörögni, mint kiskakas a szemétdombon.

Emlékszem, ültem a tetején, míg a bátyám, meg a legjobb barátja tengóztak a mellette lévő kialakított tengópáján.

De régen volt... igaz se volt.

Rohan az idő. Magamon nem is veszem észre, csak érzem, de ha ránézek az unoka húgaimra, öcséimre... hatalmasok, kamaszok, pedig dajkáltam a seggüket eleget.

Pedig én is öregszem. Erőteljesen. Nem nő már úgy a hajam, nem olyan feszes már a bőrőm, pedig jó lenne, ha egy kicsit még megtartaná rugalmasságát, le akarok fogyni, de nem akarok úgy kinézni, mit egy masztif kutya. Már csak az akarat erő hiányzik belőlem, na meg az elszántság. De majd az is meglesz, mikor reggelente ott állok majd, hogy nincs egy rongyom amit felvegyek, mert mindent kihíztam a télen felszedett többlettel.

Na legyen most ez a végszó! Lefogyok, ha beledöglök is!! Csak kár hogy a párom így is szeret... Ha cseszegetne egy kicsit legalább...Könnyebb lenne az elhatározást nem csak elgondolni, hanem meg is valósítani..

Naiva | 21:34

Nehéz döntés

Sokáig filozofáltunk mennyire szar is a helyzet amibe Kedves volt az előző munkahelyen. Soha nem kapta meg a szerződés szerinti kialkudott bért, a három havi prémiumokat, a projektek után... és még sorolhatná az ember.

Miért nem fordultunk bíróságra??

Egyszerű a válasz.

Nem akartunk évekig pereskedni egy nagy cég ellen egymagunk.

A másik kérdés ami felmerülhet, miért várt kedves eddig a lépéssel. Nem úgy álltunk soha, hogy azt érezzük na itt a pillanat. Mivel kitűnő szakember nem is volt kérdéses, hogy azonnal bárhová felvennék.

Így is történt! Az első elhatározás, és pályázatbeadás után azonnal eldőlt a sorsa.

Újabb nagy cég újabb nagy csapdákkal, de több lóvé és a szakmáját gyakorolhatja. Talán egyszer eljutunk arra a pontra, hogy azt csinálja mindkettőnk, amit szeretne. Bár erre azt hiszem szüleimet, nagyszüleimet, Ő szüleit elnézve, kevéske esély van!

Szóval a nehéz döntés: Egy-két szarrágó "vezér nyaló" miatt (akik mellesleg ott vágnak alád, ahol csak egy tűfelynyi résrt találnak rajtad) otthagyni egy jó kis csapatot. Előről kezdeni, és ráadásul külföldön betanulni fél évig.

Irónikus!

Én felköltözöm, hogy vele legyek, mire elhelyeszkedem és beilleszkedem, Ő elmegy, és nekem nincs most meg az a lehetőségem (képzettlenségem, és anyagi okok révén) hogy utánna menjek.

Bűntudata volt. Mondta, mutatta. Egy hétig Ő sírt mielőtt elment, én a csomagolás alatt kezdtem kikészülni, és mire felszállt a gépe, nem voltam észnél.

Fizikailag fájt az első hét. Mindha ketté szakítottak volna. Üres ágyban aludni, üres lakásban ébredni, üres lakásba hazaérni.

Hiányzik a hangja, a mozdulatai, a mondatai, az illata, a jelenléte. Ő maga.

Az ahogy hozzám bújik, átölel, bohóckodik velem. Az amikor nyűgös és morgós és az amikor bújós kiscica.

Minden!

Hiányzik a biztonságérzet amit sugároz!

Naiva | 12:19

Újra itt vagyok!

Volt idő, hogy kiírtam volna, de képtelen voltam. Gondoltam az életem ezen része lezárult, nyitok egy újjat. Új életet ...új blogot!

Ott számítottam el magam, hogy nem változnak meg attól a dolgaim, mert valahol máshol írom ki azt ami van. Amit nem osztok meg mással, vagy ha igen, hát nem úgy sül el...

Mindegy tudja mindenki miről beszélek!

Történt egy két dolog. Kellett, hogy csillapodjon. Erre mondják ... az élet fáj!!

Hát, nekem nagyon fáj. És tudom vannak sorstársaim, de ez engem egyáltalán nem vígasztalnak! 

2006. szeptember 26-án írtam utoljára. De a dolog előtte kezdődött. 26-án a cérna elszakadt és nem bírtam tovább.

Babát vártam.... de Ő nem engem, nem minket, nem ezt az éppen alakulóban lévő szeretni való két tagú családot választotta, amit Kedves és Én alkotunk!

29-én megműtöttek. Nem altatásban, aminek szörnyűségeit a mai napig nem tudtam feldolgozni! Nem tudok erről beszélni.

Október 10-én elköltöztem, a városból, amit imádok, elhagytam a szülőket, testvégeket, akiket szeretek, és elkeztem egy fajta másik "vegetációt"!!

A sajátom! Kis két személyes csapatot alkotva felköltöztem Nagyfaluba Kedveshez. Az első hónap kritikus volt. Azt hittem megfolytjuk egymást. Aztán összecsiszoltódtunk. Szó szerint.

Összekötött minket a fájdalom a gyász, a szerelem és a szeretet egy velegye. Együtt nem tudtuk feldolgozni! Együtt laktunk és jól megvoltunk de mindkettőnket lekellett, hogy kösse valami.

Én munkát kerestem, néha éjfélig a számító gépet bújva, hírdetéseket feladva, interjúkra járva. Kedves a ketyeréjibe fektette energiáit. Terveket gyártott, készített és valósított meg néha éjszakákig dolgozott. Számítógépezett, vagy a kollégáival, barátjával ment egy héten egyszer sörözni.

Nehéz volt mindkettőnknek. 

Átvészeltük!

Most már tudunk megint a jövő felé nézni!

Találtam munkát nem kellett hozzá még egy hónap se. Szakmailag jó előre lépés lett volna, csak utazásba a napi két óra volt tarthatatlan. A szerződés megkötése elött megmondtam a főnöknek, ne számítson rám, mert nekem ez így nagyon messze van! Tél volt, délután már sötét és a metrón, meg villamoson tölteni a fél életem míg haza érek minimálbérért nem érte meg.

Most azt mondom jó helyen vagyok. Induló cég. Szakmailag visszalépés ugyan, tanulni nem volt pénzünk beíratkozni, pedig kinéztem a tanfolyamot.

Közel van, az albihoz és viszonylag nem zsigerelnek ki. Vannak problémáim de valahogy leperegnek a velem történtek után a dolgok rólam. Nem érdekel.

Végzem a munkám, úgy alakítom, ahogy nekem jó. Néha lehet normálisan a főnökkel is beszélni, ha épp olyan hangulata van!! Szóval egész jó!!

Kedves közben munkahelyet váltott, és épp Németországban sínylődik. Hiányzik és Én is neki. Van még 4 hét, mire először hazaengedik. Augusztus közepéig lesz kint. Ezaltatt 3 szor engedik haza 6 hetes turnusban.

Kemény időszak ez nekem. Intézem az Ő itthoni ügyeit, a saját dolgaim, a bevásárláson át a takarításig mindent. Minden rám maradt. mígy itthon volt mindenben segített, most nem tud!

Hát így áll az élet most velem!

 

Naiva | 13:08

Szünet!!

Hali! Blogot rajtam kívülálló okok miatt jó időre szüneteltetem, de még visszajövök, csak össze kell szednem magam, hogy megint kiírjam a történteket! Most még nem vagyok rá kész!!!! Megértést....

Naiva | 10:42

Az élet mostanság

Hali!

Itt vagyok! A nyaralás rövid volt és fárasztó, sőt kimerítő. De rádöbbentett valamire. Teljesen kikészültem az előtte történt események és dolgok és mindenféle miatt. Oly annyira, hogy elfelejtettem milyen az... leereszteni és élvezni a semmit tevést, a zacskós levest a mű kaját a vizet, a napot.

Pedig mindezt (a zacskós leves kivételével) nagyon nagyon szeretem.

most nagy elhatározásra jutottunk.

Kedves és én összeköltözünk. Nagy"faluban".

Már bejelentettem melóhelyen is és kész az új önéletrajzom, már csak a kísérő levelet kel összeeszkábálni.

Úgy hogy a sok esemény az utobbi években ahoz vezettek, hogy egyszerüen undorodom már az egészből. Az itt lévő emberekből, a melóból, a helyből.

Szóval új élet. Félek, de felvagyok készülve és fel vagyok vértezve, hogy ezernyi kört futva kialakítsam új életemet.

Persze azért nem lettem szívtelen. Igen hiányozni fognak a mindennapokból vagy a mindennapok tudatából, hogy van még hová hazajönni ha gáz van, hogy beteg a Nene és öregek az ősök.

Szeretem mindannyiukat. Olyanoknak amilyenek, csakhogy száguldva a 30 felé tényleg az érzem el kell kezdenem az önnáló életet a háttér és támasztékok segítsége nélkül is meg kell tanulnom milyen egy saját házat egy saját életet egy saját otthont kialakítva élni.

Sokan már rég megtanulják a koleszban távol mindenkitől milyen az önnálónak lenni. Én bár rég óta a saját kenyeremet eszem még sem tudom milyen az biztos háttér nélkül. Persze ez sem teljesen igaz. Mindig ott leszek (remélem) és ha még sem vagyunk 4-en testvérek. Ezek a kapcsok elszakíthatatlanok.

Kíváncsi vagyok mennyire fog nekem menni egyedül, illetve a férfival akit imádok, idegen környezetben magunkra utalva, úgy hogy nincs segítség.

Szerintem rohadt nehéz lesz. Még annál is nehezebb. De most ezt kell tennem hogy kipróbáljam magam.

Szeretem és számítok rájuk, bár tudom - hisz még fel sem fogták - nekik is nagyon nehéz lesz.

A héten felmondtam. Okt 1-el meg már nem leszek itt. Most épp állás után nézegelődök. Reménykedem hogy könnyebb lesz mint itt egy kisvárosban.

Lehet hogy hosszú idő után bár, de ez az utolsó levelem.

 

 

Naiva | 8:15

Van az úgy néha...

 

Most egy jó darabig búcsút veszek. Van az úgy hogy az embernek mennie kell!

Most pillanatnyilag azért mert két hétre szabira megyek, utánna leszek még egy kicsit, de nem sokáig. Elrendezem a dolgaim, hogy tiszta, rendes munkát hagyjak magam mögött, azán teljesen eltűnök a színről.

Elég lett mindenből.

Főnökből, kollégákból, szülőkből, családból, helyből... Mindenből.

Nem várok semmi jót. Tudom rohadt kemény és rohadt nehéz lesz. Most tudom még annál is nehezebb mint ahogy most elképzelem, de mennem kell. Nem bírom tovább. Elég volt.

Elég volt a megalázásból melóhelyen. Már a közvetlen kollégáktól sem kapok mást szemrehányáson kívűl, olyan dolgokért, amit nem hiszem hogy előzményeit tekintve "fair" dologkként vágnak a fejemhez.

Nem baj! Jó lesz nekik nélkülem is!!! Tudni kell mikor kell elmenni.

Aztán anyámékkal (illetve másik nénjém szarkeverése révén létrejött) a balhé, sem tett jót a kapcsolatunknak.

Apukámat sajnálom. A szívem vérzik belül itthagyni. Még az is rázúdul, amit eddig anyám velem csináltatott meg. Szegény ő szeret már (66 évesen) pihenni. Anyámnak meg rendszerint mehetnéke van. Most azt érzem kapaszkodnak belém. Mindent megtesznek (csak túl későn) hogy maradjak.

Most pont kapóra jön melóhelyen is a szarakodás. Ez megadja a kezdő löketet. Belefáradtam, hogy mindenki a jó kislányt lássa bennem. Szeretném végre önmagam megtalálni és nem másoknak megfelelni. Ha ez úgy lehetséges, hogy el kell menni, akkor elmegyek. Lassan, de biztosan kezdem taposni a harmadik x-et nincs mire várni.

Nincs családom, nem lesz munkám, de bizakodó vagyok. Elkezdek megint tanulni. Végre azzal leszek együtt aki szeret, imád, tisztel, becsül engem, bízik bennem, a többit meg meglátjuk... Hozza a sors magával....

Ez volt egyenlőre az utolsó írás. Remélem még jövök.

Pá!!!

Naiva | 11:34

„Nincsen apám, sem anyám…”

Sokat gondolkodtam, mi lenne a legjobb cím a 180. bejegyzésemnek persze a lelki állapotomhoz (vállságomhoz) mérten. Sok minden kavarog a fejemben. Történt ugyanis a hétvégén hogy az egész családomban - úgy ahogy van - csalódtam egy baromit. Soha életemben nem kaptam annyi szemétséget, mit tegnap. Olvastam egy cikket valamelyik nap, az egyik női magazinban, hogy egy idős néni utána szól egy rosszindulatút egy fiatal anyának, aki a fiával minden áldott nap lemegy a játszótérre focizni, mert hogy észrevette a gyermeke: ebben tehetséges. Erre az idős néni valami olyat mondott (pontosan nem tudom idézni a cikkben lévő írást) hogy persze csak törődj vele nagykorára meg rád se nyitja az ajtót. Akkor aközben a cikk közben egyetértettem az újságíróval, aki azt mondta talán a rossz tapasztalatok beszélnek a néniből. Igen, ma is úgy gondolom a fiatal anyának van igaza. Ha valamiben tehetséges támogatni kell a gyereket. Engem úgy neveltek, hogy ….Nem neveltek! Neveltem saját magam arra, hogy mindenkin kell segíteni akin lehet. Gondoskodni kell a másikról, mert eljöhet az idő, hogy neked is szükséged lehet valamire, valakire. Ez úgy magamtól alakult ki, talán a genetika… nem tudom. Soha nem tudtam hátat fordítani. Baromi érzékeny és sérülékeny emberke vagyok, és igen muszáj nap mint nap páncélba öltöznöm. A családommal szemben - mint minden gyereknek a szüleivel szemben szerintem – lekerül rólam a páncél. Azt hiszem pont ezért tudnak megsebezni. Pont azok, akiket szeretsz, akikhez a vér köt. Én vagyok a legkisebb a családban. Mindenki nekem sírja el búját, bánatát, én látogatom az öregeket, én járok mindenkihez a kórházba én tőlem kérnek pénzt, vagy kérnek meg dolgokra és én viszek el szinte mindenkit A pontból B pontba. Az enyém a gondoskodó szerep a családban. Egy-két jó szó, egy-egy nagyobb szülinapi ajándéknál, és néha egy- egy köszönömnél többet soha nem kaptam. Sem támogatást a munkába. Nem támogattak a továbbtanulásba (így nem tanultam), nem segítettek a jogsit kifizetni (pedig már akkor sem volt kis pénz) sem az autót (csak használják). És most még a lelki részen is alám rúgott az én drága szerető családom rendesen. Történt ugyanis, hogy: Nene hétfőn bement a kórházba. Onnantól kezdve, hogy kaja nem sok annyi nem volt a hűtőben, minden áldott nap bementem hozzá, hogy mostam a hálóinjeit, törülközőit és esténkét bejártam megfürdetni és vittem neki a vizet és etettem a macskáját (akit utálok), és tisztán tartottam a lakást és még sorolhatnám… Egész héten güriztem. Melóhelyen, kórházba, otthon. Hétvégére kimerültem… Teljesen!! Éreztem! Még egy nap és már munkába menet a buszon nem fognak tudni felébreszteni. De nem pihenhettem… Pénteken jön Kedvesem, Vasárnap Másik Nene! Rendet kell tartani és főzni is. Pénteken ugyan úgy: meló; anyámék: autómat elhozni; haza; bolt; haza takarítás; macskabolt; kórház; Kedves elé az állomásra, haza. Szombaton Pécsre kellett mennem Kedves ott vett motort, el kellett hozni! Este kórház! Nene mondta, hogy hozzak neki kaját, mert nem elég a vacsora, amit adnak. Szombat este neki álltam főzni még két adag menüt. Rakott káposztát vasárnapra és sült csirkét, amiből Kedves is tud majd vinni és Nenének is be a kórházba. Csak előkészítettem, hogy már csak sütőbe kelljen rakni. Vasárnap Elterveztük, hogy mivel Másik Nene csak délután jön, a kaja, ha úgy vesszük a sütést kivéve készen van. Persze még körbe telefonáltam Nővérem és anyám is. Meg lett beszélve Másik Nenével, hogy hozzánk jön. Nem is volt gond. Felhívtam Nővérem hogy mikor érkeznek. Mondtam neki hogy lenézünk a strandra és mivel valószínű nem leszünk itthon Másik Nenét vigye ki anyámékhoz, majd strand meg kajasütés után oda megyek érte, és együtt megyünk be a kórházba Nenéhez. Felhívtam anyám is és mondtam neki hogy 4(16), de legkésőbb 5 (17) órára ott vagyok. Strandoltunk. ¾ 3 (15)-re hazaértünk. Bevágtam a sütőbe a káposztát, aztán mikor az megsült a húst. 4(16) :05-kor megszólal a telefon. Nene az. Hol vagyunk, mert hogy egész nap nem ment be hozzá senki, de még csak egy telefont se engedett meg magának senki. Mondom neki sütöm a húst amit kért. De neki ne süssek húst és egyébként is menjek a p…a. Ez úgy kezdte helyre tenni az önbecsülésem…. hát végül is… Aztán rá pár percre alig hogy kiértem a konyhába … megint csörög a telefonom. Anyám, hogy „Hol a büdös picsába vagytok már!!” Ezt csak úgy szó szerint egy helló, vagy szia helyett a nyakamba! Mikor neki álltam mondani, hogy sül a hús a sütőben amit Nene kért és még nem tudok elindulni és egyébként is legkésőbb 5 (17)-ről volt szó, hogy odaérek. Menjek a magád szidó előbb említett helyre és…. Ezt már nem tudta elmondani mert lecsaptam a telefont. Nem sokkal ¾ 5 előtt a nővérem hív, hogy hol vagyok. Akkor már úgy kezdett elborulni az agyam. Neki szintén elmondtam a dolgot és azt is, mihelyst kisül a hús azonnal ott vagyunk. Ezek után összerámoltam és elindultunk a kórház felé, mivel idő közben az én „jó” anyám felhívott (nem én vettem fel) és csak annyit közölt, hogy majd a bátyámmal elmennek a kórházba. A kórházba odaérve mint a darazsak mindenki a torkomnak ugrott. Hol voltam mért nem jöttem délelőtt és megmondták hogy ne hozzak kaját…nővérem ércelődött egy sort hogy ha már itt van a kaja majd a gyerek megeszi…stb stb . Szóval kellemes lelki állapotomban (nyilván én sem hagyom magam)kelletlen szavakat illettem és igen kiabáltam hogy mégis hogy képzelik. Mire közölték „nem vagy normális” és bőszen helyeselt rá mindenki. Aztán valahogy elterelődött a szó én mint akit leforráztak. Ott ültem megalázva a lelkem kidolgozva, és még csak meg se hallgattak. Szóval kussba tűrtem mind addig a dolgot míg Másik Nenétől meg nem kaptam a következő fröccsöt miszerint „nem megyek olyan helyre ahol nem látnak szívesen” Ezt a nálunk való tartózkodásra. Zokon vette tőlem, hogy 4 órát a Kedvesemmel eltöltöttem egy strandon egy ilyen hét után. Elküldtem mindenkit melegebb éghajlatra, és zokogva elhúztam a belem a helyszínről. Hát ennyit az én kedves családomról. Ez a hála. Én megfogadtam, hogy nem leszek többé az a kedves kislány, és minél előbb elköltözöm, lehetőleg minél messzebb ettől az idegbajos bandától. Én nem vagyok normális!!!!! És visszatérve a cikkhez! A néninek nem volt igaza! Aki idős korára nem úgy viselkedik a gyerekeivel, ahogy egy jó ebbel, akkor hiszem és vallom, hogy a gyerek se fordít majd hátat. De csak azért valaki ne szüljön gyereket, hogy legyen ki idős korára meggondozza, mert egy gyerek egy külön lény, egy külön élet, egy külön jövő. Én befejeztem ezzel a családdal. Lehet hogy a sajátom, de engem tegnaptól kezdve semmi nem köt hozzájuk. Elegem lett!! Adtam magamnak egy határidőt, amíg a függőben lévő ügyeimet elintézem, a motyómat összeszedem és lelépek. Kedves segít és támogat, vagy sem, akkor sem maradok még a közelben sem! Vége van!!

Naiva | 12:08

Csak úgy

Rég óta nem írtam. Pedig sokszor vagyok úgy hogy valami szépet látok valami jó történik velem és csak úgy leírnám, hogy később, ha visszaolvasok emlékezek ezekre a percekre hátha az elkövetkező csak rosszabb lesz, vagy a jövő nem kecsegtet sok szép emlékkel. Nem tudhatom.

De persze ilyen pillanatokban soha nem vagyok gép közelben, vagy ha igen nem olyan gép előtt ülök, amiről mernék írni. Még mindig nem szeretném ha bárki tudná, hogy néha ugyan, de irogálok magamnak, magamról.

És a másik ok amiért nem írtam, hogy két napra eltűntem vagyis szabira küldtek, holott tudtam millió dolgom van. Persze a pihi után következő napokban meg megszakadtam, hogy behozzam azt, amivel elmaradtam, így nem került rá sor, hogy jegyzeteljem a szép perceket.

Ezek a percek persze idő közben háttérbe szorultak és sok más hatás miatt feledésbe merültek.

Nagy faluban voltam. Négy napig meg még egy kicsit. Szóval az előző hét szerdán este utaztam. Nem volt valami jó. Kedves dolgozott, én meg főztem mostam takarítottam, aztán vezetni ment aztán szombaton férfi buli címen borozni Egerbe. Hát szóval nem egy felemelő élmény volt egyedül.

Vettem bérletet és bátyónak rohangáltam bazi nagy hűtőtáska után, meg gazdaságos áruházban vásároltam, hogy csináljak valami főtt kaját Kedvesnek. Az egyetlen nap, amikor végre minden külső tényezőtől mentesen kettesben töltöttük, sétálni indultunk (mert hogy strandra mentünk volna, csak nem volt már értelme befizetni a jegyet ugyanis késői ébredés miatt és korai vonatom indulása miatt szűkös időkorlátok közé szorultunk.) erre neki állt szakadni az eső. Hát ennyit erről.

...és akkor hazaértem...

Nene be volt sózva. Teljesen. Bár a helyében én kétszer úgy be lettem volna. Másnap ment; be kellett feküdnie a kórházba műtét előkészítésre.

Kedden megműtötték. Hát nem úgy jöttek össze a dolgok. A vérnyomása leesett a vér oxigénje szintén a műtét közben, úgy hogy most még mindig az intenzíven van. Megilyedtünk.

Két napja rohangálok a melóhelyem, ahol millió dolgom van, a lakás, ahol a nyüves macskát etetem és aludni járok, és a kórház között.

Nem tudom elmondani mit érzek, mert annyira ki vagyok merülve, hogy néha azt veszem észre... csak bambulok ki a fejemből. Főtt kaját már vagy két napja nem ettem... nem bírok. És persze a háztartás minden gondja az én vállamat nyomja. Betegápolás, munka a munkahelyen és háztartás. E mellett nem nagyon marad idő enni is, bár ez egyáltalán nem látszik rajtam. Esküszöm a levegőtől is hízok. De most pillanatnyilag ez se érdekel.

Pénteken jön Kedves Vasárnap meg Másik Nene, úgy hogy valami kaja félét is össze kéne ütnöm de pillanatnyilag fogalmam sincs hogy mit és hogyan és főleg mikor. Mosnom kéne, kitakarítani, főzni és beteget látogatni. És persze a családom is szintén megilyedt Nene állapota miatt igy senkit nem érdekel hogy élek e egyáltalán. Csak utasítgatnak hogy ezt meg azt és így meg úgy. EWgyszerüen unom. Persze ha valamit elfelejtek, úgy le vagyok cseszve mind ha embert őltem volna.

Elegem van! Tegnap már úgy le...am anyámat. Ha még egyszer ilyen hangnemben mer velem beszélni esküszöm beutaltatom a pszichiátriára, mert nem normális. Egyszerüen nincs észnél! Mint aki nem is normális. Jó, én megértem, a húga meg minden, de látja jól van, miért kell hisztériás rohamot levágni, ha valamit nem úgy csinálunk vagy nem úgy sül el ahogy ő épp azt elgondolta.

Az anyám és nagyon szeretem és nagyon sokat köszönhetek neki, de az utóbbi időben már nem bírok vele egy levegőt se szívni, mert annyira kiakaszt, hogy érzem tönkre megyek, ha végig nézem ahogy szellemileg tönkre teszi saját magát. Szabályosan hisztériás!! És én nagyon unom már, hogy rajtam tölti ki! Tegnap úgy kiakasztott a szemébe vágtam, hogy nem normális!

Na hát ennyit az elmúlt időről. Ez egy rossz időszak.

De azt mondja a mondás minden rossz időszak után jön egy jobb. És én tudom is mikor fog ez eljönni. Jövő hónap elején.

Ja jövő hónap elejétől két esetleg három hétre is elhúzok (azaz nem leszek gép közelben sem.) de remélem addíg még tudok írni, hogy minden ok!

Naiva | 8:05